Baranya-Kupa-2015-Rallye2-Salánki-Gábor_0158Csupán a Kassa Rallye-t hagyta ki a 2015-ben Régi Peti, Ferenczi Lacival a jobb1-ben, így a Rallye2 Bajnokság egyik legaktívabb szereplője volt a Korda Racing versenyzőpárosa a tavalyi évben. Idén ez sajnos nem így lesz. Szét is váltak a srácok útjai, ráadásul Peti csupán a két murvás versenyen szándékszik rajthoz állni. Sok részlet nem tisztázott még Régi Peti idei éve körül, de amit lehetett, azt azért elmondott nekünk az A/6-ba is átkacsintgató és az N/2 géposztályban év végén bronzérmet szerző pilóta. Régi Petit kérdeztük.

Rallye2.hu: Mennyire voltál elégedett a tavalyi évetekkel és mire emlékszel vissza belőle?

Régi Péter: Az N/2 géposztályban álltunk rajthoz egy, a Korda Racing által felkészített Suzuki Ignissel és nagyon jó tapasztalatokat szereztünk. Egerben, a hatodik helyen zártunk, Miskolcon fékgondjaink is voltak, de az elejét el is óvatoskodtam, mert azt hallottam, hogy sok a felhordás a pályákon. Mehettem volna gyorsabban is. Szombathelyen egy kicsit újra kellett ismerkedni a murvával, mert már nagyon régen autóztam előtte laza talajon. Székesfehérváron sikerült megszereznünk a géposztály második helyét, míg Veszprémben a túlélésre játszottunk, igyekeztünk Hajmáskéren nem nagyokat ugratni, mert tudtuk, hogy az lesz a vízválasztó, aki ott eldobja az biztosan nem fog dobogóra állni. Mi felállhattunk. A legtetejére. Nagyon örültünk is neki. A Baranya Kupára átülhettünk egy igazán jó versenyautóba, egy Citroen C2R2 Max-ba. Ezzel kategóriát is váltottunk, felléptünk az A/6-ba. Sajnos rövid volt az ismerkedés, mert az első gyorsaságin egy kátyúnál eltört a kormányösszekötő így beestünk, csak szuper rallye-val mehettünk tovább. Kassára nem utaztunk el, a Mecsek Rallye-ról pedig az maradt meg, hogy rettenetesen csúsztak a pályák, a géposztályunk negyedik helyét szereztük meg a Citroennel, ami akkor számomra nem sok örömre adott okot. Összességében azonban elégedett voltam az évünkkel.

Veszprém-Rallye-2015-Rallye2-Salánki-Gábor_329

Rallye2.hu: Néhány hete beszéltünk, akkor időt kértél arra, hogy megválaszold a következő kérdésem: mit tudsz az idei évedről előzetesen elmondani? Ha ugyanennyit versenyeztek idén is az rossz biztosan nem lesz.

Régi Péter: Nem tudok erre a kérdésre neked jó hírekkel szolgálni. Jelenleg úgy állnak a dolgok, hogy a Rallye2 Bajnokságban csak a murvás versenyeken fogok rajthoz állni. Szombathelyen és Veszprémben. Azt, hogy mivel még nem tudom. Az biztos, hogy teljes évet nem fogok sajnos teljesíteni.

Mecsek-Rallye-2015-Rallye2-Salánki-Gábor_018

Rallye2.hu: Mi az oka ennek?

Régi Péter: Kicsit kiszerettem a Rallye2-ből, tavaly több olyan esetet is át kellett élnem, aminek hatására megcsappant a versenyzési kedvem. A jelenlegi rendszer sem színpatikus számomra, valamint a gumiszabályok sem hatnak kedvezően szerintem a bajnokság létszámára. Egerben és Szombathelyen éppen ezért azt gondolom, hogy sokan lesznek. Miskolcot és a többi versenyt pedig majd meglátjuk. Remélem, hogy én tévedek majd.

Veszprém-Rallye-2015-Rallye2-Salánki-Gábor_890

Rallye2.hu: Azt még nem tudod mivel, de tudod e, hogy kivel fogsz ezeken a versenyeken rajthoz állni?

Régi Péter: Azt azért elárulhatom, hogy sanszos, hogy valamilyen R2-es autóval, már csak azért is, mert ezt szeretném. Csattog, üvölt, durrog, igazi versenyautó. Esetleg még egy valamilyen hátsókerekes technika szóba jöhet. A kérdésed egyébként jogos, hiszen Ferenczi Laci barátom és navigátorom az idei évben átül Oberling Krisztiánhoz, így én navigátor nélkül maradtam. Ez pedig jelenleg is így van, egyelőre nincsen még navigátorom, de a Szombathely Rallye csak május harmadik hetében lesz, addigra biztosan fogok valakit találni magam mellé a jobb1-be.

DSC_04003

Rallye2.hu: Az Eger Rallye-ról akartalak még faggatni, de az akkor most kilőve…

Régi Péter: Ott leszek, mindenképpen megyünk a versenyre, este akár egy sört is leguríthatunk, ha úgy adja ki az időnk. 🙂 De nem indulok. Biztosan nem állok rajthoz az évadnyitó futamon.

Székesfehérvár-Rallye-2015.06.14-Rallye2-Salánki-Gábor_105

Rallye2.hu: A válaszod végét nagyon sajnálom, a többit pedig megbeszéltük! Egerben majd visszatérünk rá! 😉

Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!