Újdonságok év vége felé

A Turán Motorsport Rallye2-es versenyzője Szebényi Dávid ezúttal új felállásban vág neki a soron következő komlói futamnak. A célok már megvannak, a megvalósítás pedig várat magára a hétvégi versenyig.

Szebényi Dávid: – Az autó felkészítése befejeződött. Az aradi féltengelytörést kivéve nem akadt túl nagy probléma, amelyet orvosolni kellett volna. Mint mindig, most is próbáltunk mindent átnézni, hogy lehetőleg ne érhessen minket meglepetés hétvégén. Átépítettük a futóművet murváról aszfaltra, és egy általános felkészítésen esett át a technika.

– A csapat életében jelentős változás történt. Kedves barátom, navigátorom Szulik Niki ugyanis anyai örömök elé néz, így már nem tudja ellátni a versenyautóban adódó feladatokat, de rá most sokkal fontosabb feladatok várnak. A helyére ismét hölgy navigátor kerül Tekeres Laura személyében. Bízunk benne, hogy gyorsan összeszokunk és egy jó hangulatú, eredményes együttműködés lesz a miénk.

– Reméljük száraz, napsütéses versenyünk lesz. Az előrejelzést tekintve úgy tűnik, hogy nem kapunk égi áldást.

– A mecseki pályák a kedvenceim közé tartoznak, mindig sikerült itt jókat versenyezni. Bízunk benne, hogy ez most sem lesz másképp. Erre Markó Tibi a legnagyobb garancia, hiszen mindent el fog követni, hogy maximálisan jó versenyt rendezzen és kiszolgálja a versenyzőket, nézőket.

– Természetesen nyerni megyünk és remélem, hogy megszakad a rossz időszakunk. A maximumot próbáljuk nyújtani mindketten. Meg sem szeretnénk állni a dobogó legfelső fokáig.

Köszönjük Támogatóinknak!

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!