Volt már egy-két(száz) példa a rallye történelemkönyvében arra, hogy nagyon nehezen találta meg egy-egy versenyző az autója legjobb beállításait de, amit Kuncz Dezső dolgozik a helyes beállítások eléréséért, az már lassan emberfeletti. Komlón is bitangul megküzdött a Hondájával és bár az autó nagyon jó, és hibamentes, Dezső mégis sokat panaszkodott az úttartására a legutóbbi versenyen. Ettől függetlenül a kategóriában behúzta a harmadik helyet, ideiglenes navigátorával, Kása Ferivel a Baranya Kupán. Kassán azonban nem lesz ott a Crash-Men Team versenyzője, de bízik benne, hogy utána végre tényleg gatyába tudják rázni a futóművet és a Mecsek Rallye-n már egy kellemes autózással és sok ponttal búcsúztatják a 2015. évi Rallye2-es Bajnokságot. Kuncz Dezsőt kérdeztük.
Rallye2.hu: Veszprémben találkoztunk utoljára, hogy telt a felkészülésetek, mit kellett szerelnetek az autón?
Kuncz Dezső: Rendben volt minden a felkészülés során, természetesen mindent visszaalakítottunk aszfaltra és kijavítottuk azokat a hibákat, károkat, amik Veszprémben keletkeztek. A legnagyobb meglepetés, vagy inkább gond nem is a felkészülés során ért minket, hanem akkor, amikor mentem Debrecenbe a bérelt szervizbuszunkért. Mindig ugyanonnan béreltem, ahonnan most is, meg is ígérték nekem a Baranya Kupa idejére, hogy rendben lesz és rendelkezésünkre áll a busz, de egy adminisztrációs hiba miatt, amikor érte mentem nem volt ott a jármű. No, ott és akkor gyorsan el kellett döntenünk, hogy honnan lesz szervizbuszunk, de végül sikerült megoldani, szereztünk egyet, aztán indulhattunk is Komlóra.
Rallye2.hu: Ahol új navigátorral szálltál harcba a pontokért.
Kuncz Dezső: Igen, mert sajnos se Kemény Zsolti, se Nagy Tomi nem ért rá a munkája miatt, így Kása Ferit kellett megkérnem, hogy ugorjon be mellém a Baranya Kupára, de nagyon jó volt, kitűnően tudtunk együttműködni a verseny során, hamar rátaláltunk az összhangra.
Rallye2.hu: Hogy sikerült a verseny első fele, az első négy gyorsasági szakasz?
Kuncz Dezső: Továbbra is küzdöttünk a gátlókkal, mert nem találjuk a megfelelő beállításokat. Javítani kell rajtuk. Sajnos Balogh Jani barátom szabadságon volt, nem ért rá segíteni a beállítások során, ezért én próbáltam javítani a beállításokon, hogy valamennyire azért működjön, de a tapasztaltak alapján azt mondom, hogy teljesen más irányba tekertem, mint kellett volna. Nem úgy, ahogy elképzeltem. Végül Tuki barátom segített, felhívta a Reiger-es ismerősét Novák Ferit, hogy adjon már valamilyen tanácsot. Szükség is volt rá, mert az első két gyorsaságin negyedik fölé szinte nem is mertem kapcsolni, mert majdnem leestünk az útról, annyira imbolygott az autó. Szenvedtünk vele. A harmadik gyors az etap lett, a negyedik Árpádtető vizes volt, a slickekkel csak legurultunk rajta, majd a szervizben még tovább próbálkoztunk a helyes beállításokat megtalálni.
Rallye2.hu: Ez hozott valami javulást a második félidőre?
Kuncz Dezső: Az ötödik gyors az tényleg elég gyors volt, de továbbra sem volt az igazi a beállítás. Jobb lett egy picit, de továbbra is olyan messze állt a jótól, mint Makó Jeruzsálemtől. Tartottuk a harmadik helyünket, majd egy újabb etap jött Árpádtetőn, a záró gyorsaságin pedig úgy voltam, hogy csak érjünk le rajta, semmilyen kockázatot nem vállaltam, az eredmény nem érdekelt, biztos volt a kategória harmadik helye, a többiért pedig nem volt értelme kockáztatni.
Rallye2.hu: Elég nagy gond volt ez a semmire se jó gátlóbeállítás önmagában is, de ezen felül volt e valamilyen egyéb problémátok?
Kuncz Dezső: Semmi az égvilágon. Elég volt ez bőven. Mondjuk annál a tempónál, amivel én a Baranya Kupán közlekedtem, nem is szabad semmi problémának lennie. A nagyobb tempó pedig már necces lett volna, ilyen beállításokkal nem erőltettem, semmi értelme nem lett volna, ha néhány másodpercért bedobom az autót valahová az erdőbe.
Rallye2.hu: Milyen emlékekkel tértetek haza Komlóról?
Kuncz Dezső: A gátlón kívül rendben volt minden, jól éreztük magunkat. Tetszett a rendezés, a prológ is jó volt, tetszett, rendben teljesítettük azt az egy kilométeres távot.
Rallye2.hu: Csodálkoztam is, hogy a prológon magadhoz és más prológokhoz viszonyítva még egy kicsit jobban is nyomtad a gázt, mint azt tőled megszoktuk.
Kuncz Dezső: Pedig annyira nagyon nem is forszíroztam a dolgot, mert a nagy fékeket azért meg kell egy kicsit melegíteni, hogy rendesen működjenek. Húzgáltam viszont a kéziféket, hiszen ebben az autóban már olyan kézifék van, amilyet szerettem volna, igyekeztem kiszolgálni a nézőket is, ha már ilyen szép számban eljöttek és szurkoltak nekünk. Fogalmam nincs milyen eredményt értünk ott el.
Rallye2.hu: Kategória harmadik, A csoport hetedik, abszolút 16. lettél 54 másodperces idővel. Következő versenyetek? Kassa?
Kuncz Dezső: Nem. Pécs. Mecsek Rallye. Kassát kihagyom, mert azért a 2×2 gyorsasági szakaszért én nem utazok el oda. Kevés, nem sok értelmét látom. Készülünk a Mecsek Rallye-ra ezerrel. Ugyanazok a tervek, mint Komlón. Szeretnénk célba érni, de már egy jó beállítással. Kassa után elmegyek Miskolcra, akkor már biztosan Balogh Jani is rá fog érni és végre valahára behangoljuk rendesen a Hondánk futóművét. Akkor már remélem nem csak a fényt láthatjuk majd az alagút végén, aszfalton, hanem ki is érünk belőle. De lesz még egy miskolci utam, mivel a Mikulás Rallye-n is szeretnénk menni – tesztjelleggel- és a már hellyel-közzel megtalált murvás beállításokat akarjuk tovább finomítani. De az még soká lesz. Most csak a Mecsekre koncentrálni.
Salánki Gábor
Köszönöm a segítséget!
Norton4 Kft, FMF, Globál66 Bt, Kelet-Épszer Kft, Sprint Hungária Kft, Asajah Szinter Kft, Rallye Team Bt, Racingbolt.hu, Kisújlap, Crash-Men Team