11892166_1040164352674816_2855102069894811109_n
Forrás: Papp László/ Facebook

Az abszolút értékelés hatodik, az N csoport második és az N/2-es géposztály első helyén ért célba a Kassa Rallye-n Kopasz Krisztián és Papp László, akik idei első kategóriagyőzelmüket söpörték be a felvidéki futamon, miközben ezúttal is élet-halál harcot vívtak Hondájuk váltójával. A váltó betegségének azonban úgy tűnik Pécsett végre vége szakad, hiszen visszakapják régen várt tolókerekes váltójukat a fiúk és reményeik szerint innentől újra eséllyel szállhatnak harcba a kategória első helyéért. Papp Lacit kérdeztük.

Rallye2.hu: Mi történt veletek a Baranya Kupán? Az adminisztratív átvételen találkoztunk, ahonnan szomorúan távoztatok és már a prológon sem láthattunk titeket.

Papp László: Két nulla pontos futam után elég szerencsétlenül kezdődött, vagyis el sem kezdődött számunkra a Baranya Kupa, mert elveszett az autónk forgalmi engedélye, nem tudtuk előkeríteni és ezért nem engedtek elrajtolni minket Komlón. A fénymásolata meg volt, de azzal nem vághattunk neki a versenynek. Végül újat kellett csináltatnunk belőle az okmányirodában.

Rallye2.hu: Miként befolyásolta ez az elég nagy költségvetésű közjáték a Kassa Rallye-hoz való kedveteket?

Papp László: Annyiban csak, hogy még a megszokottnál is nagyobb kedvvel vártuk a Kassa Rallye-t, mert nagyon bökte a csőrünket, hogy a hibánkból adódóan nem tudtunk egy jót autózni Komlón. A pontversenybe a Baranya Kupán történtek már nem vetettek nagyon vissza minket, hiszen Székesfehérváron összetörtük a Hondánkat, Veszprémben a bérelt Citroennel kiestünk, ezért Szepesi Marcellék nagyon elhúztak tőlünk és mivel Régi Petiék géposztályt váltottak biztosnak tűnik az év végi második helyezésünk a géposztályban.

Rallye2.hu: Kassán voltatok e már korábban? Sokakban eléggé tartottak a kassai versenytől, bennetek volt e valami félsz a futam előtt?

Papp László: Az első Kassa Rallye-nk volt, ahol igazából nem volt bennünk semmilyen félelem a verseny előtt. Bár azt léggé furcsálltuk, hogy nem volt senki, aki magyarul beszélt volna. Például a beírókban. Hiába köszöntünk, nem értették és ezért vissza sem köszöntek.

Rallye2.hu: Hogy sikerült a versenyre felkészülnötök? Gyanítom sok dolgotok nem volt a Baranya Kupa után azon kívül, hogy a traileren állva útközben elütött bogarak maradékát lemostátok a Hondátokról…

Papp László: A tolókerekes váltónk továbbra sem volt bent az autóban Kassán és ez nagyon hiányzott. A héten lett készen, a Mecsek Rallye-n remélhetőleg végre használhatjuk. Egy utcai váltót használtunk ezúttal is, amiből már az első gyorsaságin megint kiment a harmadik fokozat. Ez látszott is az időeredményeken. Valamiért elkezdte kidobálni a harmadik fokozatot, de szerencsére kibírta a verseny végéig.

Rallye2.hu: Kicsit már rátértél a következő kérdésre. Milyen volt a Kassa Rallye számotokra? Elégedettek voltatok az eredménnyel?

Papp László: Szemán Sanyiékkal, a másik hondás egységgel csatáztunk. Bár miután a váltónk meghibásodott a harmadik szakaszon majdnem egy teljes percet rontottunk az időnkön azon voltunk, hogy a korábban begyűjtött előnyünket be tudjuk osztani. Az utolsó gyorsot még így is megnyertük, a végén pedig 18.1 másodperccel nyertük meg az N/2 csatáit. Idén eddig mindig lemaradtunk a dobogón Szepesiék mögött, most végre sikerült győznünk is, bár jobban örültünk volna az eredménynek, ha ők is célba érnek. Az eredményünkkel elégedettek voltunk, csak azt sajnáltuk, hogy keveset mentünk a verseny előtt az autóval. Nem teszteltünk, pedig félig-meddig még kasztnit is cseréltünk, a váltó új volt, a Baranya Kupán egy centit sem mehettünk, ezért jó lett volna, ha egy kicsit összebarátkozhatunk az autónkkal a verseny előtt. Úgy éreztük, hogy maradt még benne. Kalandunk, megcsúszásunk nem volt és a váltóproblémánk ellenére a pályák is nagyon tetszettek, bár elég érdekes volt, hogy 40 km/órával lehetett őket bizonyos helyeken felírni.

11863477_1040164989341419_2404287143896064749_n
Forrás: Papp László/ Facebook

Rallye2.hu: Sokalltad a 40-et? 😀

Papp László: 😀 Igen. Nem. Krisztiánnal is azt beszéltük, hogy nem lehet egyszerűen úgy felírni a pályát, hogy 40-el megyünk a tréningen, aztán meg több, mint 100-al autózunk rajta. Teljesen máshogy alakulnak a kanyarsebességek, mások a távolságok. De ez volt a feladat. Megpróbáltuk, megcsináltuk, végül is több-kevesebb sikerrel teljesítettük a Kassa Rallye-t. A második gyorsasági, a kanyargós Banské az mindkettőnk tetszését nagyon elnyerte.

Rallye2.hu: Ezek után már csak a Mecsek Rallye maradt az évből. Hogy készültök az évzáró versenyre?

Papp László: Elvileg kész lesz az autó és végre tolókerekes váltóval indulhatunk, ami nélkül év közben sorozatban szenvedtünk a váltóval. A jövő héten várhatóan beszerelik és azt beszéltük meg Krisztiánnal, hogy egy rövid kis tesztre elmegyünk Lévai Feriékhez, akik a versenyautót készítik fel nekünk minden versenyre, nagyon lelkiismeretesen és ezt is, valamint a tesztlehetőséget is szívből köszönjük nekik. Próbálunk majd versenytempóban autózni többször tíz kilométert, kipróbáljuk a váltót, mert ugye ezzel teljesen más lesz az autó, mint az utcaiakkal. Nem a régi lett felújítva, hanem egy teljesen újat építünk be, amelyet mindenki istenít, hát remélem nekünk is jó lesz.

Rallye2.hu: Milyen eredménnyel lennétek elégedettek?

Papp László: Abban egyetértünk, hogy jó lenne végre nem úgy versenyt nyerni, hogy mindenki kiesik előlünk, hanem a ténylegesen elért jó időeredmények alapján. Mondjuk most, a Mecsek Rallye-n. Jövőre pedig marad a kategória, de akkor már az első hely lesz a cél.

Salánki Gábor

Köszönjük a segítséget Lévai Feriéknek, Bognár Csabinak és Érsek Tibinek az autónk felkészítésében nyújtott segítségükért!

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!