Vass Károlynak és Hoferka Péternek jól alakult az első köre a Vértes Rallye-n, a második még jobb lett, de egy láthatatlan jó, vagy gonosz erő mégsem engedte meg nekik, hogy 2 év kihagyás után befejezzék a visszatérő versenyüket. Vass Károllyal beszélgettünk.

Nagyon régen ültél a versenyautóban…

A Rally2 Bajnokságban – és úgy összességében is – valóban régen álltunk rajthoz. Egész pontosan 2 éve, a Veszprém Rallye-n. A hosszúra nyúlt szünetben újraépítettük a versenyautót, sok mindenhez hozzányúltunk, például a motorhoz, a váltóhoz és egyebekhez is. 2020-at a vírushelyzet miatt hagytuk ki, mert nagyon bizonytalan volt minden. Mint a Rally2-ben, úgy általában véve bármikor. 2020-at inkább elengedtük, és az idei szezonra koncentráltunk.

Hogyan készültetek a Vértes Rallye-ra?

Két héttel előtte az Oroszlány Rallye-n versenyeztünk, ott próbáltuk bemelegíteni és tesztelni az autónkat, ez aránylag jól sikerült. Következett a Vértes Rallye, ami nekünk közeli verseny, szeretjük a pályákat, ráadásul rengeteg ismerősünk és barátunk kísért el minket a Mór melletti gyorsaságikra.

Mi történt veletek a szakaszokon, milyen volt a versenyetek?

Hosszú volt a felkészülés, és a verseny három napja is egy kicsit macerás volt nekünk, mert kicsi a csapatunk. Végül összejött minden és szállást is sikerült foglalnunk. Nagyon örültünk annak, hogy sok olyan ismerőssel találkoztunk, akiket már régen nem láttunk, ez kifejezetten jól esett. A szombat esti rajtceremónián is rengeteg volt számunkra az ismerős arc, fantasztikus hangulatot teremtettek a barátaink a Szent István téren. Vasárnap reggel nem szerettük volna elóvatoskodni az első pusztavámi szakaszt, mert száraz volt az aszfalt, jó volt az idő, optimálisnak tűnt minden. Szerencsére jól sikerült a bemutatkozásunk.

A második gyorsasági, Kőhányás nekünk etap lett Kaptás Leventék balesete miatt, akiknek ezúton is jobbulást kívánunk. Guttamási, Pusztavámhoz hasonlóan szintén jól sikerült. Ez a pálya nekünk egy kicsit hiánypótló is volt, mert korábban elhatároztuk, hogy indulunk ott egy versenyen, de az nem jött össze, most ezt is bepótoltuk. Időben egész jót sikerült autózni. Megérkeztünk a nap első szervizébe, ami rövid volt, de nem kellett sok mindent javítanunk.

A második körben sikerült minimálisat javítani a pusztavámi gyorsaságin elért eredményünkön. Kőhányáson először haladtunk versenytempóban, azt szerintem egy picit elóvatoskodtam. Utólag azt mondom, hogy ez nem biztos, hogy gond volt, mert láttuk, hogy többen is túlvállalták magukat a mezőnyből, az autóik pedig ott álltak a pálya mellett. Guttamásin sikerült 5-6 másodpercet hoznunk, valamivel jobbat autóztunk másodjára, mint elsőre. Az utolsó körre leesett az eső, de mi nem készültünk olyan gumival, ami vizes aszfaltra is megfelelő lett volna. A fehér aszfaltos pusztavámi pályát ismerjük tudjuk, hogy esőben még veszélyesebb, ezért egy óvatost, de biztost akartunk rajta autózni. Biztosnak semmiképpen sem nevezném a produkciónkat, mert rengeteget csúszkáltunk, sokat mentünk keresztbe, ami az időnkön is meglátszott. Ezután jött a feketeleves. Teljesítettük az etapot a záró gyorsasági szakaszig, ahová rendben megérkeztünk még időnk is maradt, ezért leállítottuk az autót. Öt perccel indulás előtt beöltöztünk és újra be szerettük volna indítani a motort. Az viszont akármit próbáltunk nem akart életre kelni. Az önindító ugyan forgatta, de teljes egészében megszűnt a gyújtás. A rendelkezésünkre álló idő alatt, amit lehetett azt átnéztem, ami tőlünk telt megtettük, de nem jártunk sikerrel. Az utolsó gyorsasági rajtjában adtuk le a menetlevelet. Azt gondolom, hogy ennek valami oka volt. Lehet, hogy fentről figyelt ránk valaki, és a javunkat akarta azzal, hogy ne rajtoljunk el. Más értelmes magyarázatot nem találok az történtekre. Lehet ideje már Historicra váltanunk, mert mi is és a kocsi is korban már odavalók vagyunk. 😀

Lehet, hogy a védőangyalotok óvott meg valami költségesebb bajtól… Tudtok már valamit az idei évetek végéről? Fogtok még versenyezni 2021-ben?

Amennyiben lehetőség nyílik rá mi szeretnénk autózni. Vagy egy Rally3-as futamon, vagy egy aszfaltos sprint versenyen jó lenne még ott lenni. De leginkább a Mikulás Rallye-t várjuk, mert nagyon szeretjük Lakatos Robiék versenyeit, ők pedig a Vértes Rallye-n is bebizonyították, hogy kitűnő futamokat tudnak rendezni. Ezért sem szeretnénk kihagyni a december eleji murvás buli versenyt.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

A versenyen történő szállításért szeretnék köszönetet mondani a Keresztes családnak!

Hálásan köszönjük a szponzorainknak, valamint a szurkolóinknak a támogatást, a biztatást, és a segítséget!

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!