GyorsriportokVasárnap már a Rallye2 versenyzői is pályára lépnek a 11. Eger Rallye-n, ám a szombati napot még a vasárnapi felkészülés jegyében tölti a mezőny. A pályabejárás mellett a technikai átvétel is vár a Rallye2-es versenyzőkre, akiket a Hotel Eger halljában, az adminisztratív átvétel helyszínén kérdeztünk meg arról, hogy milyen tervekkel érkeztek az évadnyitó versenyére.

László István: Öten leszünk a kategóriánkban és szeretnénk legalább a harmadik helyre beérni. Három éve nem ültem már versenyautóban a Hondánk pedig teljesen új lesz a számomra. Az Eger Rallye-t egyébként nagyon szeretjük, a pályákat korábbról ismerjük és kedveljük is őket.

Ifj. Kuncz Dezső: Tesztversenyként kezeljük az Eger Rallye-t, hiszen nagyon fontos, hogy összeszokjunk Baksai Lacival és az új BMW-nkkel is. Számomra a mostani lesz az első Rallye2-es megmérettetés. Szeretnék a pilótámhoz igazodni, hogy mindenben maximálisan tudjam segíteni a munkáját, igyekszek bizonyítani majd, hogy jól helyt tudok állni a jobb1-ben.

Hegede Tamás: Célunk, hogy egy nagyon jó itinert rakjunk össze a pályabejárás során. Az ellenfeleink és az autóik abszolút ismeretlenek a számunkra, így rettenetesen izgalmas versenyre van kilátás. Mindent megteszünk majd, hogy jó helyen érjünk célba.

Neukirchner András: Mindenképpen szeretnénk pontokat szerezni. Minél többet gyűjtünk, annál jobb kedvünk lesz. Nem a győzelem az elsődleges célunk. De azért nem feltartott kézzel állunk a rajtvonalhoz Idén még nem mentem az autóval, el kell kapni a fonalat, bele kell rázódni a versenytempóba.

Ifj. Fogarasi Attila: Bemutatkozó versenyünk lesz a Rallye2-ben a mostani, ahol szeretnénk egy jót autózni. A pontgyűjtés és természetesen a biztos célba érkezés a kitűzött feladatunk. A Rallye2 Bajnokság összes versenyén szeretnénk részt venni 2016-ban.

Kolencsik Balázs: Első verseny lesz az Eger Rallye 2016-ban, bele kell rázódni újra versenyzésbe, szerintem mindenkinek ez lehet az elsődleges célja. Remélem azért valami jó helyezést sikerül elcsípnünk a verseny végére.

Kopasz Krisztián: Utoljára a Szilveszter Rallye-n ültem a versenyautóban, de gyorsan szeretnék újra formába lendülni és a kategóriánk élmezőnyében végezni. Az autónk nagy nehézségek árán készült csak el a rajtra, de itt vagyunk, küzdünk, meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.

Horváth Levente: Boldog új évet kívánok mindenkinek! 🙂 Nagyon készültünk már az Eger Rallye-ra, de az utolsó éjszakánk így is hosszúra sikerült. Tegnap este még motort kellett cserélnünk, hajnali kettőkor végeztünk a munkával. Bízunk benne, hogy ezután minimum a célba eljutunk, egy jó eredmény pedig boldoggá tenne minket.

Szepesi Marcell: Szeretnénk jól érezni magunkat és emellett jól szerepelni a kategóriánkban. Az N csoportot ugye nem tudjuk nézni, ehelyett majd az abszolútra helyezzük a figyelmünket. Igyekszünk ott is jól szerepelni.

Szabó Attila: Szeretnénk célba érni. Ez lesz a legfontosabb. Tegnap tesztelés közben egy technika probléma miatt dobtunk egy tetőt, még most is dolgoznak az autón a fiúk, éppen most adjuk be a kérelmünket, hogy mi lehessünk a legutolsók a technikai átvételen. Remélem, addigra elkészülünk. Ha ezt az akadályt sikerül leküzdenünk, akkor tényleg csak a célba érkezésre koncentrálunk majd.

Sándor Norbert: Egészen friss a motorunk, amivel nagyon szeretnénk célba érni, lehetőség szerint egy jó eredménnyel.

Gyöngyösi Marcell: Első közös versenyünk lesz, megpróbálunk biztonságosan célba érni.

Marcsa Nikoletta: Borza Tamással fogunk együtt versenyezni 2016-ban és a murvás versenyek kivételével az összes futamon szeretnénk részt venni a Rallye2 Bajnokságban. Teljesen új az autó, mi először fogunk együtt versenyezni Egerben, ahol tapasztalatot és versenykilométert.

