Jóna Gábornak és Garam Balázsnak Diósgyőrben pontok és kupák nem jutottak ezúttal, helyettük életre szóló emlékekkel és némi bosszúsággal tértek haza a hazai versenyükről. Jóna Gáborral beszélgettünk.
Milyen tervekkel érkeztetek Diósgyőrbe? Nagyjából hazai verseny volt nektek, mégis az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy el tudtok e rajtolni?
A Diósgyőr Rallye előtti napokban volt egy félrelépésem, amiről nyugodtan írhatsz, mert fizikálisan történt, nem máshogy, 🙂 emiatt térdproblémával küzdöttem. A felkészülési futamot Sajókazára terveztük, azt kihagytam, mert a Sajókaza-Felsőnyárád sprint előtti napon, pénteken történt a baleset, emiatt került veszélybe a Diósgyőr Rallye-nk. Szerencsére a szalagok nem sérültek, csak az ízület egy kicsit, az előírt kezelés pedig segített rendbe hozni annyira, hogy elindulhassunk az ORB2 idei második futamán. A versenyre azzal a céllal érkeztünk, hogy a Lada Kupában és az abszolút értékelésben is minél előrébb végezzünk. Nem titkolt tervünk volt akár a Top5-be is beverekedjük magunkat.
Nemcsak a rajthoz állásotok ütközött nehézségekbe, maga a verseny is elég küzdelmesen alakult. Mi történt veletek?
A rallye egy technikai sport, tisztában vagyunk azzal, hogy ami elromolhat, az el is fog romlani, ez megtörtént. Reggel, a mályinkai rajtban, az első gyorsasági kezdetén, korán beköszönt hozzánk a technika ördöge, valószínűleg a kuplungszerkezetünk mehetett azonnal tönkre. A rajt épphogy sikerült, majd a gyorsaságink kalandosan alakult. Lehetett a nehézségekkel együtt is teljesíteni, de a koszos részeken való visszaváltás olyan volt, mintha kéziféket húznék. Ide-oda csúszkált alattunk az autó, de szerencsésen leértünk Mályinkára. Ez a probléma az első kört végigkísérte, de a harmadik szakasz előtt egy olajcsövünk is bedobta a törölközőt, a mechanikus olajnyomásmérő órának a csöve hibásodott meg. Az etapon igyekeztünk a lehetőségeinkhez mérten elhárítani, és eldöntöttük, hogy mindent elkövetünk, hogy abszolváljuk Parasznyát. A srácok már vártak a szervizben, de Lyukóbánya közelében egy visszakapcsolásnál ciripelő hang és vibrálás jelentkezett, aztán elszabadult a kuplungszerkezetünk, teljesen megszűnt a hajtás. Ott, a szakasz céljában vége lett a Diósgyőr Rallye-nknak. Szerencsénk volt, mert Karsai Zsolti éppen ott volt és felajánlotta, hogy ha már úgyis mindegy, akkor vegyük elő a vontatókötelet, segít bejutni a szervízbe. Ezért nem adtuk le a menetlevelet, értékelésen kívül készültünk folytatni a versenyt, szuperrallyeval, miután Zsolti elhúzott minket a DVTK stadionhoz. Mielőtt tájékoztattunk volna bárkit arról, hogy mi történt, vagy, hogy mi lenne a tervünk, addigra a versenyzői összekötők már valaki mástól hallottak arról, hogy mi történik velünk. Azt a következtetést vonták le a hallottakból, hogy nem szabályosan cselekedtünk, holott nekünk már teljesen mindegy volt minden. Pláne Parasznya után, az első kör legvégén. A három bajunk után mi kiestünk, nem osztott nem szorzott semmi a mi szempontunkból, de úgy éreztük, hogy ha sikerül talpra állítani a kocsinkat, akkor szívesen autóznánk tovább, értékelésen kívül, a mezőny végén. Odaértünk a gyűjtőbe azt pedig már sejtettük, hogy a szervízből hogyha minden jól megy is, elég necces lesz kiérnünk, rettenetesen sietni kellett a fiúknak. Váratlanul a csapat kiegészült több lelkes és önzetlen segítővel. Karsai Zsolti, Görög Péternek az édesapja, az én édesapám, Czékmány Norbi édesapja, is csatlakozott a fiúkhoz, nekik is köszönhető, hogy tudtuk végül folytatni, hiszen bő fél óra alatt új olajcső és kuplungszerkezet került a kocsiba. Ruszó Krisztiánéktól kaptunk váltóharangot, azt is kellett cserélni, még jómagam is szereltem végig. Egy életre szóló élménnyel gyarapodtunk ezzel az összefogással, nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki bármit is tett azért, hogy ne kelljen végül kiállnunk.
Megháláltátok a segítséget, eljutottatok a célig.
Úgy gondolom, hogy értékelésen kívül is hasznos kilométereket gyűjtöttünk, jóízűt kocsiztunk, nem akartuk nagyon feszegetni a határokat. A céldobogó után leadtuk a menetlevelet, megelőztük azt, hogy kizárjanak, mi csak jól szerettük volna érezni magunkat és ez sikerült is.
Folytatás?
Egyelőre a Mecsek Rallye-t nem tervezzük, az év hátralévő részében pedig hamarosan eldöntjük, hogy hol fogunk elindulni, ha elindulunk egyáltalán valahol.
Székesfehérvár?
Meglátjuk, hogy megyünk e, attól függ, hogy a lelki sebek hogyan forrnak be… Inkább szeretném itt a végén megemlíteni azokat az embereket, akik a szervízben nem tervezett módon, abszolút társadalmi munkában küzdöttek azért, hogy autózhassunk a célig. Köszönjük a segítséget édesapámnak, Görög Peti, édesapjának, Karsai Zsoltnak, Czékmány Norbi édesapjának, meg természetesen a csapatunknak, Csabónak, Dannernek, Gatyának, Zolkónak, valamint Bálinték sem maradhatnak ki a sorból. Moldvay Balázs barátunknak pedig a finomságokat köszönjük, amit főzött nekünk. Annyira jól összeverődött a csapat, hogy az valami hihetetlen élmény volt. Nem gyűjtöttünk pontot, nem szereztünk kupát, kalandos volt a versenyünk, de ezeknek az embereknek a köszönhetően szép vége lett a Diósgyőr Rallye-nknak és egy életre szóló élménnyel gyarapodtunk. Nagyon-nagyon hálásak vagyunk nekik mindenért!
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor