Hibján Jocinak és Szurovcsák Pistinek a jöttem is meg nem is, hoztam is meg nem is szisztéma alapján kijutott meg nem is a sikerből, az Eger Rallye-n. A legtöbbször dobogós helyekért küzdöttek a géposztályukban és az abszolút értékelésben is, de egy technikai hiba miatt sikerült Szarvaskőn sereghajtóként is szakaszt abszolválniuk. Hibján József mesélt nekünk a fordulatokban bővelkedő Eger Rallye-jukról.

A Budapest Rallye-n is szerettetek volna menni, de talán azon kevesek közé tartoztok, akik jobban örültek az Egernek.

Igen, nagyon készültünk a Budapest Rallye-ra, legalább annyira, mint az egri futamra. Mi tényleg nagyon örültünk annak, hogy Eger lett a Budapest helyett, mert egyszerűen a szívünk csücske az Eger Rallye. Szomorúak is voltunk, hogy nem itt kezdtük az évet. A versenyről utólag csak a lehető legpozitívabban tudok nyilatkozni. Pörgős volt az időbeosztás, rövidek az etapok, nem volt igazából késés és minden közel volt mindenhez. Tökéletes munka.

Belülről is ennyire frankó volt minden?

A mi versenyünkről már nem tudnék sajnos ennyi jót mondani, de az összkép itt is pozitív. Egy technikai probléma keserítette és nehezítette meg az életünket. A második szakasz felénél eltört az egyik féltengelyünk. Így gurultunk el a bátori elágazásba, a célig. Aztán még jött egy etap és az Egerbocs-Szarvaskő szakasz, egy féltengellyel. Rengeteg időt bent hagytunk és emiatt lecsúsztunk egészen az abszolút 20-ik helyig. Szerencsére eljutottunk a szervizbe, ahol a szerelőink ügyesen megoldották a problémát, nagyon köszönjük a munkájukat. Nekiiramodtunk, és a kategóriánk negyedik és az abszolút értékelés hetedik helyéig kapaszkodtunk fel a verseny végére. Mondjuk azt, hogy nem rossz. Ez azért volt mégis valahol bosszantó, mert abszolútban is a dobogó körül sertepertéltünk egész nap, de a begyűjtött hátrányunk miatt esélyünk sem volt rá, hogy ténylegesen kupákért küzdjünk. Számításaink szerint még a dobogóra is felfértünk volna. De technikai sportban, nincs volna és ha. A részeredmények jók voltak, a vége sem lett annyira rossz, mint ami történt velünk, úgyhogy örülünk.

Ezek után én azt gondolom, hogy a Szilveszter Rallye-ra ti még ellátogattok, a Mikuláson pedig nem lesztek ott.

Nem rossz meglátás ez sem, de éppen fordítva gondolkodunk. 🙂 Sőt a Mikulás sem biztos még. Nincs az autóhoz murvafutóművünk, ezért elég keveset megyünk murván. Ha rajthoz is állunk a veszprémi versenyen, akkor is bérelt autóval tesszük majd. A telünk másik nagy változása az lesz a csapatunkban, hogy Szurovcsák Pisti barátom kiszáll a jobb1-ből, mellőlem és ezért navigátort fogok keresni, vagyis már keresem Pisti utódját. Várom a jelentkezéseket! Ha a Mikulás Rallye-ig akadna jelölt, akkor már valószínűbb, hogy ott lennénk a veszprémi futamon. A Szilveszter Rallye időpontjában viszont már kizárólag a családommal és a szeretteimmel szeretném az időmet eltölteni. Ebből pedig biztosan nem engedek. 😉 Az új év elején – vagy még hamarabb – elkezdünk készülődni a 2018-as évre, mert szeretném, ha az ideitől egy kicsit többet és jobban bele tudnánk szólni az élmezőny csatáiba.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!