Bodogán Feri és Molnár Tomi szenzációsan szerepelt Salgótarjánban, ezért Szombathelyre még fentebb tették maguknak a lécet, de a Ladájuk váltója keresztbe húzta a számításaikat, hamar fel kellett adniuk a versenyt. A Pünkösd így nem szólhat az önfeledt láblógatásról Feriéknek, mert az ünnep az autó javításával és a Székesfehérvár Rallye-ra történő felkészüléssel telik a Ladás párosnak. Bodogán Ferit a műhelyben kaptuk el egy kis beszélgetésre.

Salgótarjánban megszereztétek a P12-es géposztályban a második helyet, így eléggé felspanolt hangulatban érkeztetek meg Szombathelyre. Hogyan készültetek az Iseum Rallye-ra?

Az elsődleges célunk a célba érkezés volt és a másfélszeres szorzónak köszönhetően sok pontot is szerettünk volna szerezni. Ezért, a salgótarjáni sikerünkön felbuzdulva megcéloztuk a P12-ben a dobogó legfelső fokát. Csütörtökön részt vettünk a Pirelli hivatalos tesztjén, kihasználtuk a lehetőséget, ami hasznos volt, köszönjük a szervezőknek. A szponzoraink segítségével vettünk új gumikat, új felniket és az autó felkészítése során igyekeztünk úgy dolgozni, hogy ne lehessen semmilyen probléma.

Hogyan kezdődött a versenyetek? Elég kalandosra sikerült a szombat délutánotok…

Az első gyorsaságink nem volt rossz, bár óvatosan kezdtünk neki az ismerkedésnek a murvával. Abszolútban az ötödikek lettünk, de a P12-t megnyertük Acsádon. A gyorsasági végén már sajnos nem volt kuplungunk, de megoldottuk a helyzetet. A Rallye Katlant kuplung nélkül kellett teljesíteni, ami nem lett volna óriási gond, ha el tudtunk volna rendesen indulni. Körülbelül 20-25 másodperc maradt bent ezzel a mutatvánnyal. Majd ezután egy sportbíró megállított minket, mivel azt hitte, hogy nem vagyunk a biztonsági övvel bekötve, mert betoltuk az autót. De miután bepattantunk az volt az első dolgunk, hogy becsatoltuk magunkat. Itt is buktunk legalább 20-25 másodpercet, a végére össze is jött egy percnyi hátrány. De nem mondom, hogy rossz volt, mert megvolt a tempónk, hibátlan volt a gumiválasztásunk, jól mentünk, egy megforgást leszámítva. Ha ezeket nem számoljuk – de az óra természetesen számolta – akkor megint a mezőny elejében zárhattunk volna.

Vasárnapra sikerült megjavítani az autót?

A szervizben rendbe lett rakva a kocsink, amiért nagyon hálásak voltunk a szervizcsapatunknak. Az első gyorsaságin, – ami összességében már a harmadik volt – Bögötén, elrajtoltunk, és körülbelül a nyolcadik kilométerig minden rendben volt. Ám akkor eltört a váltókulissza és egyes fokozatban maradt az váltónk, amit nem tudtunk átrakni másik fokozatba. Újabb egy perc hátrány összegyűjtve kijöttünk a gyorsaságiról, de a szervizparkig, a hosszú etapokon kívül még két gyorsaságit is teljesítenünk kellett volna. Egyesben. Erre nem sok esélyt láttunk, így inkább kiálltunk. Lehetetlen vállalkozás lett volna.

A Székesfehérvár Rallye nevezési listáján ott van a nevetek. Kész van már az autó?

Éppen azt szereljük, a Pünkösdünk a felkészítés jegyében telik, jelenleg az aszfaltos futóművet szereljük befelé az autó alá. Komoly terveink mostantól nem lesznek, kizárólag a móka kedvéért fogunk autózni, használt gumikon, nem vásárolunk újakat. A gyorsaságik ismerősek lesznek, bár látjuk azt is, hogy részben meg lesznek variálva. Ennek örülünk, mert mi szeretjük az új, változatos, változó pályákat. Reméljük, hogy kaland és technikai hibáktól mentesen, élvezetesen teljesíthetjük a versenytávot, aztán, ha mégis összejön valami szép eredmény, azt sem fogjuk nagyon bánni.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!