Szabó Zoltán és Nagyváradi Roland annak ellenére is győzelmet aratott a Mediterrán Rallye-n, a P13-as géposztályban, hogy megfelelő gumikkal finoman szólva sem voltak felszerelkezve a hatalmas esőre. Szabó Zoltánnal beszélgettünk.

A Kazincbarcika Rallye-n mentetek utoljára, ahol váltóprobléma miatt ki kellett állnotok. Voltatok azóta valamerre tesztelni, autózni?

Sehol nem versenyeztünk, mert a váltót kellett szétszednünk, kicseréltük benne az eltört alkatrészeket és össze is kellett szerelni, hogy a Mediterrán Rallye rajtjára már tökéletes állapotban vissza legyen téve a helyére. Pécsett elsősorban célba szerettünk volna érni, de amikor kiderült, hogy teljes lesz a kategóriánk, biztossá vált, hogy pontokat is osztanak majd a futam legvégén, onnantól kezdve elhatároztuk, hogy ráhajtunk a P13-as géposztály elsőségére, és megpróbálunk valamennyit visszaszerezni a Kazincbarcikán elhullajtott pontjainkból. Ez sikerült.

Nagyon jól működik a célzóberendezésetek, megszereztétek a győzelmet. Milyen volt belülről nektek a verseny? Kettő kivételével minden szakaszt megnyertetek a P13-ban.

A legfőbb gondunk az volt, hogy eső gumink nem volt, csak intermedia, azt pedig már pénteken megéreztük, hogy erre a versenyre az intermedia kevés lesz. De abból tudtunk főzni, amink volt, ezekkel kellett menni. Szombaton a géposztályunk második helyével kezdtük a napot, majd onnantól kezdve az ötödik szakasz kivételével mindenhol mi voltunk a leggyorsabbak, a vezető helyet nem adtuk át senkinek, bár ehhez az is hozzájárult, hogy Krisztiánék kicsúsztak és összetörték a kocsijuk hátulját, Kókai Gabiéknak pedig technikai gondjaik voltak.

Csúszkáltunk elég sokat, de kalandunk nem volt, a műszaki nehézségeket megoldották nekünk a srácok a szervizben, amit köszönünk szépen nekik. Éreztük az extrém esőgumik hiányát, de amikor alább hagyott az eső, akkor tudtunk jobban menni. A gumik legtöbbször nem igazán tapadtak, nagyon hosszú féktávokat vettünk, a lassítókat maximálisan megtiszteltük. Egyet sem vittünk el, beletaláltunk mindegyikbe, amikor jobban visszapakoltam a sebességváltót sokszor megcsúsztak a hátsó kerekeink, óvatosak voltunk. Az eredménylistán, az abszolút értékelésben látszott is, hogy nem top időket megyünk. Ez viszont nem befolyásolt minket különösebben abban, hogy a géposztályunkban a power stage-en megszerezzük a plusz pontokat. A célban elégedettek voltunk, örültünk a sikerünknek, aztán pedig volt időnk átértékelni az eseményeket, mert mi még aznap este útra keltünk és Pécsről hazautaztunk Miskolcra.

A győzelem után kár lenne kihagynotok az Ózd Rallye-t. Ott lesztek?

Igen, neveztünk, indulunk. Az autót már lemostuk, tisztán várja az október 7-8-i erőpróbát, mindössze az önindítót kell még kicserélnünk, mielőtt felkerekedünk a szomszédos ózdi futamra.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!