Csapatunk nagyon várja már a Mecsek Rallyt, mert ez éven ez lesz az első Rallye2-es versenyünk. Sajnos szponzori hátterünk nem teszi lehetővé, hogy sok versenyen tudjunk indulni, így maradtak a Pécs közeliek, ezekből is először a Mecsek ami most következik.

Külön örülünk, hogy ilyen komoly programot állítottak össze a szervezők. 5 féle gyorsasági az már nem nevezhető csöppet sem unalmasnak és megszokottnak. Külön érdekesség lesz a bakonyai gyors, ami komoly kezdés lesz és ott nagyon el kell kapni a fonalat már az elején.

Tervünk, hogy az első 5-ben benne legyünk. Az autó, a versenyzőpárosunk mind kiváló formában van. Erőteljesen készülünk már és elemezzük a gyorsaságik fontos részleteit. Sietni fogunk, de csak egy ésszerű mértékig. Nem szeretnénk hibázni sem, így erre külön figyelünk már most, hogy minden körülményre rendesen felkészüljünk és annak megfelelően írjuk fel az itinert is.

Az első nap időeredményei már mutatni fognak valamit és ennek fényében, ha kell még belehúzunk kicsit a második napon. A gyorsok közül lesz pár nagy kedvenc is ahol külön élmény versenyezni. Az időjárás reméljük igazán nyári lesz, szeretnénk végre a kemény gumikeverék készletünket is fogyasztani.

Ezek a terveink, de mint szokták mondani, a célban van vége a versenynek.

Jó versenyzést kívánunk minden Rallye2-es versenyzőnek és jó szórakozást a nézőknek!

 

Üdvözlettel:

Popi

 

Köszönjük szponzorainknak a támogatást:

Agip benzinkutak – Nagykanizsa, Geo-Hidrodrilling Kft., Andante by Kanizsa Trend, ESK.hu, Horvathzoltan.hu, Óbuda-Gumi Kft., Ister Hidrotechnika

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!