Kuncz Dezsővel a Rallye2 Bajnokság „öreg rókájával” beszélgettem.
Ennek a jelzőnek ő nem biztos, hogy örülni fog, de az tény, hogy már a ’90-es évek közepén is koptatta az aszfaltot, akkor, amikor sok vetélytársa még a pályák szélén csápolt lehet, hogy pont neki. De az biztos, hogy pályafutása eddigi legjobb szezonját futja eddig Kemény Zsolttal az oldalán egy Honda Civic Vti volánja mögött. Az egri szezonnyitón hatalmas csatában maradt alul a szintén hajdúsági Bereczki Norbival szemben, ami aztán Miskolcon megint megismétlődött.

Másodjára is az abszolút második helyre sikerült beérned, mesélj kicsit erről, milyen volt a miskolci verseny?

– Nagyon jó volt, meg voltam mindennel elégedve, nagyon nagy csatában voltunk Bereczki Norbiékkal, de sajnos az első három gyorson láttuk, hogy nem tudjuk tartani a tempójukat, ezért inkább arra törekedtünk, hogy tartsuk a második helyünket, hiszen nagyon gyorsak voltak. Emellett volt apróbb gondunk is, az első körben leszakadt a kartervédőnk, és mivel nem volt nálunk pót-gumibak, ezért vigyáznom kellett arra is, nehogy elhagyjam.

Azért kívülről az a második hely megtartása nem tűnt olyan hatalmas feladatnak, hiszen Ti ketten időben legalábbis eléggé a mezőny előtt jártatok. Forszírozható még tovább a sebességed? Hogy gondolod, megszerezhető az első hely?

– Véleményem szerint a Norbi nagyon ügyes versenyző, első osztályban is vannak szép eredményei mind Hondával, mind Mitsubishivel. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy verhetetlen, de azokon a pályákon, ahol ment már többször, ott megfoghatatlan. Ezért tudtam Egerben annyira megszorongatni, és helyenként elé kerülni, hiszen ott ő még nem ment. Ezért lesz érdekes a Salgó, hiszen én már mentem Kisterenyén, még ha az ’96-ban is volt, azért halvány emlékeim vannak, remélem ott meg tudom fogni. És hozzátartozik az is, hogy mi már év közben nem fejlesztünk az autón, hiszen minden pénzt az új gépre költünk.

Már ha az új gépnél járunk, tavaly Kunmadarason már láthattunk vele, még széria kivitelben, most hogy áll a Type-R? Év közben esetleg harcba tudsz már vele szállni?

– Úgy áll a helyzet, hogy valamikor év közben jön össze úgy az anyagi háttér, hogy ki tudjuk vinni Olaszországba, ezért ebből a projektből már csak 2011-ben lesz valami, hiszen nem szeretnék úgy odaállni a rajthoz, hogy nem mentem vele még egy métert sem. Szeretnénk vele úgy haladni, hogy év közben egy-két kisebb versenyen azért már megjárassuk, mert úgy akarunk a jövő évi Eger Rallye rajtjához odaállni, hogy már ismerjük minden porcikáját.

Ahogy hallottam, régebben arról voltál híres, hogy vagy gyorsan mentél, vagy nagyon látványosan. Ehhez képest a 2010-es Miskolc Rallyen volt olyan kanyar, ahol csak neked őrjöngtek a nézők, olyan látványosan jöttél, és ez az időn valahogy mégsem látszott. Mi történt?

– Az az igazság, hogy ezzel az autóval már nem nehéz úgy menni, hogy ne veszítsek sok időt, és a nézők is ki legyenek szolgálva. A Samarával az a baj, hogy vagy lendületesen mentél, így gyors tudtál maradni, vagy látványosan, ami nagyon lassú volt. Az biztos, hogy a királdi rajtvárakozóban több néző is odajött gratulálni, hogy a Királd-Sáta elágban, ami egy nagy visszafordító, csak én fordultam el kézifékkel. Ordították, hogy „Király vagy, így nem fordult el még senki!” Smile Mondjuk az biztos, hogy az ilyen visszafordítók nekem nagy kedvenceim, mert ha tényleg jó a kézi, akkor elfordulok úgy, hogy az tetsszen a publikumnak is.

Gőzerővel készültök a Salgó Rallyera, bíztok benne, hogy ott végre meg lehet a legnagyobb serleg. Ehhez elengedhetetlen a megbízható autó…

– Reménykedünk benne, hogy meglehet. Most megint szétszedjük a Hondát, átnézünk minden csavart, de ez sem garancia arra, hogy nem esünk ki. Bárkivel előfordulhat. Az biztos, hogy Eger után csak kartervédőt és fékbetétet cseréltünk, meg a csapatfőnök kérésére olajat a motorban. Az a jó ebben az autóban, hogy mostmár tényleg nem kell sokat hozzányúlni.

Köszönöm, és gratulálok az eddigi eredményekhez!

– Én köszönöm, minden jót!

A Kuncz Dezső–Kemény Zsolt–Honda Civic Vti szponzorai: Spuri „Az autó energiaitala”; Vip–Rex; Q8, Norton-4 Kft.; Boncz Bt.; Tóth Trans; Kis-Új Lap; Fertex ’96 Kft.; Agro-Carso Kft.; Agro Product Kft.; Kun-Vill-Szer 2003 Kft.; Racional Tuning Kft, Szigetvár; Keveweld; Asajah Szinter Kft.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!