Kisubi és Uborka, azaz az ifjabb és csak egy picivel idősebb Németh István kizárólag a jó hangulatot keresi a Rallye2 Bajnokság versenyein, a közönség és önmaguk kedvéért nyomják a jó öreg gombszeműnek, de eközben, 2016-ban is sikerült többször a dobogós helyezések közelébe férkőznie a ladás miskolci párosnak. Az apa-fia duó télen sem unatkozik, éppen a motor felkészítését, revízióját intézik, hogy idén is legalább ugyanolyan emlékezetes és izgalmas versenyélménnyel gazdagodhassanak, mint az elmúlt esztendőben. Kisubival beszélgettünk.

Rallye2.hu: Mit terveztetek az elmúlt évre?

Kisubi: Tervezni nem terveztünk semmi komolyat, csak itthon, Miskolc közelében akartunk autózni, egy-két MARB futamon, a Rallye2 Bajnokság versenynaptárából pedig négy, vagy öt versenyt szemeltünk ki magunknak. Ezt sikerült is elérni, sőt, sprintből még túl is szárnyaltuk az eredeti elképzeléseinket.

Rallye2.hu: Hogyan sikerültek a Rallye2-es versenyeitek?

Kisubi: Egerben, Miskolcon, Székesfehérváron, Salgótarjánban és Ózdon tudtunk rajthoz állni 2016-ban, a Rallye2-ben. Egerben rögtön egy mínuszolható versennyel kezdtük az évet, mert a differenciálmű hibája miatt kiállni kényszerültünk. Itthon, Miskolcon jól szerepeltünk, abszolútban ötödikek lettünk, Székesfehérváron, éppen úgy, mint a salgótarjáni hétvégénken nem működött jól a Ladánk, nem tudtunk jót menni a vacakoló kocsival, de mindkét versenyen célba értünk, ennyi pozitívum jutott ezekre a futamokra. Az Ózd Rallye egészen jól is sikerülhetett volna, csak összehoztam a nap folyamán néhány büntetést, amiken az abszolút ötödik helyezés úszott el. Összességében szerintem a legjobb pillanatokat a Miskolc Rallye, Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt gyorsaságiján éltük meg, illetve az Ózd Rallye rudabányai speciálisa is nagy kedvencünk volt, sajnáltuk, hogy a második körre kivették. A legszerencsétlenebbül a Salgó Rallye-n jártunk, ahol nem tudtunk jól menni, mert a ritmust sem találtam, a kocsi sem volt tökéletes, úgyhogy ott nem éreztük annyira jól magunkat, mint máshol. A P12 géposztály elejével nem tudjuk felvenni a versenyt, emiatt azt gondolom, hogy elértük, amit lehetett, nincs bennem hiányérzet, ha visszagondolok 2016-ra.

Rallye2.hu: Amikor fölvetted a telefont, mondtad, hogy éppen a motorépítőtöktől tartasz hazafelé. Hol tartottok, mit csináltok a motorral?

Kisubi: Igen, éppen Orbán Norbinál jártam. Ezúttal csak egy teljes revíziót végez Norbi a motoron, mert fejlesztésekre most nem igazán futja. Nincs hozzá kedvünk. 🙂 A biztonsági felszerelésekre, a Hans-ra és a ruházatra költöttük el a pénzünk jelentős hányadát.

Rallye2.hu: Hol szeretnétek menni, mi a terv 2017-re?

Kisubi: Hasonló, mint, ami tavaly volt, csak a közeli versenyeket tervezzük, mert sajnos mi nem tudjuk megtenni, hogy minden versenyen ott legyünk. Jól szeretnénk ezúttal is érezni magunkat. A navigátorom természetesen marad az Édesapám, ha más olvasná nekem az itinert, biztosan fölborulnék. 🙂 Szerencsére jól bírja mellettem a stresszt. 🙂 A csapatban sem tervezünk változást. Bevált, összeszokott baráti társaság a miénk. Köszönjük szépen a srácok rengeteg munkáját, a családunk, valamint a támogatóink önzetlen segítségét, Orbán Norbi szenzációs motorját.

Rallye2.hu: Székesfehérvár nincs közel Miskolchoz, de általában mégis ott szoktatok lenni. Valamiért nagyon szerethetitek az ottani versenyeket.

Kisubi: Nincs semmilyen különösebb rajongás bennünk a Székesfehérvár Rallye iránt, de az még belefér a keretbe.

Rallye2.hu: Ott lenne helyette, mondjuk a Baranya Kupa. Tudom, hogy az még messzebb van nektek, de a Rallye2 versenyzői imádják, a mi kis házi szavazásunkon az év versenye lett tavaly is. Igazi kedvenc.

Kisubi: Nekünk inkább a Kassa Rallye hiányzik. Azt nagyon szeretjük. Az mindig jól sikerült. De sajnos az idei versenynaptárban sem szerepel. Mit mondjak erre? Üsse kavics. Ha már így alakult, mi már azt sem bánjuk, csak kezdődne már az évad, mert nagyon várjuk a miskolci startjelet. 🙂

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!