A hétvégén került megrendezésre az Akácmézes Baranya Kupa, ahol a Rallye2 bajnokság mezőnye is száguldott a mecseki pályákon. Az időjárás nem volt kegyes a versenyzőkhöz, hiszen szakadó esőben kellett teljesíteniük a gyorsokat. A programban a klasszikus Remeterét – Árpádtető és a Vasas – Zobákpuszta háromszor, míg az újonc Komló – Komló gyorsasági szakasz kétszer szerepelt. 10. gyorsaságiként pedig a Béta – Zobákpuszta, a superspeciál várt a megmaradt versenyzőkre. A 45 párosból álló mezőnynek defektekkel, kicsúszásokkal tarkított versenyben volt része.

A Rallye2 mezőnyében Órai Balázsék már az első gyorson az élre álltak. Vezető pozíciójukat megtartották a verseny végéig, öt szakaszgyőzelemmel a tarsolyukban. A Lukács – Mesterházi és a Horváth – Kása kettős két-két győzelemnek örülhetett. Lukácsék a második helyet szerezték meg az abszolút értékelésben, a harmadik helyen a Popovics – Leutsch páros végzett.

Az F csoportban a Ranga – Hideg duó nem talált legyőzőre, egészen a hatodik gyorsaságiig. Addig több mint másfél perc előnyt autóztak össze, ám a körgyorsasági kifogott rajtuk, becsúsztak egy árokba és csak a Rescue tudta kihúzni őket. Az első helyet így a Medvecz – Medvecz kettős szerezte meg, pozíciójukat a hátralévő négy gyorsasági szakasz megnyerésével biztosították be. A második helyre Borbásék, míg a harmadikra Dudásék hozták be a Subarut.

A céldobogón nyilatkozták – Rallye2, M csoport:
Medvecz Péter – Medvecz Péterné (Rallye2, Mitsubishi Lancer Evo VI): „A reggeli kalandot kivéve, csak Árpádtetőn volt egy-két kis csúszkálásunk, egyébként gond nélkül megúsztuk a versenyt. A komlói körgyors lett a kedvenc, sajnáltuk, hogy az utolsót törölték a programból. Összességében jó volt a nap, bár eshetett volna kevesebb eső. Örülünk, hogy itt lehettünk!”

Borbás Szabolcs – Borbás Attila (Rallye2, Subaru Impreza Sti): „Csupán szerencsénk volt, azért végeztünk a második helyen! Megszoktam a Mitsubishit, a Subaru pedig teljesen más. Nagyon sokat csúszkáltunk vele. Az első két körben még versenyben voltunk Medvecz Petiékkel, aztán a nagy esõben már nem akartunk kockáztatni és visszavettünk a tempóból. Ranga Peti ûridõket autózott, ha jövõre Rallye2-ben fog versenyezni, akkor felköthetjük a nadrágot.”

Dudás Csaba – Dudás Viktor (Rallye2, Subaru Impreza): „A vártnál jobban sikerült ez a verseny, bár a végén volt egy kis gondunk. A superspeciálon igazából nem működött a kuplung, így nagyon örülünk, hogy egyáltalán a célig eljutottunk. Törekedtünk a biztonságos autózásra, nem akartunk mindenáron nyerni.”

Órai Balázs – Jancza Tamás (Rallye2, Honda Civic Type-R): „Jó volt a nap, szerencsére Bereczki Norbi nem jött el, mert megvert volna minket. Voltak kisebb-nagyobb problémák, és a második körben ráengedtek minket a Historic mezőnyre, emiatt bosszankodunk kicsit. Mindezek ellenére elégedettek vagyunk, hiszen megnyertük a versenyt!”

Lukács Kornél – Mesterházi Márk (Rallye2, Honda Civic): „Eredmény szempontjából jó versenyünk volt, bár a kalandok nem kerültek el minket. Volt túlcsúszás, megforgás, elvittünk egy lassítót is, de szerencsére az időnkbe „belefért”! Még soha nem mentem esőben, ez furcsa volt az elején, de sikerült belejönnöm. Abszolút elégedett vagyok, jó kis verseny volt!”

Popovics László – Leutsch István (Rallye2, Peugeot 306 S16): „Kalandos volt a verseny eleje és a közepe is. Volt egy defektünk mindjárt az első gyorson, de szerencsére nem veszítettünk vele sokat. A harmadik körben Árpádtetőn negyedik telin leúszott, megforogtunk, néhány tizedet otthagytunk. Ahogy számolgattuk abszolút idő lehetett volna, de ez benne van, ha „élen” megy az ember. Napközben tudtunk gyorsulni, és egyre jobban ráéreztünk a pályákra. Élveztük a versenyt!”

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!