Simon Gyuri és Simon Timi számára nem úgy ért véget az Ózd-Eger Rallye, ahogy azt eltervezték, de amikor minden rendben volt az autójukkal, akkor megmutatták, hogy még a legjobbak közé is be tudják verekedni magukat, akár a legnagyobb esőben is. Simon Györggyel beszélgettünk.

Az újjáépítés után az Ózd-Eger Rally volt az első megmérettetésetek a Ladátokkal. Milyen tervekkel utaztatok el Borsodba?

A Rally2 Bajnokságban valóban az Ózd-Eger Rallye volt számunkra idén az első futam, de természetesen előtte már próbálgattuk az autónkat, Kunmadarason teszteltünk, ahol biztatónak éreztük a kocsi mozgását. Futóművet motort és minden mást alaposan kipróbáltunk, így az volt az elvárásunk, hogy az Ózd-Eger Rallye-t is technikai problémák nélkül, a célban fejezzük be.

Kicsit faramuci a helyzet, mert teljesítettétek is a versenytávot, meg nem is. Mi történt veletek az ózdi futamon?

A pályákat elég jól ismerjük, többször jártunk már Ózd környékén, a királdi és a sátai szakaszon is versenyeztünk már több alkalommal, mindkét irányból tetszenek ezek a pályák, szeretjük őket. Igen félig-meddig sikerült a tervünk, mert volt egy technikai problémánk, egy szelephimbát kellett kicserélni. Célba értünk, de az eredményünk nem lett világraszóló ezért az utolsó gyorsasági után úgy döntöttünk, hogy nem állunk be a parc ferme-be, nem várjuk ki a verseny végén a parc ferme feloldását, hanem leadtuk a menetlevelet, egyenesen a trailer-re álltunk és elindulunk haza. Végig értünk az összes gyorsasági szakaszon ez volt a hétvégénknek a legpozitívabb tapasztalata amellett, hogy az utolsóvá lett ötödik, sátai gyorsaságin sikerült egy abszolút hetedik időt autózunk, az esőben.

A futam rendezésével kapcsolatban van bennünk némi hiányérzet. Jól éreztük magunkat, ám szerettünk volna minden gyorsasági szakaszon versenytempóban autózni, nem örültünk neki, hogy Királdot kétszer is etapként kellett teljesítenünk a nap során.

Mi a terv a folytatásra? A versenynaptár szerint a Salgó Rallye következik, június elején.

Mi szeretnénk a Salgó Rallye-n részt venni, de figyelemmel követjük, hogy most hogyan alakul vele kapcsolatban a helyzet. Ha úgy van, hogy lesz verseny és lesznek résztvevők is, akkor mi is tervezzük az indulást.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!