Himer Attila és Csanády Sándor a lehető legmesszebbről, Pécsről érkezett a Zemplén Rallye-ra, hogy idegenben megküzdjön az Országos Rally2 Bajnokság abszolút bajnoki címéért, de az autójuk a lehető legrosszabbkor hagyta őket cserben és az erdőbényei sötét éjszakában. Himer Attilával beszélgettünk.
Úgy érkeztetek meg a Zemplén Rallye-ra hogy a 201-es rajtszám a ti autótokat ékesítette, egyértelműen bajnokesélyesek voltatok, mindenki titeket üldözött, utánatok loholt a teljes mezőny. Viszont messze volt a Zemplén, kevés volt a helyismeretetek a környéken, az ellenfelek sokkal jobban álltak ebben a tekintetben. Mit vártatok az évadzáró hétvégétől?
Mielőtt még bármit is mondanék engedd meg, hogy gratuláljak az első három helyezettnek, mivel mi az utolsó előtti gyorsasági szakaszon ott ragadtunk az erdőben, így nem volt rá módunk hogy a céldobogón kezet rázzunk a srácokkal. Jól mondtad, a pályák teljesen ismeretlenek voltak a számunkra, és a helyszínen szembesültünk azzal is, hogy padkavédelem sem igazán lesz a gyorsasági szakaszokon. Az alap elképzelésünk az volt, hogy két részre osztjuk a versenyt. Az első felében, az első körben óvatosan, tapogatózva felmérjük a terepet, a pályákat, az erőviszonyokat, a második körben pedig amikor kijön rá a lépés, akkor azonnal tudunk támadni.
Sikerült tartani az elképzeléseket?
Azt gondolom, hogy igen mert második nekifutásra a Fony-Regéc-Óhuta szakaszon már sikerült egészen jó időt mennünk, megvolt a tapadásunk, tudtuk, hogy melyik kanyarra kell nagyon odafigyelni és mit lehet bátrabban elvállalni. Az első körre egyébként nem is nagyon volt gumink, mert csak kettő darab szuperlágyat kaptunk, ám később szóltak a szervizparkból, hogy megmaradt két darab, mert valaki nem vitte el, így azokat meg tudtuk vásárolni, felszereltük. Emiatt mondom azt hogy teljesen más volt a két kör, a másodikat már nagyon élveztük, mindaddig, amíg versenyben voltunk.
Aztán jött az ötödik gyorsasági, az Erdőbénye, ahol véget ért számotokra verseny. Mi történt veletek?
Erdőbényén eleinte a széles, fehér aszfaltos részen azt éreztük hogy nagyon jó a kocsi, sőt lentebb a gyorsabb szakaszon lényegesen magasabb fordulaton, olykor magasabb sebességfokozatban is tudtunk vele autózni, fordulni. Amikor bekanyarodtunk a szűk, erdei részre ott brutálisan stabil volt alattunk az autó. Jól tudtunk haladni felfelé, megvolt a flow, élveztük Sanyival a versenyzést és jól is álltunk. Odaértünk a murvás részre és ott volt egy bal hatos visszafordító. Ennek megfelelően pakoltam visszafelé a sebességfokozatokat és egyszer csak hallottunk egy hatalmas csattanást, fémes hang jött az utastérbe, mivel összeakadt a váltónk. Itthon már megvizsgáltuk elég nagy a gond. De úgy összeakadt, hogy meg se tudtunk mozdulni, az autóval odébb sem tudtunk menni, miközben tudtuk hogy az ellenfelek hamarosan érkeznek mögöttünk. Sanyival próbáltuk odébb rángatni az autót mert nem sok hely volt mellettünk ahol elférhettek volna a többiek, de szerencsére majdnem mindenki elfért mellettünk. Azt nagyon sajnáljuk, hogy miközben próbáltak kikerülni minket Bévárdiék belecsúsztak az árokba, a jobb oldalon. Természetesen próbáltunk nekik segíteni, hogy kijussanak és folytathassák a versenyt, de kevesek voltunk, csak akkor tudtuk őket visszatenni az útra amikor már mindenki elment és érkezett néhány néző valahonnan, az erdő sötétjéből. Ezután mi ketten Sanyival még ott töltöttünk az az út mellett, az erdőben körülbelül három óra hosszát, melegünk nem volt, mert az autót sem tudtuk beindítani.
Egész évben stabilan működött az autótok műszaki problémával nem sokszor kellett megküzdenetek. Ez a mostani váltóhiba a létező legrosszabbkor jött, azt eredményezte hogy az elsőről az év végén a negyedik helyre csúsztatok vissza az összetettben. Hülye kérdés… Nagy csalódás ez most neked, nektek?
Óriási. Én konkrétan teljesen ki vagyok tőle. Próbáltam és próbálok pozitív dolgokat elővenni valahonnan, hogy sikerüljön ezen a helyzeten valahogy túllendülni. Egész évre az volt a tervünk, hogy folyamatosan gyorsuljunk, minél jobban kiautózzuk ezt a kocsit, mert egy szenzációs autó.
Azt láttuk…
Én 2004-ben mentem utoljára, Komlón, egy Rali Túra versenyen, és látom, hogy ez a technika már nagyon nem az a technika, ami akkor volt. Az elképzeléseket versenyről, versenyre sikerült megvalósítanunk, ez a Zemplén Rallye-ra is teljesen igaz volt, itt is szakaszról szakaszra tudtuk növelni a tempót, mindaddig amíg ki nem kellett állnunk. Ezek alapján azt mondom hogy az irány jó amerre tartunk, de még mindig van az autóban. Nagyon várom a havat, hogy a Mecsekben, a téli szünetben tudjak gyakorolni és még többet gyorsulni. Az út, az jó a technika viszont tényleg a legrosszabb pillanatban szólt bele abba, hogy jöjjön is egy kis eredmény is a teljesítményünkhöz. Jövőre reméljük, hogy eljön nemcsak a jó részeredményeknek, hanem a jó végeredményeknek is az ideje.
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor