Hervai Róbert és Szabó Beu két eléggé eltérő vonalat képvisel a rallye-ban, de úgy néz ki, hogy meg fogják találni a közös nevezőt, hiszen a Mecsek Rallye-n sikerült jókedvűen ezüstérmet szerezniük, a P13-as kategóriában. Hervai Róberttel beszélgettünk.

A Salgó Rallye-t sikerrel teljesítettétek, jól szerepeltetek Nógrádban, gyűltek a pontok. Mik voltak az elképzeléseitek a Mecsek Rallye előtt?

Azért indultunk a Mecsek Rallye-n, hogy fejlődjünk, tanuljunk, alakítsuk a itinerünket, minél jobban megismerjük egymást Beuval, mert ez volt a második közös versenyünk. Az elmúlt tíz évben elég kevés kilométer került a kezembe, lábamba, fenekembe, ezt a rozsdát kell most lekaparni. Én úgy vágtam neki az újrakezdésnek, hogy a VFTS-ünkbe készíttettem egy olyan motort, ami a tartósságra van kihegyezve, nem figyeltem sem a gyorsaságra, sem pedig arra, hogy könnyű és ütőképes legyen az autónk. Az volt a lényeg, hogy technikai hibák nélkül, jól érezzük magunkat a pályákon, világ életemben azért versenyeztem, hogy kapcsoljunk ki a stresszből, álljon meg a hétköznapok rohanása. Beu viszont teljesen más elvárásokkal ült be mellém, ő eredményorientált, nem csak a vidámságért, hanem a jó eredményekért is szeretne versenyezni. Ezt a két vonalat kell minél közelebb hoznunk egymáshoz, ki kell, hogy alakuljon a maximális bizalom köztünk, ez nagyon fontos egy páros életében. A jó hír az, hogy nem állunk messze egymástól. Az autó fejlesztése jelenleg nem lehetséges, majd csak az év végén, mostanában túl sűrűn vannak a versenyek, abból kell kihoznunk a legtöbbet, amink van.

@rallye2.hu

Hervai Róbert-Szabó Beu Mecsek Rallye 2023 Rallye2 Gy1 Árpádtető-Abaliget Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Hogy alakult nektek a Mecsek Rallye?

A hosszabb gyorsaságikon, ahol sok volt az emelkedő, ott bizony kaptuk a másodperceket a vetélytársaktól, viszont a szűkebb, technikásabb pályákon, ahol a lóerők kevésbé domináltak, ott vissza tudtuk verni a támadásokat. Azt éreztük, hogy a Salgótarjánban mutatott formánkhoz a Mecsek Rallye-n tényleg sikerült hozzátenni, tapasztaltunk némi előrelépést önmagunkhoz képest. Kalandunk az volt bőven. 🙂 Leginkább azért, mert mi a mezőny legvégén mentünk és mi rajtoltunk el a legnagyobb esőben rendszeresen. A második körben szerintem senkinek nem volt annyi nedves rész, és akkora víz az aszfalton, mint amekkorával mi találkoztunk. Megesett, hogy teljesen vizes úton kaptuk meg a startjelt, természetesen száraz aszfaltra való gumikkal. A negyedik szakaszon előfordult, hogy emiatt egy kicsit bealudtam. Beu szólt rám a szakasz közepén, hogy szedjem már össze magam, szárad a pálya, lépjek a gázra és haladjunk! Hatalmas köszönettel tartozok egyébként neki, hogy elvállalta a versenyhétvégét, mert beteg volt szegénykém, nagyon nem érezte jól magát, az is bizonytalan volt, hogy be tud e ülni az autóba? Nagy harcos, tökéletesen csinált mindent, de megbeszéltük, hogy ha szól, hogy állj, akkor azonnal megállok. A hétvégénknek volt sajnos egy áldozata is, egy kismadár, aki a tetőn lévő szellőztetőben végezte. Egy darabig hallottuk a hangját a bukósisakban, csak akkor még nem tudtuk, hogy honnan jött a hang. Már nem emlékszem, hogy az ötödik, vagy a hatodik szakaszon, egy lassító után, 250 méterrel, egy bal, derékszögű kanyar kellős közepére be volt húzva egy lassítóból származó, három darabos gumiköteg, ez takaros meglepetés volt. Ugyanezt mondanám arra az R5-ös versenyautóra is, amit a gumik után kb.egy kilométerrel később láttunk meg, a pálya mellett, de nagyon rossz helyre lehúzva. A terv legalábbis az lehetett vele, hogy lehúzzák, mert még bőven jutott belőle a pályára is, mi pedig megérkeztünk oda csutka keresztben, aztán vártuk, hogy mi fog történni? Megúsztuk mindketten. A szokásos kalandok, nehézségek, amik előfordulhatnak egy versenyen, azok szinte mind elértek minket a Mecsek Rallye-n. Fáradtság, betegség, gumik, eső, lassító, víz, vihar, minden volt, de szerencsére az autónk jól bírta a kiképzést. A feladat nagy volt, hiszen sokan nem értek célba, néha már roncsderbire hajazott a futam, a szakaszokon nem győztük kerülgetni a ki és beesett párosok autóit. Mi szerencsére eljutottuk a célig. Az időket nem néztük, csak a vége felé kezdték el kérdezgetni a kategóriatársak, hogy milyen időket mentünk? Akkor adtunk Bartha Nándiéknak fél percet az aktuális gyorsaságin, ezért azt mondtam, hogy számolgassunk már egy kicsit.

Pár másodpercen belülre kerültünk a közelünkben lévő kategóriatársakkal, – Prígyeni Tiszák Petiék addigra nagyon meglógtak – ezért az autó szemét nem kinyomva, biztonságos, de tempós autózással próbáltuk teljesíteni a power stage-et. Így szereztük meg a P13-as géposztály ezüstérmét. A szervízcsapatunk kiválóan szerepelt, Beu fantasztikus volt, és is igyekeztem hozzátenni a közös sikerünkhöz, a második helyünkhöz a magam 33,3 százalékát. Szerencsénk is volt természetesen, de amiért mentünk megkaptuk, fejlődtünk, és a tempónkon is sikerült javítanunk. Persze áll még munka bőven előttünk a következő futamokon.

Mondjuk az Eger Rallye-n?

Igen, ott is. Neveztünk, megyünk Egerbe, de véleményem szerint újra egy kisebb fajta csodának kell történnie ahhoz, hogy a gyors, sok helyen végsebességet igénylő pályákon felvegyük a kategóriatársainkkal a versenyt. 40, 50, akár 60 lóerővel erősebb autók vannak velünk összerakva a P13-ban. Az Eger Rallye nekem hazai pálya lesz, sok ismerőssel, baráttal a pályák mellet, ez számomra nagyon motiváló. A siroki pálya valószínűleg nagyon nem fog feküdni a mi autónknak, Szarvaskő és Bátor talán valamivel jobban. Meglátjuk. Elrajtolunk, gyűjtjük a versenykilométert, a tapasztalatokat, igyekszünk tisztességgel helytállni, aztán, ha egy kis szerencsénk is lesz, akkor reméljük, hogy össze tudunk hozni egy olyan jó eredményt, mint, amilyet a Mecsek Rallye-n már sikerült.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

@rallye2.hu

Hervai Róbert-Szabó Beu Mecsek Rallye 2023 Rallye2 Gy4 Árpádtető-Abaliget Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!