Tordai Gabi és Verses Pisti, ha jó irányból nézzük sértetlen autóval úszott meg egy jókora esést az Orfű Rallye-n, de sajnos a valóság az, hogy a páros Ladája, és Gabi lába is súlyosan megsérült az évnyitó versenyen. A gyógyulás közben Tordai Gáborral beszélgettünk.

Milyen tervekkel utaztatok el az Orfű Rallye-ra?

Nem tagadom, hogy komoly tervekkel vágtunk neki a 2021-es évadnak, ennek megfelelő felfogásban érkeztünk meg Orfűre is. Az volt az elképzelésünk, hogy a 2WD kupában és a Lada kupában is minél előrébb végzünk. Az év végén még összejöhet a terv, de az évnyitó versenyen sajnos ezt el kellett engednünk.

Nagyjából másfél szakasz jutott nektek Orfűn. Milyen volt, amíg mentetek?

Azelőtt egy nappal, mielőtt elutaztunk a verseny helyszínére még kipróbáltunk ezt-azt az autón, és ekkor derült ki, hogy a váltókulissza, valamint a váltó is rakoncátlankodik. Új kulisszát már nem volt időnk beszerezni és beszerelni, így tartottam attól, hogy valami baja lehet a váltónak. Tudtam, hogy vigyázni kell rá, máskülönben aligha tudjuk befejezni a versenyt. Elrajtoltunk, és a félelmeim rögtön az első szakasz, első felében beigazolódtak. Háromszor is előfordult, hogy nem tudtam negyedikbe betenni az autót, emiatt lelassultunk. Küzdeni kellett a váltóval, rögtön be is gyűjtöttünk elég sokat az elejétől, de a harmadik helytől nem kerültünk behozhatatlan távolságba. Nagyjából az abaligati pálya felénél találtam magamra, az orfűi tó mellett, onnantól kezdve szerintem nagyon jól mentünk.

A két szakasz közt beszélgettünk a versenyzőtársainkkal, akik azt mondták, hogy nem az elején kell megnyerni a versenyt, hanem a célban. Mi úgy indultunk neki a hetvehelyi szakasznak, hogy miután elkaptuk a ritmust azt a 6-7 másodpercet, ami a 2WD kupában elválasztott minket a dobogó alsó fokától, azt le tudjuk ledolgozni a második pályán. Ez lett a baj. Hatalmas tempóval iramodtunk neki a gyorsaságinak. Ahol korábban elvettem volna a gázt, vagy akár visszaváltottam volna, most még jobban siettem, inkább még fentebb váltottam egyet, minthogy lassítsak. Teljesen a határon autóztunk mindenhol. Ez nekem tetszett, csak az ominózus kanyarban sok volt a lendület, kicsúszott a talaj a kerekek alól.

Miután besokalltatok, felcsapódtatok az árokpartra, onnan vissza az útra. Nem sokon múlt a borulás, de talpon maradt az autótok.

Ha jól emlékszem negyedikben autóztunk, nagy volt a tempó, elvesztette a tapadást az autó. Vesztünkre, ahol becsapódtunk ott volt egy fa és egy beton tuskó is, amin szinte átgázoltunk, és ezek az utastérbe nyomták be a bal első kereket. A karosszéria átlyukadt, a pedálok közt pedig eltört a lábfejem, részlegesen elszakadtak a szalagok és az Achilles inam is kapott egy jókora ütést.

Most otthon vagy, gyógyulsz, pihensz?

Az eset után leállították a szakaszt és a pécsi kórházba vittek be a mentők, ahol elláttak, megröntgenezték a lábam, volt CT, ultrahang, majd búcsúzóul egy fekvőgipszet kaptam. Pisti szerencsére rándulásokkal, kisebb zúzódással relatíve olcsón megúszta a kalandot. Még aznap este kiengedtek a kórházból, és a szervizbusz hátuljában utazva éjszaka értünk haza valamikor. A fájdalmaim azóta enyhültek, magánúton voltam már orvosnál is, remélhetőleg mire ezeket a sorokat olvassátok addigra már valamivel könnyebb helyzetben leszek, lecserélik a fekvőgipszem és tudok mozogni, mert a non-stop fekvés ez egyszerűen megbolondít.

Van már valami ötletetek a folytatásra? Hogy áll az autó?

Az autón van mit csinálni. Az internetre felkerült fotókon nem lehet ezt annyira látni, de nem egyszerű a feladat. A fiúk már hétfőn nekiláttak a bontásnak, igyekszünk minél hamarabb járó és versenyképessé tenni a Ladánkat. Szerintem a csapat meg fog birkózni hamar a feladattal, nagyon sokat segít több barátom mellett Bartha Nándi, Kovács „Pici” Krisztián, a kérdés inkább a lábam lesz.

Nem mondod, hogy az Eger-Ózd Rallye-n ott szeretnétek lenni?

Sokan mosolyognak ezen, de igen. Az orvosok azt mondták, hogy 4-6 hét gyógyulási idővel kell számolnom, az ózdi futamunk pedig 5 és fél héttel lesz az Orfű Rallye után. Én mindent elkövetek azért, hogy addigra rendben legyen a lábam. A nevezést mindenképpen le fogjuk adni, aztán, ha az utolsó pillanatban mégis úgy érzem, hogy nem bírná a lábam a futamon, vagy az orvosok lebeszélnek a versenyzésről, akkor fájó szívvel, de vissza fogunk lépni. Amilyen kezelést csak lehet, azt igénybe fogom venni, hogy ott lehessünk Ózdon, mert ahogy a beszélgetés elején mondtam, számunkra idén tényleg nagyon fontos a Rally2 Bajnokság.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!