Forgács Laci és Bartók Erik megismerkedett a Szilveszter Rallye-n, majd télen alaposan átdolgozták a BMW-jüket. Ledobáltak róla majdnem két mázsányi súlyfelesleget, új motort szereltek be, ami után első közös éles versenyükön a Miskolc Rallye-n sikeresen célba értek, a P13-as géposztályban pedig már a dobogós helyezésekért folytatott harcokba is bele-bele tudtak szólogatni. A páros miskolci versenyéről, a csapat mindenesével, Szabó Krisztiánnal beszélgettünk.

Szerettetek volna tesztelni a Zabar-Domaháza sprinten, de az elmaradt. Ki tudtátok végül próbálni az alapos változásokon, súlycsökkentésen átesett BMW E36 is-eteket?

Nem igazán. Csak egy pár kilométert tudott menni vele Laci, ami arról szólt, hogy szokja a versenytempót, de tesztnek ez jóindulattal sem volt nevezhető. A pályabejárás alkalmával a gyorsaságik minőségére nem akadt komoly panasz, Kánóról tudták, hogy valamivel rosszabb minőségű, mint az átlag. Mályinka sem okozott meglepetést, több éve visszakerült már a rallye világába, ismerősnek mondanám. A meglepetést az okozta, hogy, amikor a versenyen, versenytempóban odaértek a kanyarokba, nem azt a pályát találták ott a srácok, mint amit két nappal korábban felírtak. Az ORB mezőnye olyan szinten megváltoztatja a pályák képét, hogy azt majdnem újra lehetne írni mielőtt elrajtol azokon a Rallye2 mezőnye versenytempóban. De ez ugye rallye, erről szól, improvizálni kell, hátrányba pedig senki nem került a többiekhez viszonyítva, mert mindenkinek ugyanolyan rossz volt a pálya. Ehhez kellett alkalmazkodni…

Hogy sikerült Laciéknak az alkalmazkodás?

Az első kör abszolút tapogatózósan kezdődött. Az autóval, a pályákkal és ugye egymással is barátkozni kellett, mert Lacinak és Eriknek ez volt az első közös éles bevetése. Eddig csak a Szilveszter Rallye-n mentek együtt, ami ugye ismerkedni jó volt, de alapvetően egy bulifutam. Vissza kellett rázódni a téli pihenő után, nem is voltunk az első körrel alapvetően elégedettek. Ellenben Erikkel nagyon, mert szenzációsan végezte elsőre is a dolgát, számítunk rá a jövőben, le a kalappal előtte. Eddig csak sprinteken szerepelt, mégis profi módon kezelte a menetlevelet, hiba nélkül navigált, ha akarnánk sem tudnánk belekötni a munkájába. Csak bízni tudtunk benne, hogy a „második félidőben” a pályán is némi javulást láthatunk. A szervizben egyetlen apró technikai hibára derült fény, ami hátráltatta a párosunkat, de ezt sikeresen megoldotta a csapatunk, nagyon szépen köszönjük a munkájukat. Innentől szerintem azt a színvonalat hozták a fiúk, ami nagyjából elvárható tőlük. De van még ettől tovább is, úgy gondoljuk, hogy lehet gyorsulni, van még benne fejlődési lehetőség. Látványosan sikerült autózni a sok felhordott murván, a szikszói célban pedig a P13-as kategória ötödik helyét szerezte meg a párosunk.

Salgótarjánba ott lesztek e?

Mindenképpen szeretnénk rajthoz állni Nógrádban, nem hinném, hogy ennek lesz bármi nemű akadálya. Kicsit sajnáljuk, hogy ilyen hibridversenyre sikerült szervezni az ózdi és a salgótarjáni futamot, mert mindkettőn szívesen mentünk volna. Külön-külön is. Salgótarján kevésbé áll közel a szívünkhöz, mint Ózd, talán azért mert borsodiak vagyunk és átlépünk egy megyehatárt, de más indokot most hirtelen nem tudnék ebben a kérdésben felhozni. Kazárt és Ceredet ismerjük, Sámsonházát viszont egyáltalán nem. Fogalmunk nincs, hogy mire számítsunk az út minőségének és a pálya vonalvezetésének a tekintetében. Azt sem tudom, hogy mikor szerepelhetett ez a speciális utoljára valamelyik útvonallapon. Miskolcon, a második körben már sikerült a géposztályunk dobogójának a közelében autózgatnunk, Salgótarjánban is ez lehet a reális tervünk. Ám, ha mégis sikerülne ettől jobb időket produkálnia Lacinak és Eriknek, akkor sem fogunk ezen nagyon megsértődni, vagy netán elsírni magunkat miatta. 🙂

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Partnereink:

Zempléni Építő és Gépészeti Kft, Alu Casting Support Kft, Certa Kft, Orbitex Kft, Vári- Vill Kft, Toptimber- Road Kft, Mika Gábor e.v., Lakat- Tank Kft, Alinea-B Bt, Autóbontó Sátoraljaújhely, Pizza Rosso, A-G Trans Kft, Szalontai Pálinka, www.fedortanya.hu, Forgács Tomi és Németh Robi
Médiapartnereink:
www.rallye2.hu, ztvmotorsport.hu, RallyFeeling


Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!