No még egy óév búcsúztató Szilveszter Rallye beszámoló, Nagy Tamástól, aki Németh Fruzsinával a jobb1-ben sielte-korcsolyázta-motoros szánkózta végig a 2010-es év utolsó versenyét.

Reggel 7 órakor -16 fok fogadott minket kint, a Hungaroringen, ami elég embert próbáló volt, és mi tagadás, nem igazán „ízlett” egyikünknek sem a zimankó a takaró melege után. A hőmérséklet nap közben sem emelkedett túl magasra, becslésem szerint stabil -7, -8 Celsius fokban autóztunk folyamatosan. A pályák, amik a 2009-es Szilveszter Rallye-n még hihetetlen jónak és technikásnak minősültek, azok 2010-ben helyenként rémálommá váltak szöges gumik nélkül, amiket a Hungaroring használata miatt érthető, hogy nem engedtek fölszerelni a rendezők. De még így is elmondhatjuk, hogy egy remek versenyt rakott össze Füredi András és csapata, amihez ezúton is csak gratulálni tudok. Hatalmas volt az indulók száma, ehhez képest minimális volt a csúszás –mármint időben 🙂 -, ha volt egyáltalán. A szponzorok nagyon élvezték a futamot és mi is jól szórakoztunk az autóban. Az első nap esti gyorsasági szakaszán egy borzalmasan rossz időt autóztunk a hóesésben, másnap viszont már folyamatosan javítottunk az időeredményeken és jöttünk fölfelé az eredménylistán, egészen az abszolút 49. helyig. Kicsúszás és megforgás az volt nálunk is gazdagon, de viszonylag szerencsések voltunk mindig, mert általában olyan helyen sikerült bemutatnunk a produkcióinkat, ahol volt hely bőven megforogni. A Hungaroringen a hátsó sikánban a négy alkalomból, talán ha egyszer sikerült normálisan végig csinálni a feladatot… A második gyorsasági szakasz rajtjában pedig elég kalandosra sikerült még az elindulás is, mivel az autó orra a tükör jégen szitálásba kezdett és csaknem elcsaptam a fotocellát, de végül is sikerült káresemény nélkül nekiiramodni a pályának. A második körben már kezdtük azt érezni, hogy a kigyorsítások elég jól mennek, kezdtünk örülni, mert azt gondoltuk, hogy visszatért a tapadás a rendszerbe 🙂 , de a féktáv azért még sokszor igen lepő volt, de nem túlzottan mulatságos… 😀 . A kézifék mentette meg többször is a „bundánkat” . De verseny tök jó volt, évadzárónak pedig 100%-ig megfelelő, remek hangulatú és izgalmas megmérettetés. A Szilveszter Rallye után az új év elején nyitásként megkeresett a Rallye Sport Bizottság vezetője, Nattán György és felkért, hogy képviseljem az RSB-ben a Rallye2 versenyzőit. Ez számomra óriási megtiszteltetés, január 12-én, szerdán pedig arra is fény derül, hogy betölthetem e ezt  tisztséget.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!