Sűrű volt az autóépítési, felkészülési időszak. Hivatalos tesztre már egy nappal előtte terveztünk elmenni Bük-Fürdőre, de hajnali fél háromkor tették be Dezsőék a Hondát az Ikarusba, de dél körül már ott vártuk a fiúkat. Sajnos olyan későn érkeztek, hogy alig tudtuk kipróbálni a technikát. Hasznos volt, de három hibából csak kettőt tudtunk kiküszöbölni. Kuplung munkahengerünk elkezdett folyni, de úgy látta a szerelőnk, hogy nem lesz gond. Teljesen kinyomott pedálnál is alig lehetett a 2-es, 3-as fokozatba tenni. Másnap elindult a verseny és jól mentünk, minden nehézség ellenére, hiszen Dezső úgy vállalta be ezt a versenyt, hogy egészségileg nem biztos a befejezésben. A6 kategóriában harmadik helyen rajtoltunk az utolsó gyorson, bár erőnléti és fejfájási problémák voltak Dezsőnél, de ekkor már biztonságosnak látszott a befejezés. Hogyan, hogyan nem, az Órai Balázs A7-es Hondával utol ért bennünket és különböző okok miatt a cél előtti utolsó kanyarban lecsúsztunk a pályáról, és ezzel a harmadik helyről is. Ettől függetlenül tisztes helytállás volt! A váltóval az egész verseny ideje alatt problémánk volt, ugyanis csak kidobálta a harmadik sebességet és folyamatosan tartani kellett a másodikat. Végül is kisebb-nagyobb kaszni karcolásokon kívül nem lett a lecsúszásból gond, persze egy murvás futam után többet kell költeni az elhasználódott alkatrészekre, hogy neki tudjunk vágni a következő murvás versenynek Veszprémben.
Köszönjük támogatóinknak: a Róza Kft, a Tóth Trans, az Agrosmart Kft, a Boncz Bt, a KUN-VILL-SZER Kft, a Racionál Tuning Kft, az Agrolabor Kft, az Asajah – Szinter Kft, az AGRO-CARGO Kft, a KEVEWELD Kft, a NORTON-4 Kft, a Q8 SINT-OIL Kft, a DERIVAL Kft, az AGROPRODUCT Kft, a FERTEX ’96 Bt és a KIS-ÚJ-LAP Kft tulajdonosainak. Köszönet az Autó Univerzál, valamint a Formel Kft olajtechnikai juttatásaiért, és köszönet illeti természetesen a szerviz csapatot.
Kisújszállás, 2010. június 20. Farkas Kálmán