Gyuriczky Zsolt: Nagyon örülünk, hogy itt lehetünk az Eger Rallye-n, hosszú volt a tél, vártuk már, hogy végre a versenyautóba ülhessünk. Fő célunk, hogy célba érjünk és összebarátkozzunk újra a versenyautóval. Vasárnap délután kiderül majd, hogy ez mennyire is sikerült valójában.

Tóth Attila: Az autónkat sikerült felkészítenünk és a pályák is tetszenek, korábbról ismerjük már őket.

Godó Tamás: 12 év után vagyunk újra a pályán, így az egri versenyünk az autóval, a navigátorral történő ismerkedésről, az összeszokásról fog szólni. De nagyon fontos, hogy élvezzük is majd, amit csinálunk, ha már így 12 esztendő után újra sikerül végre versenyautóba ülni.

Bodogán Ferenc: Elsősorban a biztonságos célba érkezésen lesz a hangsúly és persze élvezni is szeretnénk, amit csinálunk. El kell, hogy kapjuk a ritmust. Ha sikerül elkapni a ritmust, akkor lesz jó tempó is.

Nagy Varga Géza: Eddig Ladáztunk, így a mostani BMW-s sztorink szinte teljesen új lesz a számunkra. Eddig csak sprinteken mentünk az autóval, nincs vele sok tapasztalatunk. A pályák ismerősek, a technikával kell összebarátkoznunk. A 2015-ös év elég foghíjas volt, próbálunk majd túlélni, célba érni és egy jót versenyezni Egerben.

Fábián Donát: Elég kemény a kategóriánk, de igyekszünk majd mi is minél gyorsabban autózni. Odatesszük majd magunkat, aztán a célban kiderül, hogy mi lesz.

Kulcsár Dániel: Egy új autóval – Citroen C2R2- érkeztünk, ezért újra az autó megismerése a célunk. De szeretnénk a kategóriában illendően bemutatkozni, minél előkelőbb helyet szerezni a végén. Nem lesz könnyű feladat, mert elég kemény és népes a géposztályunk, jó autókkal, ügyes pilótákkal. De oda tesszük majd magunkat.

Kis Ubi: Szeretnénk eredményesen szerepelni és célba érni. Maradt a kis kerekszemű Zsigulink, amivel örültünk volna neki, ha több versenykilométert autózhatunk Egerben. A Rallye2 Bajnokság aszfaltos versenyein szeretnénk ott lenni az idei évadban.

Oberling Krisztián: Én már annak is nagyon örülök, hogy összejöttünk hárman a kategóriánkban, ezért azt gondolom, hogy nem kergetünk elérhetetlen vágyakat, amikor azt mondom, hogy szeretnénk a célban dobogóra állni majd. Remélem sikerül jól bekezdenünk az év nyitányán.

Papp László: Az elsődleges cél, hogy célba érjünk, még mi is izgatottan várjuk, hogy hová fogunk beférni a Volvonkkal a kategóriánkba. Ezek tükrében fogalmazzuk majd meg a miskolci vágyainkat. Reméljük, gond nélkül abszolváljuk majd az Eger Rallye-t, bár egy kisebben már túl vagyunk, de úgy tűnik megoldódott, minden rendben van jelenleg.

Ruszó Krisztián: Szeretnénk sikeresen célba vinni az újjá épített Ladánkat. Picit széles lett a számunkra, de bízok benne, hogy hamar megszokjuk.

Jánosa Ákos: A tisztes helytállás a cél. Új gumikkal megyek, nem tudom még, hogy miként fognak viselkedni az eddig ismeretlen abroncsok. A forgalmazó mondta, hogy legyek biztos benne, hogy működnek a gumik. Ez biztos így van, de ez majd az első kör után már egy kicsit kézzelfoghatóbb is lesz. Akik eddig Pirellit használtak, ők biztosan előnyben lesznek hozzám képest, de szeretném a verseny végére az előnyüket ledolgozni és elhinni, hogy tényleg lehet jól menni az új gumikkal. Sosem mentem még 201-es rajtszámmal. Érdekes lesz. Nem örülök neki tiszta szívemből, ezen is túl kell esni. Furcsa, mert ugyanakkor mégis jó érzés lesz valahol az első éles versenyautóként elrajtolni vasárnap reggel.

Vizelli Károly: Baleset és műszaki hiba nélküli célba érkezés és az összeszokás a célunk. Jó lenne egy jó helyezést elcsípni, bár szerintem ezzel a vágyammal nem vagyok egyedül a géposztályban.

Leitgéb Judit: Eléggé kapkodva értünk ide Egerbe, minden az utolsó pillanatban állt össze, én pedig egy kicsit beteg is vagyok. Az autó a tököli edzésen szuper volt, valamennyire sikerült visszarázódnunk a ritmusba is. Szeretnénk jól érezni magunkat és egy jót autózni.

