Szereplők: Rádóczi József – Szemmelroth Anetta – Peugeot 306 S16 (Piroska)

Év elején, amikor úgy döntöttünk, hogy idén a Veszprém Rallye-n is rajthoz állunk, csak annyit tűztünk ki elvárásnak, hogy épségben hozzuk célba az autót és néhány bajnoki pontot is ha lehet, zsebeljünk be. Végül ez így is történt, mégsem vagyunk felhőtlenül boldogok. Kevésnek bizonyult a pályabejárásra adott idő, a Sólyi erdő nem állt rendesen össze a fejünkben és a reptéren például, már csak kétszer tudtunk végigszaladni. Persze mindenkinek ugyan ennyi ideje volt, így biztos bennünk volt a hiba. A versenyen aztán még rosszabb lett minden, mert az első reptéri bizonytalankodás után, a második gyorson Anett rosszul lett és így Józsi navigálás nélkül kellett versenyezzen. Na, de ne hánytorgassuk ezt :). Aztán leütöttük a jobb első futóművet, amitől elkezdett folyni az olajunk, de szerencsére kibírta a szervízparkig. Ott, aznap az egyetlen kifogástalanul működő egységünk, újra versenyre alkalmas állapotba hozta Piroskát. Köszi Tuki!!! Ennek örömére eltévedtünk a szervízparkban és csak az utolsó másodpercekben értünk az időellenőrzőhöz, így majdnem kikéstünk.

A második kör elején, Anett egy picivel már jobban volt, de az első körben az itiner füzetre került „idegen anyag” hatására összetapadt oldalak miatt, kettőt lapozott és alaposan eltévedt. Ettől függetlenül hősiesen küzdött, nem adta fel és a csapat érdekében végigszenvedte a napot, bár többször volt a tűrése határán. Ebben nagyon sokat segítettek neki a Rallye2 mezőnyének versenyzői, akik egész végig biztatták, segítették, így ez úton is szeretné kifejezni háláját és szeretetét, amit irántuk érez! Köszi Fiúk, Lányok!!!

Józsit is elismerés illeti, hiszen a verseny nagyobb részét navigálás nélkül teljesítette és ehhez mérten nem is rossz eredménnyel. Végül nagyjából egyben maradt az autó és az abszolút 5., valamint az A7 2. helyéért járó kupákat, na meg a velük járó pontokat zsebelhettük be. Szerettünk volna előrébb végezni, de ez most így alakult, Borsodban támadunk!!!

Köszönjük a támogatást:

CERAGEM Szeged, FINGERPRINT Kreatív Ügynökség, HÁMORI Autósboltok, POWER Biztonságtechnika, MEDI-TEAM Szeged Zrt., KENT Hungary Kft., Misztikműhely Kft., Tuki Eurotrans.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!