Krajnyák Petra és Lukács Zoltán számára a legnagyobb kihívás az volt az 1. Pálháza Rallye-n, hogy a 2019-es, óriási esőben, illetve sárban megrendezett, és rengeteg kalanddal, valamint küzdelemmel zárult Nyíregyháza Rallye-t elfeledtessék Petrával. Ezt várakozáson felül sikerült megvalósítaniuk, így a páros legnagyobb örömére a célban még kupákat is átvehettek. Krajnyák Petrával beszélgettünk.
Kitartóan tanulod az autótokat, Pálházán is az ismerkedést készültél folytatni a Ford Fiesta R1-el. Ezen felül volt valamilyen tervetek az évad utolsó aszfaltos futamára?
A Pálháza Rallye pályáinak egy részén már tavaly is versenyeztem, sőt, 2018-ban, amikor a Nyíregyháza Rallye, az ERC kandidáló versenye volt, már akkor is ott voltam a mezőnyben. Az év során talán ezen a versenyhelyszínen voltam a legrutinosabb a pályák ismeretének a tekintetében. Nagy mumus nekem a Zemplén, és szerintem nem csak számomra volt lényeges, hanem Zolinak is, hogy legyőzzem a rossz érzéseimet. A tavalyi évben nem sikerült a környéken túl jól szerepelni, ennek pedig, az igencsak embert próbáló körülményekkel együtt is szöges ellentéte lett az idei év.
Hogy alakult a Pálháza Rallye nektek?
Több apróbb kalandunk ellenére egyszer sem estünk be, a nagyobb drámák pedig elkerültek minket, így sikerült hoznunk a váratlanul szép eredményt. Az első gyorsaságin, már majdnem a pálya végén jártunk, amikor volt egy megcsúszásunk. A teszten, a verseny előtt sikerült egészen jól beállítani a fékerőt, de Újhuta előtt nem sokkal, az egyik féktávon gondolt egyet a fék, és valamiért nem úgy fogott, ahogyan azt megszoktuk. Leblokkoltak a hátsó kerekek, kitört a kocsi hátulja, de úton maradtunk. Valahol elhagytuk a tükrünket, ám ettől nagyobb problémánk nem adódott. A mi kategóriánkba, a 7-esbe, ezúttal sem érkezett meg az értékeléshez szükséges minimum három nevezés, így Pálházán is felsoroltak minket a sajátunktól egyel magasabb kategóriába, a 6-os géposztályba. Óriási meglepetésre, és hatalmas örömünkre ebben a kategóriában sikerült a Pálháza Rallye-n pontot szereznünk, hatodik helyen zártunk, ezért kaphattuk meg a győzteseknek járó serlegeket a 7-es géposztályban. Nem is értjük hogyan, de sikerült a nagyok között, a negyedik szakaszon harmadikként célba érnünk, rendkívül boldogok voltunk. Az esélytelenek nyugalmával álltunk oda a rajtvonalhoz, és talán pont annak köszönhetjük ezt a szép eredményt, hogy egyáltalán nem feszültünk rá a versenyzésre, én pedig mindvégig higgadtan vezethettem az egyébként nehéz körülmények között. Nagyon sokat köszönhetek Zolinak, mert elképesztően tud rám figyelni. Amikor kell, akkor gyorsít, és nem engedi meg a lassulást akkor sem, ha egy kalandosabb szituáció után esetleg én visszább vennék a tempóból. Abszolút közös siker volt ez a kupaszerzés, én úgy gondolom. Köszönöm neki!
A Mikulás Rallye-n ti indultok, ha lesz?
Elég nagy a valószínűsége, hogy a Pálháza Rallye volt a 2020-as esztendőnk utolsó versenye. A jövő évről most még, ha akarnék sem tudnék semmit sem mondani, fogalmunk sincsen semmilyen térten 2021-ről. A Mikulás Rallye-t nem tervezzük, úgyhogy mondhatnám azt is, a remekül sikerült Pálháza Rallye-nk után, hogy a csúcson kell abba hagyni. 🙂 Mi pedig pontosan ezt tesszük. 😉
Rallye2.hu – Salánki Gábor