Mészáros Zsolt és Egerszegi Dávid a kiűzött céljaira koncentrálva, okosan autózva teljesítette a Pálháza Rallye-t, aminek köszönhetően, a már bajnoknak tekinthető Szetei-Tisch páros mögött, a 6-os kategória második helyéről várják, hogy eldőljön, a versenynaptár szerinti utolsó futam, a Mikulás Rallye sorsa. Mészáros Zsolttal beszélgettünk.

A legfőbb célotok az volt a Pálháza Rallye előtt, hogy az éves értékelésben, a 6-os kategóriában tartsátok a második pozíciót.

Erre koncentráltunk minden energiánkkal, ezért a géposztályunkban a dobogón szerettünk volna végezni, de minimum pontszerző helyen. A Pálháza Rallye pályáin korábban még soha nem versenyeztünk, változatosak, de abszolút ismeretlenek voltak a számunkra. Már a pályabejárás során is tudtak nekünk meglepetést okozni a jellegükkel, illetve a saras mivoltukkal. Ilyen feltételek mellett soha nem versenyeztünk még. Ennek ellenére igyekeztünk tökéletes itinert írni, és tisztességgel végig menni a tréningen is a gyorsaságikon. Nem sajnáltuk rá az időt, sötétben is kimentünk a szakaszokra, ennek is köszönhettük, hogy sikerült pontos itinert összeállítanunk a vasárnapi futamra.

Milyen volt a versenyetek?

Az itiner megfelelő volt, ellentétben a gumiválasztásunkkal. Az első szekcióra úgy gondolom, hogy nem sikerült megfelelő abroncsokat kiválasztani, nem működtek jól. A második szekcióra ezt kijavítottuk, változtattunk a futómű beállításokon is, a délutáni gyorsaságik vegyesen sikerültek a számunkra. A Peugeot 208 R2-nk egy pisszenés nélkül tette a dolgát, de az extrém körülmények, amik ránk vártak a sötétben, alaposan megleptek. Most tettük próbára első ízben a tudásunkat éjjeli körülmények között. Emiatt is bántam mértékletesen a gázzal a teljes, sötétben megrendezett második körben. Ez az időeredményekből különösebben nem tűnt ki, de mindent megtettünk azért, hogy hibák és károk nélkül eljuthassunk a zempléni futam céljába. Az 5. gyorsaságin, Erdőbényén éppen mi álltunk a rajtban, amikor etappá nyilvánították a szakaszt Baksai Laciék balesete miatt. Hihetetlenül nagy köd telepedett rá akkor a környékre, egy pillanat alatt fordult rettenetesen rosszra minden. Mentálisan szétestünk, az időjárás nagyon megváltozott, egy méterre sem láttunk, így a szakaszt végül törölték. A Telkibánya-Rakodó szakaszra úgy autóztunk át, hogy alig láttuk az etapot az utat, már az is kihívás volt, hogy egyáltalán odaérjünk a hatodik gyorsaságira. Ennek ellenére a pályán elég pontosan letaláltunk, a kategóriánk második helyén abszolváltuk a power stage-et. Az egész hétvégi tempónkon nagyot javított ez az egy pálya, minden lassúságunkat be tudtuk pótolni Telkibányán. Ennek is köszönhettük, hogy a Pálháza Rallye-t a vágyainknak megfelelően a harmadik helyen tudtuk zárni, a 6-os géposztályban, úgy, hogy még két plusz pontot is szereztünk a power stage második helyéért. Ez a bronzérem, az éves értékelésben egészen jól pozicionált minket. Nem stabilan, de a második helyen állunk, az üldözőink négy ponttal vannak lemaradva mögöttünk. A kocsink tökéletesen működött, megfelelően felkészítették a srácok, nagy köszönettel tartozunk érte ezúttal is a PSZA Motorsport csapatának. Néhányszor elhagytuk az ideális nyomvonalat, de esésünk, komoly becsúszásunk nem volt a versenyen, a nézőknek nem kellett segítenie, embert próbáló, de komolyabb eseményektől mentes futam áll a hátunk mögött.

A négy pontos előnyt a Mikulás Rallye-n hipp-hopp elveszíthetitek. Tervezitek a részvételt?

Ha lesz Mikulás Rallye, akkor mindenképpen, mert ha már ideiglenesen sikerült megszereznünk, akkor szeretnénk is megtartani, az év végére ezt az ezüstérmünket.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!