Mészáros Zsolt elhatározta, hogy amit csak lehet kihoz magából a gyorsasági szakaszokon, de a legfontosabb az lesz a számára 2022-ben, hogy a rallye mellett másra is jusson a kevéske szabadidejéből. A rallye-t nem tudja és nem is akarja elengedni, így „kénytelen” idén is autóba ülni, új navigátorával, Vig Sándorral arra fognak törekedni, hogy kikapcsolódás közben a 6-os kategória legjobbjai közt szerepeljenek. Mészáros Zsolttal beszélgettünk.

Nem alakult túl sikeresen a 2021-es év nektek. Mi történt veletek tavaly?

Sajnos egy elég komoly és váratlan motorhibával kezdtük az évet az Orfű Rallye-n, amit kijavítottunk az Ózd-Eger Rallye-ra, de mégis végig követte az évünket. A kezdeti lendületünket nem tudtuk újra elkapni, és nem is lehettünk ott az év összes versenyén. A kedvenc futamainkon ott voltunk, a Vértes, valamint a Kazincbarcika Rallye-ra nem jutottunk el. Összességében nem váltak valóra az elképzeléseink, amit a rajt előtt a 2021-es szezonról elgondoltunk. Ennyi fért bele. Reméljük, hogy 2022-ben többet tudunk majd versenyezni.

Készen áll már ehhez az autótok?

Igen. Szabó Árpinak és a PSZA Motorsport csapatának köszönhetően rajtra kész a 208 R2-nk, a srácok már felkészítették. Sok munka nem volt vele, jó állapotban van a kocsi. Bízok abban, hogy a tavalyi év nem vett ki túl sokat az autóból, mint mondtam, a motor szinte új még, tökéletes a váltó, a futómű. A hétvégén fogunk tesztelni, ami jól jön, mert be kell állítani a Peugeot-nkat, és elég régen is ültünk már a versenyautóban. A szinten tartás végett kisebb, FRT futamokon autóztunk a télen, amivel az volt a célunk, hogy formában maradjunk, mozgassuk egy kicsit magunkat a holtszezonban. De nem a Peugeot az egyetlen projekt, amiben benne vagyunk jelenleg.

Ezek szerint más jármű is áll garázsban/műhelyben, nem csak a Peugeot?

Igen. Sokan tudják, hogy nekem nagy szerelmem a BMW, hamarosan el fog készülni belőle egy turbós példány, amivel természetesen nem a Rally2-ben, hanem egy másik bajnokságban tervezünk részt venni. Úgy készülünk, hogy a BMW-nket is elkezdjük tesztelni nagyjából egy hónap múlva. Mindkettőbe szeretnénk beülni az idei évben.

Mit terveztek az előttünk álló évadra?

Az év elejétől tesszük függővé szinte az egész évet. Ha jól beindulunk, akkor szeretnénk sokat menni. Nem vagyok könnyű helyzetben, mert nekem Bajáról elég messze lesz a futamok zöme, a hétköznapokon rengeteg a munka, új munkatársakat kell betanítanom, több felé kell szakadnom, nem csak a rallye-ra figyelek. Leginkább szórakozás lesz a versenyzés a számomra, mintsem élet-halál harc, és közben a családomnak is szeretnék sok időt szentelni. Az én koromban már sok dolog fontos, meg kell találnom ezek közt az aranyközéputat, ha mindenhol szeretnék egy kicsit ott lenni. Új navigátorral, Vig Sándorral vágok neki a bajnokságnak. Egerszegi Dávidnak egyéb elfoglaltsága lesz az évadnyitó időpontjában és utána is, így bizonytalan ideig nem tud nekem navigálni. Orfű után átértékeljük a tapasztalatokat, megbeszélünk mindent Sanyival, és elgondolkodunk a hogyan továbbról.

Ha nem is teljes versenyt, de sikerült jó pár kilométert autóznotok tavaly az orfűi pályákon, így részben ismerősek lesznek nektek a mostaniak is. Milyen a viszonyod a mecseki gyorsaságikkal?

Nagyon szeretem őket. Ahogy mondtad, a mostani pályákon is jártam már, szerintem mindegyiken autóztam kivétel nélkül az elmúlt években, ha nem is teljesen a mostani formájukban.

Megerősödött a mezőny. Mivel lennétek elégedettek Orfűn és év közben?

Nem tervezünk előre, nem tűzünk ki magunk elé célokat azzal kapcsolatban, hogy milyen eredménynek örülnénk. Mindig úgy akarunk autózni, hogy kihozzuk magunkból a maximumot, és magunkhoz képest a lehető leggyorsabbak legyünk. Leginkább azért fogunk menni, mert szeretjük a rallye-t, mert van még bennünk ambíció. Annak örülnénk, ha a futamok végén beférnénk a 6-os kategóriában a legjobb 5 páros közé. Erre mindenképpen fogunk törekedni. Nem csak Orfűn, hanem minden versenyünkön.

Az abszolút értékelésben, az élmezőny csatáiba szerintem nehéz lesz beleszólni. Nagyon erős autókkal, ügyes, fiatal párosokkal teletűzdelt a társaság, nem vagyok abban biztos, hogy így 50 felett kardoskodnom kellene a bátor és gyors ifjakkal. Ettől függetlenül nem sétakocsikázni akarunk, szeretnénk a géposztályban jól szerepelni, azért pedig mindent meg fogunk tenni, hogy ez így is legyen.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!