DSC_0213Élete első abszolút Rallye2-es győzelmét aratta a Mecsek Rallyen Molnár Ferenc és Szecsődi Norbert, amivel bebiztosították az év végi abszolút második helyüket, valamint az A/6 bajnoki titulusát és az A csoportban is bezsebelték az ezüst érmet. Egy nem „mai gyerek” Hondával ez egyáltalán nem volt kis teljesítmény, ami miatt Feri bácsiék is maximálisan elégedettek az éves eredményükkel, bár volt számukra egy takaros adag, sok pont elvesztését okozó „fekete leves” is az évad során. Erről beszélgettünk vele, valamint az eddig elmaradt mecseki elemzésüket is virtuális papírra vetettük egyúttal.

Rallye2.hu: Hogy alakult nektek az évadzáró Mecsek Rallye? A pontosztást nézve győztetek, de elégedettek voltatok e a pécsi szereplésetekkel?

Molnár Ferenc: Azzal a tudattal vághattunk neki az évzáró viadalnak, hogy nagy valószínűséggel megszerezzük az A/6 géposztály bajnoki címét, de ez még azért egyáltalán nem volt készpénznek nevezhető. Ezért elsősorban a géposztályunk küzdelmeire hegyeztük ki a figyelmünket, az abszolúttal pedig úgy voltunk, hogy, ahogy esik úgy puffan. Az edzéslehetőségeink eléggé korlátozottak voltak, akadt olyan pálya, amin csak egyszer tudtunk tréningezni, mert ránk sötétedett az edzőautónkon pedig problémák voltak a világítással. Ez a teljesítményünkön azonban semmit sem látszott, mert az éjszakai gyorsokon olyan elég jól teljesítettünk, remek pozícióból várhattuk a másnapi versenyt. Reggel, vagyis inkább kora délután három különböző szakasz várt ránk, azon ügyködtünk, hogy az előnyünket beosszuk, taktikusan autóztunk. Korábbi tapasztalataink alapján úgy gondoltuk, hogy a 28 kilométeres gyorsasági szinte biztosan megrostálja majd a mezőnyt, viszont arra nem számítottunk, hogy a záró gyorsaságin leesik az eső. Természetesen slick gumikkal mentünk, csúszott is nagyon, de ez ebben a formában ugye nem egy túl meglepő kijelentés. 🙂

DSC_0486

Lassítottunk egy kicsit, így nem volt gond, de újra több vetélytársunknak fel kellett adni a versenyt. A Mecsek Rallyenak egy kicsikét rossz szájízzel kezdtünk neki, mert a bajnoki helyezésünk alapján nekünk a 204-es rajtszám dukált volna, de mi csak a 209-est kaptuk meg. Sajnos kettő vagy három olyan duó is elénk volt sorolva, akinek még pontja sem volt a futam előtt. Az egyik ilyen páros beesett, lassítani kellett miattuk, Nyitray Béla barátomék esése miatt is lassítanunk kellett, ami elvesztegetett másodperceket jelentett nekünk, és ezt a 204-es rajtszámmal elkerülhettük volna. Nem értettük igazából ezt a megkülönböztetést és hátrább sorolást. Ez nem csak nekünk tűnt fel, többen meg is kérdezték, hogy miért vagyunk ennyire hátul, de minket már nem igazán érdekelt, egy kis viccel elütöttük ezt a dolgot, azt mondtuk, hogy az utolsókból lesznek az elsők, és ugye ez a kis tréfa elég jól be is jött ezúttal nekünk. Nem számítottunk arra, hogy Pécsről a győztesnek járó maximum pontszámmal a tarsolyunkba térhetünk haza, nem nyertünk még sohasem abszolút értékelést, és ez nagyon nagy örömmel tölt el minket, ha az évadzáró viadalra visszagondolunk. Ezzel a sikerrel mondhatni, hogy a csodák csodájára, a veszprémi kizárásunk ellenére, sikerült megismételni a 2012. évben elért sikerünket, amikor is a Rallye2 abszolút értékelésében és az A csoportban is a második helyen végeztünk, de most még az A/6-os géposztály bajnoki címét is sikerült elhódítanunk. Még a szezon közepén sem reménykedtünk ilyen parádés befejezésben. Siker ez annak tükrében is, hogy a mi Hondánktól jóval fejlettebb és gyorsabb autókat tudtunk így magunk mögé utasítani, ráadásul azokban a gépekben nem is rossz kezű legények tekerik a kormányt. Büszkék vagyunk az idei eredményünkre.

