Avagy egy rövidke interjú Géczy Tamással a Rallye2 versenyzői összekötőjével.

Rallye2.hu: A versenykiírásban még azt olvashattuk, hogy Te leszel a Rallye2 versenyzői összekötő. Úgy hallottam mégse?!

Géczy Tamás: Igen, jól tudod, ismét magamra húzom a versenyzői overált, a bukósisakot és újra navigálni fogok.  Az egri rövidre sikeredett verseny után teljes felújításon esett át Vas Zoli Mitsubishi EVO VI-os versenyautója. Baranyai Attiláék nagyon alaposan összerakták. Ez egy igazi vérbeli A-s versenyautó, Tommi Makinen design-nal. Nagyon szép lett, reméljük jó is lesz. A Borsod Rallye-n fogjuk először élesben bevetni.

Rallye2.hu: Milyen eredménnyel lennétek elégedettek a Borsod Rallye-n?

Géczy Tamás: Nincsenek komoly elvárásaink. Legfontosabb, hogy célba érjünk és jól érezzük magunkat. Régen mentünk utoljára, mindkettőnknek vissza kell rázódni a verseny ritmusába. Bár aki ismeri Vas Zolit, tudja, hogy lassan és látványtalanul nem igazán tud menni 🙂
Szeretnénk meghálálni azoknak a szurkolóknak a biztatást, akik a megcsappant mezőny ellenére is kilátogatnak a pályák szélére és kíváncsiak a mezőny végén érkező S-csoportra is.

Rallye2.hu: Korábban azt nyilatkoztátok, hogy szeretnétek megméretni magatokat külföldi versenyeken. Mi a helyzet most ezen a téren?

Géczy Tamás: Év eleje óta készültünk a Barum Rallye-ra. Nagyon sok szálat megmozgattunk, de sajnos a rengeteg ígéret ellenére nem sikerült összehozni az induláshoz szükséges anyagiakat. Egy Renault Clio R3-sal mentünk volna, melyet teszteltünk is és nagyon pozitívak voltak a visszajelzések. A Barumon ezeknek az autóknak külön kupát írtak ki. Jó lett volna 10-15 egyforma autó között eldönteni, hogy ki a jobb. Nagyon csalódottak vagyunk, de még nem mondtunk le az idei évre a külföldi szereplésről. Viszont csak akkor vállaljuk be, ha az anyagi háttér biztosított hozzá!

Rallye2.hu: Mi lesz a Rallye2-vel? Folytatod az összekötő szerepét?

Géczy Tamás: Igen, mindenképpen szeretném! A veszprémi verseny után sokat egyeztettünk a munkacsoporttal és az RSB-vel, hogy miként lehetne versenyző-barátabbá tenni a Rallye2-t. A jelenlegi mezőnyből mindenki a javulásra törekszik és meglepő a versenyzők és a csapatvezetők pozitív hozzáállása. Azon ténykedünk, hogy ebbe – a már baráti társaságnak mondható – mezőnybe sikerüljön minél több versenyzőt csábítani. A Rallye2 ténylegesen az utánpótlás szerepét kell hogy szolgálja. Ennek fényében már a jövő évi szabályrendszer kialakításán dolgozunk. Most a Borsod Rallye-n ismét Komáromi Béla vállalta el a VÖK feladatkört, melyet köszönök neki. Ő is igen mozgalmas versenyzői múlttal büszkélkedhet. Ismeri a versenyzőket és a vezetőséget is egyaránt. Az évadzáró futamot Markó Tibi és csapata rendezi Komlón, mely a Rallye2 önálló versenye lesz. Mivel nem esik egybe ORB futammal ismét én tudom ellátni a versenyzői összekötői feladatokat. Szerintem nincs az a versenyző akinek szivét ne dobogtatnák meg a mecseki pályák. Reméljük sokan vesznek részt rajta és igazi fináléja lesz az idei Rallye2-es bajnokságnak.

Rallye2.hu: Úgy legyen! Sok sikert mindkét fronton való helytálláshoz!

Köszönjük a támogatást Eger városának, a KÄRCHER Hungáriának és forgalmazójának a Mezőgép-METISZ Kft-nek, a BorsodBau-nak és a DC-nek!

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!