Vizelli Karcsi, Nagy Petivel a jobb1-ben a tavaly megszerzett háromból két bajnoki címet megvédett 2017-ben, ezért az augusztusi Baranya Kupa óta jóval lazábban kezelik Kareszék a versenyzést. Bulifutamokkal igyekeznek emlékezetessé tenni az év végét a szurkolóknak, valamint a csapatnak. Ennek szellemében fog autózni Karcsi, ezúttal Évivel a navigátorülésben, a hétvégi Mikulás Rallye-n is. Vizelli Károlyt kérdeztük.

A Baranya Kupán álltatok legutóbb rajthoz a Rallye2-ben, azóta itthon nem láthattunk titeket versenyezni. Mik a tervek a Mikulás Rallye-ra?
Komlón sikerült bebiztosítanunk a Lada kupában és P12-es géposztályban is a bajnoki címünket, ezért az Eger Rallye-n már nem kellett rajthoz állnunk. Inkább a Rallye Legend-re látogattunk el, ahol egy felejthetetlen futamon autózhattunk a VFTS-ünkkel. A Mikulás Rallye-n, a feleségemmel, Évivel indulunk és kizárólag a jó kedv és a felhőtlen autózás lesz a célunk. Az autón természetesen már dolgozunk, hogy ezeket megvalósíthassuk, de sajnos csak kedden tudtunk neki látni a felkészülésnek, emiatt elég szűkös az idő, pörögni kell, ha azt szeretnénk, hogy minden rendben legyen. Olaszországban többször is felfőzte a Ladánk a hűtővizet, munka van, unalom viszont egy percre sincs a műhelyben. A csapat sokat tüsténkedik a kocsi körül, én pedig szintén dolgozok, csak teljesen máshol. A Legend miatt egy héttel beúsztunk a munkáinkkal. Ezt próbálom éppen behozni. A célunk csakis a célba érkezés lesz Veszprémben, jutalomjáték ez a futam nekünk az év végére, szeretnénk egy nagyot versenyezni, autózni és őrjöngeni a számunkra oly kedves veszprémi murván. Addig pedig a munka közben igyekszünk ráhangolódni a versenyzésre.
Ezt tervezitek a Szilveszter Rallye-ra is?
Igen, oda is szeretnénk ellátogatni az ünnepek után. A tervek pedig ott sem hinném, hogy sokkal komolyabbak lesznek, mint Veszprémben. Az órát maximum a felébredésünkhöz akarjuk használni a hónap végén is.
Rallye2.hu – Salánki Gábor
Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!