Baranya-Kupa-2013.08.24-25-szervizpark-Salánki-Gábor-006

Rallye2.hu: A jó eredmény megvan idénről, de mit tudsz elmondani a 2014-es esztendőtökről? Körvonalazódnak már a tervek?

Molnár Ferenc: Nem egyszerű a kérdés, sok minden függ majd az új szabályoktól. Én úgy tudom jelenleg, hogy talán az F csoport egy része is részt vehet majd az abszolút pontokért és kupákért folytatott csatákban, de akkor nekünk az 1.6-os Hondával vajmi kevés esélyünk lesz arra, hogy labdába rúgjunk. Ezzel azt is elárultam, hogy szinte biztosan marad a jelenlegi Hondám, szeretem ezt az autót. Én valószínűleg a jól bevált, taktikus, mintsem kihegyezett versenyzői stílusra szavazok 2014-ben is, hiszen ez már sokszor meghozta a gyümölcsét. Pécsett is. Nem a leglátványosabb, nem a leggyorsabb, de sokszor célravezető. Van rá példa a rallye világában sokfelé, hogy hiába lapátolnak sok pénzt egy versenyautóba, ha azt néhány szakasz alatt széthajtják, nem ér célba, és nem hoz pontokat.

Budapest-Rallye-prológ-2013.10.04.-Salánki-Gábor-122

Rallye2.hu: Mi volt az évetek legpozitívabb és legnegatívabb pillanata?

Molnár Ferenc: A legnegatívabb természetesen a veszprémi kizárásunk volt a végső technikai ellenőrzésen, ahol szabálytalannak ítélték meg a versenyautónk fékeit. Nagyon elszomorított minket az eset. Év közben többször is magasabb rajtszámot kaptunk, mint, amit a tabellán elfoglalt helyünk indokolt volna, hát ennek sem örvendtünk igazából, megkülönböztetésnek éreztük. Én elsősorban a versenyzés szeretetéért megyek, de az ilyen apróságok el tudják némileg keseríteni az embert. A legszebb élmény pedig a Mecsek Rallyehoz fűződik, nagyon örülünk az abszolút győzelmünknek.

DSC_0485

Rallye2.hu: Az idei versenyekről, a bajnokságról milyen véleménnyel vagy így az év lezárása után?

Molnár Ferenc: Alapvetően jó volt, minden helyszínen jól éreztük magunkat, amíg a gyorsaságin voltunk, a pályák is tetszettek, nem mondanám egyikre sem, hogy ne mennék rajta szívesen a következő évben is. Azt továbbra is szívesen látnám és örömmel venném, ha egy-egy verseny A-tól Z-ig két nap alatt le lenne bonyolítva. Látjuk, hogy van már erre törekvés. Első nap átvételek, bejárás, és a többi, esetleg egy rajtceremónia, vagy prológ vagy gyorsasági szakasz(ok). Másnap pedig mehet a verseny. Nem jó az, ha sokat állunk, elhúzzuk a versenyt, fél napokat várakozunk arra, hogy induljunk a következő feladat helyszínére. Örülünk neki, ha pörgősen végig megy egy-egy futam. Reggel szépen időben kezdeni, és rendes időben délután végezni. Ez a legtöbb Rallye2-es versenyző vágya.

Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!