Zuzoo és Zuzoocska, azaz Kerekes Laci és Kerekes Réka mindent megtett azért, hogy a Rally Hungary-n célba érjen, felújították a fél autójukat, ám az Opel Nyíregyházán sem volt partnere ebben. Amíg mentek, addig jó hangulatban falták a kilométereket, ami megfelelt a célkitűzéseiknek, csak mégis többet vártak az évük utolsó versenyhétvégéjétől. Kerekes Lászlóval beszélgettünk.


Rengeteget dolgoztatok az autón a Rally Hungary előtt…

Ami mégsem lett tökéletes. 🙁

Ezt így nem akartam kimondani, de valami hasonlót gondoltam. Máriapócson még rendben volt minden?

Sajnos nem. Rögtön a rajt utáni első kanyarban megadta magát a váltó, valószínűleg a bowden okozta a galibát, kizárólag a harmadik fokozatot tudtuk használni. Alá kellett kuplungolni, hogy ne fulladjunk le. Küzdöttünk, közben egy kicsit el is gurult a gyógyszerem, ezért az első dobbantót jól, a másodikat pedig már idegből, keményen elvállaltam. Harmadik fokozatban, nagy fordulaton, óriásit repültünk. A közönségnek legalább tetszett.

A szervizbe szerencsére eljutottatok, megjavítottátok, de hamar szembe találtátok magatokat egy újabb problémával.

A szombati napunk azzal indult, hogy valamilyen ismeretlen okból kifolyólag eltört az új féltengelyünk belső csuklója, így ott ragadtunk Bózsván. Nézegettem az Interneten az ott készült felvételeket és abban nagyon jó volt látni, hogy a murván egészen jót alakítottunk magunkhoz képest. A pályáról kigurultunk, mivel csak nagyon lassan hajtott a sperünk. Délután megjavítottuk, mást nem tehettünk.

Vasárnap szuperrallye-val visszaálltatok a mezőnybe.

Az első szakaszt szakadó esőben teljesítettük, óvatosak voltunk, mert bemelegíteni sem tudtunk igazán az előző napon. Bartha Nándiéktól 7 másodpercet kaptunk. Michelin gumijaink voltak otthon, amik tökéletesnek bizonyultak, minden helyzetben jól vizsgáztak. A második, vasárnapi gyorsaságit inkább nem is jellemzeném, az egy teljesen életveszélyes feladat volt, az adott körülmények között. Párásodott a szélvédőnk fele, egyszer meg is álltunk, mert nagyon kopogott valami hátul. A gátlóval volt baj, amiből hiányzott egy csavar. Vagy elhagytunk, vagy beletört, de az biztos, hogy nem lett meg azóta sem. A nyíregyházi, belvárosi szakaszon igyekeztünk maximálisan kiszolgálni a szurkolókat, úgy körzőztünk, hogy az az elől hajtós kocsival is látványos legyen. A versenynek ezt a részét élveztük a legjobban. A szervizben végül úgy döntöttünk, hogy leadjuk a menetlevelünket, nem mentünk ki a záró körre.

Terveztek még valamit az idei szezonra?

Sem a Mikulás Rallye-n, sem a Szilveszter Rallye-n nem szeretnénk részt venni, de a Volkswagen Golfunk ott lesz a mogyoródi mezőnyben, Jóna Gabiék autóznak majd vele, ha felkészítik maguknak. Viszik a matricákat, megmutatják a szponzorainkat a várhatóan népes közönségnek. Én biztos, hogy a Tátrában, Zakopánéban leszek akkor, úgy döntöttem, hogy a családommal együtt ott fogom elbúcsúztatni a küzdelmesre sikerült 2019-es évet.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!