Krajnyák Petra és Lukács Zoltán számára, a kalandok ellenére egy rendkívül vidám futam volt az Eger Rallye, ám a nevetgélés közben nem lazsált a páros, jó teljesítményt nyújtva, abszolválták a gyorsasági szakaszokat. Az Eger Rallye-ról Krajnyák Petrával beszélgettünk.

Amennyit lehetett menni idén, ti annyit is mentetek. Salgótarjánban célba értetek, Miskolcon teljesítettétek a prológot. Mit vártatok az Eger Rallye-tól?

Szerettünk volna sokat menni, autózni, mert sok viszonyítási alapunk nem volt, elég keveset autózhattunk idén az Eger Rallye előtt. Az volt a célunk, hogy tanuljunk, jól érezzük magunkat és, hogy elmondhassuk magunkról a célban, hogy megtettünk minden tőlünk telhetőt a jó szereplésért.

Sikerült?

Szerintem igen. Zoli bevallása szerint soha nem mentem még annyira jól, mint Egerben, ezért ő nagyon büszke volt rám a futam végén, és én is elégedett voltam a saját teljesítményemmel.

Milyen volt a versenyetek?

Volt egy-két komolyabb kalandunk. Vasárnap reggel, Szarvaskőn, igen bátran kezdtünk neki a napnak és egy lassító előtt kicsit elmértem a féktávot. Azt sikeresen elvittük, de jártunk árokban is, ahol Zoli biztatott, mondta, hogy innen ki kell mennie az autónak, ha tetszik, ha nem. Nagyon jó volt a kedvünk, szerencsére mindenen csak nevettünk, az autó jól bírta a kiképzést. Még a hibákat is viccesen fogtuk fel, ez a hangulat jellemezte az egész hétvégénket. A célba beértünk, és a belsőkamerás felvételek visszanézése után megkerestük, hogy hol hagytunk bent másodperceket.

Ennek fényében azt mondom, hogy a jelenlegi tudásomhoz képest szerintem abszolút szép eredménnyel zártuk a hétvégét. A felhordás egyáltalán nem zavart, nem volt problémám vele, nem is értettem, hogy miért kellett az utolsó pályát etapra kivenni. Ráadásul, ha belegondolunk, hogy mennyire kevés gyorsaságink volt idén, – Salgótarjánban két szakaszunkat törölték, majd Miskolcon érthetően az egész versenyt – akkor ez most nagyon nem hiányzott. Ha visszaemlékszek a tavalyi Nyíregyháza Rallye bármelyik szakaszára, akkor nem nehéz a sirokitól jobb állapotú pályát találni. Azokhoz képest ez semmiség volt.

A folytatásról tudsz már mondani valamit?

Igen, készülünk a Vértes Rallye-ra. Az utána lévő dolgaink még eléggé képlékenyek, de a következő Rally2-es futamon mi biztosan ott leszünk.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!