Mihályi Zsolt és Gergely Gábor örült, hogy ott lehetett az Ózd-Eger Rallye-n, nagyon várták már a srácok, hogy újra szurkolók előtt autózhassanak, így figyeltek is arra, hogy a gyorsaságikon, valamint a nem várt etapokon is kiszolgálják a nézőket. Mihályi Zsolttal beszélgettünk.

Az Ózd-Eger Rallye volt az évetek első versenye?

A Rally2 Bajnokságban igen, mert Orfűn nem mentünk, hanem helyette Mezőkövesden, a repülőtéren teszteltünk. Ott autóztunk és egy kicsit bohóckodtunk is, jókedvűen tértünk haza az edzőfutamról. Hasznos napot zártunk, mivel az autónk kibírta a megpróbáltatásokat, mi szintén jól vizsgáztunk, meg voltunk elégedve mindennel, vártuk az indulását Ózdra. Az ózdi pályák ismerősek voltak, mentünk már rajtuk, tudtuk, hogy szenzációsak, ezért kifejezetten hiányoztak. Az izgalmunkat csak tovább fokozta, hogy végre nézők előtt autózhattunk. Nagy terveink nem voltak, csak célba szerettünk volna érni egy vidám versenynek a végén.

A prológon mindjárt össze is sereglett kb. 1000 érdeklődő a Rally2 Bajnokság kedvéért. Milyen volt a versenyetek?

A péntek délután remekül sikerült, én mindig is kedveltem a salakpályás prológokat, most is élveztük a három kört. Szombaton reggel bemelegítésnek jó volt az első, sátai szakasz, aztán mire egy kicsit belerázódtunk volna a ritmusba etapként kellett teljesítettük a Királdi körgyorsaságit. A harmadik és negyedik szakaszunk rendben volt, végig versenytempóban autóztunk, majd a szerviz után Sátán mehettünk még egyet és Királdon egy újabb etappal zártuk az Ózd-Eger Rallye-t. Emiatt azt éreztük, hogy jó is volt, meg nem is.

Örültünk, hogy versenyezhettünk, de sajnáltuk, hogy elmaradt két remek gyorsasági. A nézők szenzációsak voltak, nekik köszönhetően kevésbé keserű most a szánk íze, ha visszagondolunk az ózdi hétvégénkre. Az eredményre nem igazán figyeltünk, csak itthon néztük meg, hogy az Egyedi rajtengedélyesek géposztályában a hatodik helyen zártunk.

A Salgó Rallye (lenne) a Rally2 Bajnokság harmadik futama, június elején. Ti ott lesztek, ha lesz?

Sok sporttársunkkal beszélgettünk a Salgó Rallye-val kapcsolatban, sokan nemet mondtak rá. Mi mentünk volna, mert a közelünkben van, jó lett volna ott lenni, mert a környéken, az idei évben talán már csak a Pálháza Rallye lesz a Rally2 Bajnokság mezőnyének. De nem tudunk ott lenni, mert több halaszthatatlan munkánk jött közbe, úgyhogy, ha lesz Salgó Rallye, ha nem, mi biztos, hogy nem leszünk ott a jövő hét végén Salgótarjánban.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!