Kaptás Levente: Négy éve nem versenyeztünk már. Az autóval még nem mentünk, így a legfontosabb számunkra, hogy célba érjünk. Tesztversenynek szánjuk az Eger Rallye-t. De még az is lehet, hogy a teljes Rallye2 Bajnokságot teljesítjük 2016-ban.

Madari Imre: Igyekszünk gyorsan túlesni az átvételeken és menni a pályákat bejárni. Népes és erős lesz a kategóriánk, ahol nagy csatákra számítok. Szeretnénk célba érni és a lehetőségekhez képest minél jobb helyezést elérni.

Sillye Zsolt: Szeretnénk kitenni magunkért és méltóképpen képviselni az A/6-os kategóriás Ladákat. Amit lehet, azt elvállaljuk, nem vesszük el a gázt, ha nem muszáj. De nagyon célba szeretnénk már érni, ránk férne már egy olyan verseny, amit a célban fejezünk be.

Szabó Krisztián: Forgács Laciék hamarosan elkezdenek megismerkedni a pályákkal, mi pedig arra fogjuk őket bíztatni, hogy a célba érkezésre koncentráljanak. Az eredmény most másodlagos. Új autó, új navigátor, új gumik, ezért most még biztosan óvatosan fognak a fiúk közlekedni.

Fekete Dániel: Mi előfutóként fogunk szerepelni a Rallye2 mezőnye előtt egy Subaruval, amiben most fogunk először ülni. Az autó, nincs mit szépíteni rajta, katasztrofális állapotban van. Illetve volt, amikor hozzánk került, de rengeteget dolgoztunk rajta. Sajnos tegnap a programozáskor kiderült, hogy a fékek is nagyon le vannak rongyolódva. Egy gurulós előfutás a tervünk. Szeretnénk feltérképezni, hogy mit kell még rendbe szedni a kocsin.

Hidegkuti Balázs: Szeretnénk gyorsan autózni és célba érni. Az első bevetésünk lesz ez a Rallye2-ben, kíváncsian várjuk, hogy mire leszünk jók a mezőnyben.

Bencs Zoltán: Kóstolgatjuk, próbálgatjuk az új gumikat, cél a célba érkezés. Nem tudjuk még mire leszünk jók ilyen körülmények között. Vasárnap kiderül.

Hernádi Péter: Új autót építettünk, fejlesztettünk, szeretnénk végig érni a versenyen. Még tegnap este is szereltük az autót, végül sikerült kipróbálni is, de az Eger Rallye egy nagy teszt lesz a számunkra.

Kerekes László: Nincsenek igazából terveink, szeretnénk egy jót autózni. Igazából az autónk sincs felkészítve. Úgy hoztuk ide, ahogy a borsodnádasdi sprint után letettük. De jó. Működik.

Péter Pál: Számomra új az autó és a pilótámmal is első alkalommal fogunk egymás mellett ülni. Eddig is volt már dolgom Opellal, de ez az autó sokkal jobban tetszik, sokkal jobban kezelhető, jobb a futómű, a motor erősebb és a váltó is jobbnak tűnik. Tetszik a kiosztása. Próbálunk helyt állni a kategóriában, dobogóra állni, vasárnap mindenre fény derül.

Pethő István: Életünk első Rallye2-es versenyén azt hiszem nem lehet más célunk, mint a tapasztalatszerzés és a biztonságos célba érkezés. Teljes évet tervezünk a Rallye2 Bajnokságban, csak egy murvás futamot szeretnénk kihagyni, mert nem szeretnénk az autónkat tönkre tenni. Ennek kivételével próbáljuk a teljes évet teljesíteni.

Trencsényi Vince: Első alkalommal állok rajthoz előfutóként illetve a Rallye2-ben egyaránt. Eddig csak MARB versenyeken szerepeltünk, újdonság lesz ezeken a hosszú gyorsaságikon autózni. Szeretnénk beletanulni a dolgokba, szokni az autót és jól érezni magunkat.

Faludi Gabriella: Első alkalommal indulunk a Rallye2 mezőnyében, ezért nagyon örülnénk, ha végig tudnánk menni a gyorsaságikon és célba vinnénk a mi kis Milka becenevű lila VFTS-ünket. Alaposan felkészítettük, remélem jól működik majd mindvégig.

Szauer Gergő: A vágyam, hogy célba érjek, a tervem, hogy minél gyorsabban. Remélem kibírja kocsink, mert ez egy új autó, nem bizonyított még egyelőre nekünk sem. Bízok abban, hogy jó autót építettünk és jól összeraktuk. Ha ez így lesz, a többi csak rajtunk múlik.

Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!