Pályafutása legzűrzavarosabb futamát abszolválta Fróna Jani és Magyar Zsolti Szombathelyen, ahol kizárólag az eredményükkel lehettek elégedettek a tiszaújvárosi srácok. Janiék egy héttel a székesfehérvári futam előtt kezdték csak meg a felkészülést az idei negyedik, versenyükre, ám remélik, hogy a Székesfehérvár Rallye-n lényegesen kevesebb kalandot kell majd átélniük, mint a legutóbbi vasi megmérettetésen. Fróna Jánossal beszélgettünk.

A Miskolc Rallye-t a célban, de technikai hibával zártátok. Sok volt a munka Szombathelyig?

Nem volt vészes. A főtengely végéről, a szíjtárcsa szakadt le. Azt visszaraktuk, beállítottuk murvára a futóművet és úgy gondoltuk, hogy készen is áll a Hondánk az Iseum Rallye-ra.

Ez a helyes, jól mondtad, azt gondoltátok. De a kocsi másképpen gondolta. Mi történt?

Amikor megérkeztünk Szombathelyre, csak egyszerűen leálltunk a trélerről a kocsival, a szíjtárcsa pedig ismét leszakadt. Mit ne mondjak nem voltunk boldogok. Lóhalálában elkezdtünk szíjtárcsát keresni, amit szerencsénkre egy Bárdi autósboltban meg tudtunk rendelni, gyors, másnap reggeli szállítással. A szállítási időt be is tartotta a bolt, de nem megfelelőt hoztak, így a régit kellett mégis megfabrikálni annyira, hogy kibírja a versenyt. Ebben Kolencsik Balázs szervizesei voltak a segítségünkre, – köszönjük – mert készítettek olyan alkatrészeket, amibe be tudtuk építeni a régi szíjtárcsánkat. Ezzel teljesítettük a szombathelyi futamot. Tesztelni, ilyen hercehurca után természetesen nem voltunk, de amúgy sem nem megyünk soha, hiszen általában nincs rá időnk.

A futamon annyi kalandotok volt, hogy egy nyomtatott médiában el sem férne ez az interjú. Mi volt veletek Janikám?

Azt mi is szeretnénk tudni, mert rettenetesen szét voltunk esve. Az első napot úgy indítottuk, hogy Zsolti valahogy elszámolta az időnket, elkésünk az első beíróból, és azonnal bezsebeltünk négy percnyi büntetést. Ezzel eldőlt, hogy sietnünk nem kell a versenyen, mert négy percet aligha tudunk ledolgozni. Szeleste kicsit csúszkált, sáros volt, de rendben teljesítettük, tetszett. A katlanban Bartha Nándi barátunk előttünk rajtolt néhány autóval, de beesett. Szerencsére volt nálunk kötél, az eredményünknek már mindegy volt, megálltunk, hogy kimentsük őket. Az idő abszolút nem érdekelt minket, csak a célba érkezés. A második napon is csak erre törekedtünk, nem siettünk, de mégis rengeteget hibáztunk. Plusz Zsolti ismét elszámolta az időt, ami további három perc büntit „hozott” a konyhánkra. Én eközben folyamatosan elnéztem a féktávokat. Ahol el kellett volna fordulnunk, ott nem tudtunk elfordulni, árokban is jártunk, a nézők is mentettek minket, tolatni kellett, óriási káosz volt a teljes hétvégénk. 17 éve megyünk a Rallye2 Bajnokságban, de ilyen kaotikus futamunk még nem volt. Korábban egyszer sem voltunk ennyire összezavarodva. De a szervizben sem volt ezúttal a helyén semmi. Úgyhogy örüljünk, hogy így megúsztuk ezt a hétvégét.

Egyedül talán az eredményre nem lehetett panaszotok…

Másodikak lettünk a 7-es géposztályban, de elég beszédes, hogy 7:23.3 percet kaptunk a győztesektől. Sok pontért mentünk, ezt végül begyűjtöttük, és a 2WD kupában is sikerült a harmadik pozícióban zárnunk. Ebből a szempontból rendben volt az Iseum Rallye-nk, de más tekintetben inkább hagyjuk az egészet.

Majd Székesfehérváron javítotok.

Az jó lenne. A fehérvári futam előtt hétfőn kezdjük meg a felkészülést a bajnokság negyedik futamára. A futóművet alaposan át kell néznünk. Hibát nem észleltünk, de egy 104 kilométeres, murvás verseny után ildomos figyelmet fordítani rá, plusz aszfaltra át kell állítani. Ezen felül az első lökhárítót kell kicserélni, mert azt leütöttük egy árokjárás alkalmával. Szerencsére már megvan az új. Aztán takarítunk, mosunk egy nagyot és irány Székesfehérvár. A tervünk az, hogy ismét sok pontot gyűjtsünk, lehetőleg huszadannyi kalanddal, mint Szombathelyen. A pályák közül mindet ismerjük, Kincsesbányán régebben mentünk, de az sem lesz újdonság a számunkra. Az év végére koncentrálunk, mivel nem szeretnénk úgy járni, mint tavaly, amikor egyetlen ponton buktuk el a géposztályunk bajnoki címét.

Rallye2-hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!