Nagy Béla: Számunkra a pontok gyűjtése volt a legfontosabb
Nagy tervekkel készültünk az idei év első versenyére hiszen az autó elkészült és az új szponzornak köszönhetően „pirosban” próbálunk megfelelni az elvárásoknak. Baksai László és Nagy Béla beszámolója, a navigátor…
Sok-sok Rallye2-es videó a „Kisterenye Rallye-ról”
Nagyon nem ebben a témában kutakodtam az Interneten, de ha jól tudom úgy szól a mondás, hogy aki nem keres, az talál. Vagy valami ilyesmi a lényege… Valószínűleg az irtózatosan…
Hideg, jeges, eseménydús évadzáró rallye
Laboncz Kati: Nyáron már volt szerencsém a Lacival egy autóban versenyezni, most megint úgy hozta a sors, hogy hóban, jégben is megtapasztalhatom, hogy milyen pilóta is ő? Vajon tud e…
Baksai László: Két csúcspontja is volt ennek az évnek: a két abszolút harmadik helyünk.
Az év elején még Rallye1-es licenszel vágott neki az évnek, aztán a gondok és problémák miatt a Rallye Túra versenyzőjeként kocsizott Egerben. Az évnyitó után leült egy kicsit, elgondolkodott, majd…
Baksai László: Nem nézzük az időt. Legalábbis nem nagyon…
Sokáig úgy állt a helyzet, hogy nem indulok a Szilveszter Rallye-n, de pár nappal ezelőtt jelezték a szponzoraink, hogy szívesen megnéznének minket az évadzáró versenyen is. Baksai Laci küldött nekünk…
Baksai Laci: A kedvenc versenyeink a murvás futamok voltak
A bajnokság végén Baksai Lászlóék törnek az élre, és a Rallye2.hu év végi „képzeletbeli” abszolút aranyérmét, a Ladás pilóta veheti át, mivel Ő volt a leggyorsabb, így Laci éves beszámolójával…
Baksai László: Amíg mentünk, teljesen nyitott volt még a bajnokság sorsa
Egy nagyon izgalmas és extrém hétvégén vagyunk túl.
Baksai László: Nem minden áron, de azért megpróbálunk mindent megtenni annak érdekében, hogy jól zárjuk ezt a csonka évünket.
Hát eljött az év utolsó versenye, amire éppen ugyan úgy készülünk, mint az eddigiekre. A Baranya Kupára ismét Nagy Bélával megyünk szerencsét próbálni. 🙂
Baksai Laciék a Borsod Rallye után
Rádóczi Józsefék nagyon fogadkoztak a kazincbarcikai célban, hogy Komlón visszavágnak Baksai Laciéknak. Azonban máris lépéshátrányban vannak, így a futam előtt egy bő hónappal, hiszen a Baksai László-Laboncz Katalin páros máris…