Egész évben erre a veszprémi versenyre készültem fejben. Ezeken a pályákon nagyon sokszor mentem már és nekem a murva közelebb is áll a szívemhez, mint az aszfalt. 
A kocsit tökéletesen felkészítve kaptam a (legjobb) szerviztől. Az első gyorson viszont azt hittük hogy vége is lesz: az első komolyabb bal kanyarban ugyanis nagyon leestünk az útról és megütöttem a kocsit is. Később a váltókar csavarjai kilazultak és a kezemben maradt a kar, de végül csak 30-at kaptunk, ami nem volt olyan sok. Mivel motorerővel nem vagyunk nagyon ellátva ezért a lemaradásunk behozásához csakis a bátorság maradt, mint lehetőség :-). Így a végén már nyugodtan elmondhatom, hogy Sólyi erdő volt a mi sikerünk titka. Mindenen átnyomtam a Ladát, ami csak az utunkba került, és kibírta az autó. Igaz egyszer (11x) 🙂 lenyúltak értünk föntről, de sikerült megfogni az autót. Összességében egy nagyon izgalmas futamon vagyunk túl, és büszkék vagyunk az eredményünkre. Köszönöm a szponzoraimnak, a csapatnak és a navigátoromnak 
Nagy Bélusnak, aki hitt bennem és nem csukta be az itinert, amikor 120-nál rosszul ugrattam el és közeledtek a fák. 🙂 Várjuk a folytatást: igaz most már csak aszfalt versenyek következnek, amik nem rólunk fognak szólni, de hátha…
