Kuncz Dezső és Szemmelroth Anetta első közös éles versenye elég felemásra sikeredett Bükfürdőn. A jó oldalán áll, hogy szakaszgyőzelmet is elértek, a rosszat a verseny előtti teszten történt némi anyagi kárt hozó „autós természetjárás” jelentette, a csúf szerepében pedig Hondájuk V-tech szelepei tündököltek, amelyek eléggé visszavetették a párost a haladásban. Dezsőt kérdeztük meg, hogy sikerült e már gatyába rázni a dolgokat a veszprémi rajtra?

Kuncz Dezső: Az autónkkal természetesen – és erősen remélhetőleg- jól állunk, felkészítettük az elmúlt két hónapban a bajnokság második futamára. Volt rá időnk bőven a büki futam után. Az idénynyitón egyáltalán nem ment jól az autónk, nem nyitott ki a V-tech. A négy érzékelő szenzorból – amik a hengerfejben találhatóak- az egyik tönkre ment. Ám sajnos a 20 perces szervizidők kevesek voltak arra, hogy ezt Bükfürdőn a mérnökünk egy laptoppal megtalálja. Teljesen hiábavalóan zongorázta végig a lehetőségek tárházát, sajnos nem bukkant rá a hiba okára. Az viszont tény volt, hogy nem ment az autó megfelelően, de azóta már kijavítottuk a hibát, felkészültünk a Veszprém Rallye-ra. A pályákat még nem ismerem, hiszen mi még nem voltunk pályabejáráson, de úgy értesültem, hogy nem lesz gond, kevésbé lesz gödrös és autógyilkos futam a mostani, mint, amiket idáig megszokhattunk. Ennek a hírnek már a verseny előtt nagyon örülünk, mert sokakhoz hasonlóan mi sem szeretjük, amikor a futam után majdnem újjá kell építenünk az autónkat. Reméljük, hogy végre valahára megszakad a pechszériánk, ami gyakorlatilag az autónk felépítése óta kitartóan üldöz bennünket, jó lenne már végre egy jót és eredményeset autózni. Legutóbb 2011-ben Bükfürdőn tudtam vele igazán jót autózni, de ott is elmaradt a jó eredmény, mert az utolsó szakasz rajtjánál adta meg magát a váltónk és az élről adtuk fel a versenyt. A csapatunk a megszokott felállásban várja a hétvégi futamot, elmondható, hogy mindenki maximális erőbedobással készül a versenyre. Mindent összevetve nagyon fontos, hogy célba érjünk, és a lehető legtöbb pontot kaszírozzuk, amivel a bajnokságban – minimum- meg tudjuk tartani a pozíciónkat, de igazából azon sem bánkódnánk, ha javítani tudnánk a büki produkciónkon bizonyítványán. Mi ezen leszünk, és reméljük, hogy a technika ördöge végre nem tesz már nekünk legalább egyszer keresztbe.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!