A díjugrató pályák mellől tér vissza a Rally2-es gyorsaságikra az elképzelések szerint májusban Gondi Csaba, aki születésnapi meglepetésként új autót is épít az évek óta várt pillanatra. Gondi Csabával beszélgettünk.

Oszlopos tagjai voltatok a Rally2 Bajnokságnak, de már régen neveztetek a mezőnybe. Mikor láthattunk utoljára versenyezni?

A 2018-as Eger Rallye-n mentünk legutóbb, Buza Zsuzsával, akkor még a Citroen Saxo-val.

A közösségi médiáknak hála nem tűntél el szem elől. A versenyautót versenylóra cserélted, a lányod, Gertrúd lovas karrierjét segítetted a rendelkezésre álló információim szerint. Mi történt veled az elmúlt 3-4 évben?

Gertrúd már több, mint tíz éve, hogy díjugrató, az országos szintű versenyzést kb. 6 éve kezdte el a sportágban. Olyan szintet sikerült neki elérni, hogy a rallye-t a háttérbe kellett szorítanom, az ő pályafutása lett számomra is a legfontosabb. Másik lovat kellett vennünk, hogy még előrébb léphessen a kislányom, nem volt kérdés, hogy teljes egészében mellette állok és segítem az előre jutását. A Citroen „lovainak” az erejét, valamint az autó árát is egy komoly, profi lóba fektettük. Németországban, Svájcban versenyzett ez a ló, bitang jó ugró, a kedves feleségemmel együtt tudtuk, hogy nem hagyhatjuk ki, meg kellett vennünk mindenképpen.


Úgy hallottam, hogy hamarosan a versenyautó is előkerül, szeretnél visszatérni az idei évben a gyorsasági szakaszokra. Mikor és mivel készülsz erre?

18 évvel ezelőtt az alapoktól kezdtem el a rallye-zást. Igazi, kicsi, libakergető versenyeken indult a pályafutásom, majd jöttek a sprintek, később a Rali-Túra. A Túrában több, mint 12 évet töltöttem el navigátorként és sofőrként is szerepeltem az akkori harmadosztályban. Ezután kerültem a Rally2-be, ahová idén szeretnék, ha nem is teljesen az alapokhoz, de a fiatalkoromhoz visszatérve visszatérni. Voltak régebben Lada versenyautóim, volt VFTS-em, A-s Ladám, a legutolsó Zsigulimat Kisubi vette meg anno, és elég ügyesen is autózott vele sokáig. Innen szerintem már sejtitek, hogy az idei évben egy Ladával készülök versenyezni a Rally2 Bajnokságban. Egy kereklámpás 2101-es épül a műhelyben. Nagy űrhajónak nem nevezném, de egy kis űrhajót mindenképpen faragunk belőle. A P12-es géposztályban és a Lada Kupában fogunk benevezni vele.

Itt ragadnám meg az alkalmat, és megköszönném, a leendő kategóriatársaknak az önzetlen segítségét! Kívülről is látszott, hogy szuper a csapat, de belülről egyenesen megdöbbentő, hogy mennyire jó fejek a srácok. Többek közt Kovács Roland, Geiger Máté, Molnár Máté, Gyöngyösi Marcell, Sütő Szebasztiánék, írásban és telefonon is első szóra mondták el nekem a legfontosabb zsigulis paramétereket, az alkatrész beszerzési lehetőségeket, fotókkal, rajzokkal, mindennel segítenek nekem abban, hogy jó autót építhessünk.

A szavaidból ítélve még nincs kész teljesen az autó…

A karosszéria készen áll, várja a folytatást, elég sok munkát én magam végeztem el rajta. Jelenleg ott tartunk, hogy január harmadik hetében visszük a mesterhez, hogy bekerüljön a bukócső, majd Bozsik Berci barátomhoz visszük, ő fogja lefényezni nekünk. Ha ő is végzett a feladatával gőzerővel nekilátunk a végső összeszerelésnek. Május 31-én lesz a 49. születésnapom, azt már úgy szeretném megünnepelni, hogy parkettáig taposom a gázt.

31-én is nyomhatod, de az előtte lévő hétvégén lesz a tervek szerint a Rally2-nek az Ózd Rallye. Ott lesztek?

Ózdot megcélozzuk. De a legszebb számomra ebben az egész történetben az, hogy Gertrúd fog nekem navigálni. Ő is aktívan versenyzik, csak miután már felcseperedett, felsőbb iskolába jár, keményen tanul, kevesebbet ideje jut a lovaglásra. Régi nagy álma, hogy beüljön mellém, nagyon várjuk már mindketten, hogy elindulhassunk az első közös gyorsaságinkra az új versenyautóval.

Ózdon kívül mit terveztek még az idei évre?

Nagy célok nem lesznek, magasabb osztályba nem vágyunk, a Rally2 is bőven elég lesz nekünk. Az Ózd Rallye után szeretnénk még további két Rally2-es futamon részt venni 2022-ben. Ezen kívül van még egy nagy vágyam. Minden évben októberben rendeznek egy Európa szerte ismert és kedvelt futamot, a Rallye Legend-et. Ha minden összeáll, – sikerül megtalálni, valamint felszámolni a versenyautónk esetleges gyermekbetegségeit – akkor oda jó lenne eljutni és versenyezni.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönöm az autó tervezésében nyújtott szakmai segítséget Kovács Rolandnak, Geiger Máténak, Komjáti Ákosnak, Molnár Máténak, Gyöngyösi Marcellnek, Hegede Richárdnak, Lénárt Lászlónak, és nem utolsó sorban Bencze Gábornak!

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!