Veszprém Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_405Célba ért a Székesfehérvár Rallye-n a Szemán Sándor-Horváth Levente duó, ami az előzetes terveiknek ugyan megfelelt, de a céldobogó után úgy tűnik, hogy egy időre el kell búcsúznunk a budaörsi duótól, mivel a Hondájuk eladó sorba került, és a jó portékára szépen jönnek is az érdeklődők. „Kicsit szomorkás a hangulatom máma” mondhatta volna emiatt Levente, amikor beszélgettünk, nem volt olyan vidám a hangja, mint máskor, amikor a versenyek utáni összefoglalók hanganyagát rögzítjük, de azért azt sem tagadhatta volna le, hogy örömmel gondol vissza a fehérvári megmérettetésre, főleg a tempós lobogós szakaszokra, jól érezte magát ezúttal is Sanyi mellett a Hondában. Horváth Leventével beszélgettünk. 

Rallye2.hu: Hogyan készültetek a Székesfehérvár Rallye-ra?

Horváth Levente: Túl sokat nem készülődtünk, mert Sanyi elkezdte árulni a versenyautót és nem csak a versenyzési vágy miatt jött el vele Székesfehérvárra, hanem némi kényszer is volt a dologban. Ez meg is látszott a teljesítményünkön. Spóroltunk az autóval, nem mindenütt mentünk 100%-on, nem volt az igazi számunkra a hétvége. De a tervünk teljesült.

Rallye2.hu: Ilyen feltételek mellett milyen volt a versenyetek? Hogy alakultak a gyorsaságik?

Horváth Levente: Egyszerűen csak célba akartunk érni, valamint jól akartuk érezni magunkat. Semmilyen más elvárást nem támasztottunk magunkkal szemben. Ez teljesült, az autót maximálisan kíméltük, semmilyen kaland, vagy veszedelmes szituáció nem alakult ki a versenyzés folyamán. A gyorsaságik tetszettek, bár csak amolyan öregurasan, nyugodt tempóban kocsikáztunk végig rajtuk. Az esőtől tartottunk egyedül, nap közben volt is egyszer, hogy dörgött az ég, lógott az eső lába, de végül nem esett egy csepp sem, aminek akkor nagyon tudtunk örülni, mert nem akartunk volna a poros helyett vastagon saras pályákon autózni. Bár annak örültünk volna, ha lehűl a levegő, mert nekünk kegyetlenül melegünk volt, nagyon megizzadtunk a kocsiban. Az etapot leszámítva a rendezés rendben volt. Versenyezni mennek az emberek, mi is azt tettük volna másodjára is Csákberényben, a magunk módján. Nézzük a dolgok jó oldalát! Nem azért lett etap, mert valaki egy oltári nagyot esett valahol. De nem volt egy szerencsés helyzet. A másik két pálya jobban feküdt a kocsinknak, az óvatoskodás ellenére sem kaptunk túl sokat, azokat jobban élveztem, szeretem a tempós gyorsaságikat. Két apróbb technikai gondunk volt, de Sanyi ügyesen megoldotta ezeket, nem okoztak különösebb fejtörést. A célban végül a géposztályunk negyedik helyét szereztük meg.

Veszprém Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_168

Rallye2.hu: Hogyan tovább most?

Horváth Levente: Szerintem a hangomon is hallatszik, hogy kicsit szomorú vagyok. Szerettem volna végig menni az egész évben, de így alakult. Vannak, akik érdeklődnek a kocsi iránt, több helyen is meg van hirdetve. Emiatt is marad ki a Baranya Kupa. Kockáztatás nélkül nem tudunk jó tempót autózni, – összetörni nem akarjuk a kocsit, mert ugyan ki venne meg egy roncsot- anélkül pedig nincs értelme versenyezni. Többen hívtak telefonon, hogy hiányolnak minket a komlói nevezési listáról, de egyelőre ez van. Talán nézőként ellátogatunk majd egy-két versenyre. Egyelőre csak ez szerepel jelenleg a terveink között. A többit pedig majd dobja a gép…

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!