Technikai hibák tömkelegével kellett megbirkóznia Vizelli Karcsinak és Vizelliné Jobbágy Évinek Miskolcon, de ők és a szervizcsapat is sikerrel vette az akadályt, kategóriagyőztesként, illetve a Lada kupában is elsőként értek célba, ám az abszolút hetedik hellyel elégedetlen a címvédő duó. Pláne annak tükrében, hogy egy technikai hiba miatt az utolsó speciálison buktak el két pozíciót is. Vizelli Károllyal beszélgettünk.
Elhúzódott a téli felkészülésetek, a Miskolc Rallye előtt egy héttel még kosárban volt gyakorlatilag az egész autó, a motor tőletek 250 kilométernyire a Havassy Motorsportnál pihent. Nagyot hajráztatok, hogy elrajtolhassatok.
Nagyon a végére hagytunk mindent, éjt, nappallá téve dolgoztunk a rajt előtti héten, de nagyon gyorsan összeraktuk a VFTS-ünket, megcsináltunk rajta mindent. Elvégeztük a kötelező átalakításokat, a motor megkapta az éves nagyrevíziót, az új üzemanyaghoz is beállítottuk, érzésre nem vesztettünk erőt emiatt, ezzel nem volt gond. Ellenben a katalizátor beépítése során vétettünk egy konstrukciós hibát, mert a katalizátort a hátsó kipufogó dob elé építettük be, de a csomagtartóban éppen ott van felette az üzemanyagszivattyú. A katalizátor hőjétől folyamatosan felforrt az üzemanyagunk a gyorsaságikon. Tűzforró benzint nyomtunk be a motorba, nem volt rendben a benzinnyomás.

Ezt a verseny közben is említetted.

Állítgattuk, folyamatosan küzdöttünk vele, ám ez csak a jéghegy csúcsa volt igazából. Annak ellenére, hogy célba értünk sok technikai gondunk volt. Elszakadt egy elektromos kábel, a gázkar eltört, a generátor megállt, az önindító elromlott, a teleszkópok beállításaival vacakoltunk, egyáltalán nem volt problémamentes a versenyünk. Hatalmas szerepe van a célba érkezésünkben a szervizcsapatunknak, mert a 30 perces szervizben annyi mindent megjavítottak a srácok, hogy az a lehetetlenséggel volt már majdnem határos. Köszönet érte nekik! Azt hittem, hogy nem is tudunk elindulni a második körre, ők pedig csodát tettek.

Ez csak néhány „apróság”. Ezeken felül milyen volt a versenyetek?

Egész jó. Nagyon élveztük a gyorsaságikat, főleg a Kánó-Imola-Ragályt. Elég komoly, technikás pálya, de Mályinka is jó volt, Lyukóbányát viszont olyan semmilyennek éreztem. Jó rajta menni, de nem az igazi. Az utolsó gyorsaságin jelentkezett a kábelszakadás, ott szinte végig csak három hengerrel ment a kocsi, éppen ezért nagyon örültünk a célban, hogy meg tudtuk tartani a kategóriánk első helyét. Abszolútban viszont vesztettünk emiatt két pozíciót is, csak a hetedikek lettünk végül. Kettős érzésekkel gondolunk vissza az évad nyitányára. Abszolútban szerettünk volna előrébb végezni, tudjuk, hogy a bajnoki cím miatt nagyobb most velünk szemben az elvárás. Meg összességében az utolsó pillanatokban buktuk el a jobb helyezést. Nagyon erős lett 2017-re a Rallye2 Bajnokság mezőnye, gyorsak az R2-es autók, ügyesek a pilótáik, úgy látom, hogy, akik előttünk végeztek, úgy hajtották a kocsijukat, ahogy az elő van írva.

Salgótarjánban ott lesztek?

Igen, és megpróbálunk minden olyan hibát kiküszöbölni, ami Miskolcon keletkezett a kocsin és lényegesen nagyobb lendülettel készülünk majd a következő fordulóra, mint az év nyitányára. Nógrádban már Nagy Peti barátom olvassa nekem az itinert. A ceredi és a kazári pályát ismerősnek mondanám, mindkettőn mentünk már. Ceredet szeretem, Sámsonházáról viszont még soha nem hallottam. Most tehát a 100%-os felkészülés a feladatunk technikailag és mentálisan egyaránt, mert a Miskolc Rallye előtt vétett hibákat és a felkészülés során nem megengedhető hanyagságomat április végére maximálisan fel kell számolni, ha az abszolútban is fel akarjuk venni a tempót a Rallye2 Bajnokság jelenlegi élmezőnyével.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!