Szabó Norbi háta mögött igencsak mozgalmas napok vannak, hiszen a Baranya Kupán kívül a szülőszobán is helyt kellett állnia, mert a napokban látta meg a napvilágot a második kisfia. Norbinak tehát a siralmas és tetemes anyagi kárral járó, ám épp bőrrel megúszott komlói szereplése után nem járt kupa, de otthon várt a győzelem és minden bajnoki ponttól fontosabb ajándék. Ignácz Danival karöltve Norbi nem pihen, az ünneplés után egy másik kasztniba költözve készülnek a Kassa Rallye-ra, ahol egy biztonságos célba érkezéssel szeretnék feledtetni a komlói kudarcot. Szabó Norbit kérdeztük.
Rallye2.hu: Hogy alakult a felkészülésetek a Baranya Kupára?
Szabó Norbert: Minden a megszokott rendben zajlott, időben elkészültünk az autóval és pontosan megérkeztünk Komlóra, bár én – mivel a második kisfiam bármelyik percben megszülethetett volna- csak szombaton hajnalban indultam el Baranyába.
Rallye2.hu: A prológot teljesítettétek és aztán jött a verseny első köre, két gyorsasági szakasszal, ami több, mint kalandosan alakult.
Szabó Norbert: Az első szakaszon máris problémánk volt, mégpedig több is. Szerettünk volna nyitásként a

Nyárasvölgy-Hetvehely szakaszon egy nagyot villantani, véleményem szerint kitűnő itinerünk is volt ehhez, de túl nagynak bizonyult a lendület és az egyik jobb4-es kanyarban egy picit lecsúszott a kerék a fűre. Ha száraz a fű, nem nyirkos és az agyagos talaj helyett bármi más van alattunk, akkor nem is lett volna gond, simán visszakapaszkodik a kocsi, de így lesodródtunk az árok partjára, ahonnan egyszerűen csak belebillent az autó az árokba. No, ott volt csak nagy sár! A nézők nem is tudtak visszarakni minket, csak hatalmas nehézségek árán, estek, keltek a srácok a dagonyába. De visszaraktak minket az útra, ott hagytunk több, mint hét percet, de mentünk tovább. Köszönjük a segítséget a nézőknek! Nem sokat autóztunk ezután, elkezdett leereszteni a bal első kerekünk, de még ez is a pálya első felén volt, nem cseréltük ki, defekttel mentünk el a szakasz céljáig. Ez még okozott további legalább kétpercnyi hátrányt. Nekünk igazából itt minden reményünk elszállt a Baranya Kupán a jó eredmény elérésére.
Rallye2.hu: A második gyorsaságin, Árpádtetőn azért tudtatok egy jót autózni?
Szabó Norbert: Kerékcsere után autóztunk egy viszonylag átlagos, 5:09:4-es időt, ami a kategória negyedik helyére volt elég. De ez sem volt problémamentes. A verseny előtt beraktuk az autóba a tartalék differenciálművünket, ami 2015-ben még egy centit sem ment és azt gondoltuk, hogy ez nagyon jó lesz a régi helyett, ami már négy futamot teljesített. De tévedtünk. Folyamatosan ledifferált, de az átlagos idő így is megvolt, majd szervizpark és a következő kör következett.
Rallye2.hu: A hetvehelyi gyorsaságival, ami sajnos a végét is jelentette nektek.
Szabó Norbert: 10 perc hátrányunk volt már ekkor, nem volt hová sietnünk. De törekedtünk volna a jó részeredményekre, gondoltam, hogy jó az itinerünk, autózzunk úgy, ahogy kell, élvezzük a versenyt, tét nélkül érjünk el jó eredményeket. De sajnos nem sikerült, hibáztunk. Egy bal2-höz túl gyorsan érkezhettünk meg, rosszul választottam meg a sebességet, lecsúsztunk az útról aztán a többit már mindenki látta szerintem, de ha véletlenül nem, az alábbi videón megtaláljátok. (2:25 perctől)
Rallye2.hu: Jöttek a hírek mentőről, kórházról, meséld el nekünk, hogy mi is volt pontosan!
