Tim Gabi és Timár Tomi számára jól indult a Mecsek Rallye, kedvelték a prológot, Trefort puszta bizakodásra okot adó eredménnyel zárult nekik, de Pécsvárad, és egy láthatatlan csapda térdere kényszerítette a JG-2 Racing Team párosát. Ennek ellenére a fiúk nem szomorúak, hiszen egy remek szezont mondhatnak a magukénak, év végén két ezüstérmet is átvehetnek majd a Rallye Szakág évzáró ünnepségén. Tim Gáborral beszélgettünk a Mecsek Rallye-ról, valamint a holtszezon terveiről.
Az abszolút második hely megtartásáért utaztatok el Pécsre, ami végül igen érdekes körülmények között, a várva várt csaták nélkül lett a tiétek. Hogy indultatok neki az év utolsó futamának?
Elég nehézkesen, mert a Salgó Rallye már régen volt, hat hétig nem versenyeztünk, vissza kellett rázódni a rallye világába, a versenytempóba. Ez nem volt könnyű, hiszen egészen furcsa volt a mostani verseny időbeosztása, szokatlan volt, hogy hétközben kellett versenyeznünk, tréningeznünk. Ez viszont semmit sem vont le abból, hogy a pályák jók voltak, Árpádtetőt már egészen jól ismerjük, többek közt ezért is vártuk nagyon a rajtot.
Diplomatikusan kikerülted a kérdésem azon részét, amiben az ellenfelek távolmaradására utaltam. Megnyugtatott, vagy esetleg zavart az, hogy a legnagyobb ellenlábasaitok, Lendvai Istvánék végül nem álltak rajthoz? Mindössze két pont volt köztetek a rajt előtt, az összetettben a különbség.
Nem vagyunk hívei az efféle szituációknak, tudjuk, hogy milyen érzés az ilyen helyzet, mi pedig szeretünk megvívni az eredményekért. Készültünk a nagy csatára, örültünk volna, ha a pályán dől el köztünk az év végi ezüstérem sorsa. Sajnos nem így történt, az élet közbeszólt. Bár utólag, annak fényében, ahogy a mi versenyünk alakult már nem vagyunk annyira szomorúak, hogy mégsem kellett megmérkőznünk egymással. Megeshet, hogy mi húztuk volna a rövidebbet.
Nem volt hosszú a versenyetek, nem hozott szerencsét a 201-es rajtszám. Mi történt?
A prológ tetszett, jó volt, sokat csúszkáltunk, mert teljesen száraz pályára való gumikkal, azok közül is a legkeményebbel autóztunk a vizes aszfalton. Minden rendben volt. Másnap, az első gyorsasági nagyon tetszett, bár előtte eléggé be voltunk tojva, hogy milyen lesz a nagy sárban autózni. Kétségtelenül durva volt, igazi rallye-s körülmények fogadtak Trefort pusztán. Mindenhol tövezni kellett, maximális koncentrációt igényelt minden méter, az összes kanyar más volt. De nagyon élveztük, és a nehézségek ellenére meglepődtünk, hogy csak négy másodperccel kaptunk ki a ladás Baksai-Erdei párostól. Egy elsőkerék meghajtású kocsival azért nem olyan egyszerű ilyen körülmények között menni, mint egy hátul hajtóssal. Emiatt bizakodva vártuk a második gyorsaságit, de nem igazán az történt, mint, amire számítottunk. Sokaknak keresztbe tett a pécsváradi szakasz, de nekünk tényleg nagyon. Az ominózus kanyart mi is letöveztük, átmentünk az ominózus, kiálló betondarabon, ami kérdés nélkül hazavágta a bal első kerekünket. Gondolkodtunk, hogy megállunk és kicseréljük a defektes kereket, de eszembe jutott a tavalyi Nyíregyháza Rallye, ahol volt olyan versenyző, aki hat percet hagyott bent egy kerékcseréért, ezt pedig nem szerettük volna. Úgy döntöttünk, hogy ha lassabban is, de megállás nélkül próbáljuk meg teljesíteni a gyorsaságit, etapon pedig kereket cserélünk. De már a pálya közepén meg kellett állnunk, mert éreztem, hogy nem fog sikerülni a terv. Kiszálltunk, ám a baj az volt, hogy nem tudtuk levenni a kereket, olyan erősen rászorultak a csavarok. Akkora erőhatást kaphatott a felni, hogy oldhatatlannak bizonyult a rögzítés. Még a keresztkulcs is elhajlott, miközben próbálkoztunk a leszereléssel.
Nektek sem szólok be még egyszer, mert erősek vagytok, ráadásul ketten… 🙂
No igen… 🙂 Úgy elhajlott a kulcs a kezemben, mintha valami selejtes, biliacélból lenne. Aztán már minden tök mindegy volt, legurultunk, ahogy tudtunk, mert levenni nem tudtuk a kereket, az időnk pedig már régen oda volt. A pályán menet közben eltépte a fékcsövet is a gumi, csak kézifékünk maradt. Feladtuk a versenyt, és nagyon elkenődöttek voltunk, mert a győzelemre is esélyesnek éreztük magunkat. Ennyi volt igazából.
Másnak nem nagyon örülhettetek, mint hogy megtartottátok az év végi második helyet az abszolútban és a géposztályotokban is.
Szépen fog csillogni az ezüstérem a nyakunkban, emiatt nem aggódunk. Elég peches versenyen és szezonon vagyunk túl, de úgy érezzük, hogy sokat tudtunk fejlődni 2019-ben, aminek örülünk. A jövő évről pedig egyelőre nem tudok nyilatkozni.
Arról nem is akartalak kérdezni. Csak a holtszezonról. Tavaly a Mikulás és a Szilveszter Rallye-n is kiemelkedően szerepeltetek. Tervben van valamelyik? Esetleg Nyíregyháza?
Nyíregyházán biztosan nem indulunk, a másik két futam pedig egyelőre a meglátjuk kategóriába tartozik. A főnökünk majd eldönti. 🙂 Akárhogy is legyen, mi nagyon hálásak vagyunk a csapatvezetőnknek, Farkas Kálmánnak, azért, hogy 2019-ben is teljes szezont autózhattunk a Rallye2 Bajnokságban, aminek a zárásaként gyönyörű kupákkal fogunk gazdagodni a szakág díjátadó gáláján.
Rallye2.hu – Salánki Gábor