Szilágyi Géza egy sikeres, ladás korszakot követő hosszú szünet után tért vissza Egerben, egy E36-os BMW-vel és Csák Alexszel a rallyesport világába, és rögtön kupákat szereztek a P13-as géposztályban, pedig az első métertől, az utolsóig fékproblémákkal küszködtek. Géza elárulta, hogy a rejtélyes problémát nem kis munka árán, de úgy tűnik, hogy végleg felszámolták, így Miskolcon már biztosan meg tudnak majd állni. De ők nem csak meg, hanem lehetőség szerint fel is szeretnének Borsodban állni, mégpedig nem máshová, mint a kategóriájuk dobogójára. Szilágyi Gézával beszélgettünk.


Honnan csöppentetek a Rallye2 Bajnokság mezőnyébe és mit terveztetek az Eger Rallye-ra?

2011 és 2013 között mi a Rali Túrában versenyeztünk egy Lada VFTS-el. De belekezdtünk egy vállalkozásba, ami miatt sem időnk, sem anyagi erőforrásaink nem maradtak arra, hogy folytassuk a rallyezást. Elég jó eredményekkel büszkélkedhettünk már akkoriban, de el kellett engednünk egy időre a rallye-t. Később a motorunkat több motorépítő is kezelésbe vette, aminek az lett az eredménye, hogy elég sokszor kellett műszaki hibával szembenéznünk. A legrosszabb az volt, hogy mindig ugyanazzal. Ezzel lett tele a hócipőnk. Azt mondtuk, hogy próbáljunk ki inkább egy BMW-t, ami nincs kihegyezve, közel gyári állapotú, mert ilyen autóból nem sokat láttunk még a pályák mentén vesztegelni. Ezért esett egy 320-as bajor vasra a választásunk. Miután Rali Túra már nincs, ezért próbálkozunk a Rallye2 Bajnokságban, ahol sok régi barátunk és ellenfelünk teszi mostanság is próbára a tudását. Ők meséltek nekünk arról, hogy elég jó kis meccsek vannak a Rallye2-ben, így kerültünk mi is ide. Az autót az Eger Rallye előtt egy héttel, Lyukóbányán teszteltük, a Rallye3-ban, egy sprintfutamon. Azok voltak vele az első métereink. Próbáltunk visszarázódni, teszteltük az autót, a futóművet, de hamar felütötte a fejét egy fékprobléma, és erre sem a lyukóbányai futamon, sem utána, sem pedig az Eger Rallye-n nem találtunk megoldást.

Így autóztatok Egerben?

Igen. Folyamatosan beesett a fékpedál, a rendszer még levegősödött is, emiatt már a verseny elejétől kezdve sokat nyűglődtünk a fékekkel. Ennek dacára célba értünk, és sikerült kiharcolnunk egy dobogós helyezést a kategóriában, ahol harmadikak lettünk. Tisztában vagyunk vele, hogy ehhez a vetélytársaink idő előtti búcsújára is szükség volt. Nagyon élveztük, az újrakezdő hétvégénket, nehéz volt összerakni a versenyünket, ezért roppant boldogok voltunk a célban. Pláne úgy, hogy az első métertől az utolsóig műszaki hiba hátráltatott minket. A kategóriatársaink pechének nem, de az eredményünknek nagyon örülünk, igyekszünk belőle erőt meríteni, lendületet venni a Miskolc Rallye-ra.

Nem sok idő van a rajtig, nem fogtok túlszaladni a borsodi megyeszékhelyen?

Nem, mert megtaláltuk a hiba forrását, már elkészültünk a fék javításával, vagyis inkább azt mondanám, hogy majdnem a teljes cseréjével. Nagyobb féktárcsákat, féknyergeket és fékbetéteket szereltünk be, úgy vélem, hogy most már tökéletesen kell működnie a fékrendszernek. Kedden kiderül, mert akkor tartunk egy kisebb tesztet, kíváncsian várjuk, hogy kipróbáljuk a megújult fékeket. A csere azért is tűnt jó ötletnek, mert később fejleszteni szeretnénk a motoron, de a fékekhez így már nem kell majd hozzányúlni. A miskolci pályák közül Bükkszentkereszten már mentünk, a szünet előtti utolsó versenyünkön ott álltunk rajthoz, akkor sikerült egészen elöl mennünk. Lyukóbányán nem régen jártunk, ráadásul nem is először. Sátán nem ebben a formában, de szintén jártunk már, egyedül a Garadna-Mályinka lesz újdonság, de az is csak versenytempóban.

Videókat természetesen már láttunk róla és nézőként is megfordultam ezen a gyorsasági szakaszon, van róla elképzelésem. Kedvencet nem választanék most közülük, mert mindegyik szenzációs. A legfontosabb az lesz, hogy tovább tanuljuk és szokjuk az autót, de örülnénk, ha Eger után Miskolcon is sikerülne majd dobogóra állnunk, a futam legvégén, a P13-as géposztályban.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük az autónk felkészítését Colos Robinak és a tanácsokat idősebb Lendvai Istvánnak.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!