Szabó Norbert: A mentő azonnal bejött – köszönet a munkájukért- nagyon gyorsan ott voltak, mire mi kiszálltunk a mentő már oda is értek a helyszínre. Megvizsgáltak, majd kivittek minket, aztán csak elővigyázatosságból egy másik autóval Pécsre szállítottak kórházba, ahol egy rutinszerű kivizsgáláson és röntgenen voltunk. Nagyobb volt ennek a füstje, mint a lángja, bár ha a Ladánkra nézek, akkor nem ezt mondanám. Mi nem ütöttük meg magunkat, de a kocsi nagyot kapott. Nagyon szépen köszönjük a sok biztatást és érdeklődést, amit kaptunk. Nagyon jól esett, hogy ilyen sokan aggódtak értünk, bár annak is örültünk volna, ha nem lett volna szükség ezekre a hívásokra, mert rendben célba érünk. Olyan régi ismerősök is megkerestek, akikkel talán már évek óta nem beszéltem.
Rallye2.hu: Használható a VFTS-etek, vagy teljesen kuka?
Szabó Norbert: Az autó az nagyon összetört. De megpróbáljuk újraépíteni, de erre csak a 2016-os idényben kerülhet sor.

Rallye2.hu: Ezzel vége akkor az éveteknek is, vagy van valami más lehetőségetek?
Szabó Norbert: Nincs vége az évünknek, sőt annyira nincs vége, hogy amíg a pécsi kórházban vártunk a sorunkra máris kaptunk egy ajánlatot Vizelli Karcsitól, hogy neki van egy kiadó kasztnija, beszélhetünk róla. Vicces a dolog, de komolyan így történt. Hazaérve még komolyabbra fordítottuk a szót. A mi autónk eleje nem sérült, motor és minden sértetlen, ezeket átrakjuk az ő kasztnijába és így fogunk menni Kassán.
Rallye2.hu: Milyen tervekkel vágtok neki ezzel az össznépi összefogással összeépített versenyautóval a Kassa Rallye-nak?
Szabó Norbert: Nem tudom mit mondjak a kérdésre. A sikeres célba érés az nagyon jó lenne a történtek után. Nem fogunk semmit sem túlerőltetni. Ahogy jön. A cél, hogy egyben, és pontokat gyűjtve ott tudjunk lenni a verseny céljában.
Rallye2.hu: Hagyjuk egy kicsit a versenyzést, úgyis mindig csak arról beszélgetünk. Legutóbb említetted és most is szóba került a kisfiad születése. Mi újság a legkisebb Szabó legénnyel?
Szabó Norbert: Megszületett és mit ne mondjak igen figyelmes teremtés, ugyanis az orvosok szerint bár a Kassa Rallye hétvégéjén kellett volna neki megérkeznie, de a fejlettsége miatt a Baranya Kupa időpontjába volt várható a születése. Ő pedig az időtervet maximálisan szem előtt tartva valódi rallyepalántaként 2015. augusztus 3-án, hétfőn született meg miután Komlóról hazatértem. Köszönöm neki valamint a feleségemnek és a családomnak is azt a sok türelmet és pozitív hozzáállást, amit tanúsítanak a versenyzésemmel kapcsolatban.
Rallye2.hu: A nevét még nem döntöttétek el korábban. Sikerült már megegyeznetek a feleségeddel a kérdésről?
Szabó Norbert: Igen és Szabó Vencel lett a kisfiam neve.
Rallye2.hu: Gratulálunk, és sok boldogságot és jó egészséget kívánunk nektek!
Salánki Gábor
Köszönjük a segítséget:
EXTRAPALETT KFT.
UNICAR-PLUSZ KFT.