Alaposan kihúzhatta a gyufát a Mikulásnál Foczkó Ákos és Madarász Szabolcs, hiszen 2020 abszolút bajnokai eddig sikert sikerre halmozva, hibák és gondok nélkül versenyeztek és győzedelmeskedtek idén, de a Mikulás Rallye-n szinte semmi sem akart összejönni a bajnok párosnak, egy félresiklott információ pedig a Lada kupa elsőségének az elvesztéséhez, valamint az évzáró futamuk idő előtti feladásához vezetett. Foczkó Ákossal beszélgettünk a Mikulás Rallye-ról, az idei évről, és a jövő évi terveikről.

Mit vártatok a Mikulás Rallye-tól az abszolút bajnoki címmel és az éves kategória elsőséggel a zsebetekben?

Részben gyakorolni utaztunk el a Mikulás Rallye-ra, mivel murvás versenyen már régen mentünk, és amúgy is csak kétszer versenyeztünk eddig laza talajon. Ez nem sok, ezért örültünk volna, ha több ilyen futam is bekerült volna az idei versenynaptárba, akár egy Szombathely Rallye is jól jött volna a tapasztalatszerzésre. Az összetettben és a P12-ben már biztosan megvolt az első helyünk, a pontot az i-re a Lada kupa elsősége jelentette volna nekünk, azért szerettünk volna megküzdeni Janovich Rolandékkal. Azt azért hozzáteszem, hogy akkor is indultunk volna Veszprémben, ha a márka kupa elsőségét már korábban megszerezzük. Szerettünk volna győzni. De ez most nem sikerült.

Olyannyira nem, hogy a Mikulás Rallye lett az évetek egyetlen olyan versenye, ahol nem értetek célba. Mi történt veletek, és milyen volt a Mikulás Rallye nektek?

Szerencsés éven vagyunk túl, hiszen a technikai hibáktól kezdve a legapróbb malőrökig minden elkerült minket az idei esztendőben, becsúszásunk sem volt, a Mikulás Rallye-ig 100%-os évet tudhattunk a magunkénak. Veszprémben viszont ránk zúdult minden. A reggeli első szervizben kikéstünk, majd Várpalota felé az etapon is adódtak problémáink. A Kislőtéren a hátsó fék romlott el, teljesen elment, emiatt nem is eröltettük igazán azt a gyorsaságit. Elfolyt az egyik gátló, beszakadt a torony, volt gondunk bőven a második körben is. Ezekkel még csak-csak megküzdöttünk volna valahogy, de a szervizben, a tankolózóna előtt pontatlan információt kaptunk egy ott dolgozó sportbírótól, ezért a szükségesnél kevesebb üzemanyagot tankoltunk a Ladánkba. Az első körben két szakaszt kellett teljesíteni, ehhez mérten töltöttünk benzint az autóba, ami bőségesen elég lett, hiszen biztonsági tartalék is volt ráhagyva a mennyiségre, kényelmesen visszaértünk vele az első körről a szervizbe. Mivel a Nagylőtéren bombát találtak a Rally1-nek az a gyorsasági etap lett. Sokáig az a hír járta, hogy könnyen megeshet, hogy a Rally2-nek is az lesz, vagy egy pont érintése után teljesen elkerüljük a Nagylőteret, és Várpalotán folytatjuk a futamot. A tankoló zóna előtt minket úgy tájékoztattak, hogy biztosan elmarad a harmadik gyorsasági. Ezen információk alapján ugyanakkora távra készültünk, mint az első körben, nem láttam értelmét annak, hogy többet tankoljunk, mint reggel, ugyanannyi üzemanyaggal vágtunk neki a folytatásnak. Amikor elértünk a Nagylőtérhez, akkor szóltak, hogy megtartják rendesen a szakaszt, aminek alapvetően örültünk, de nekünk ez nagyon rosszul jött ki, mert tudtuk jól, hogy baj lesz, nem volt kérdés, hogy kevés a benzinünk, a Kislőtéren el is fogyott üzemanyagunk, leállt az autónk, és ezen buktuk el a Lada kupában a bajnoki címet. Ha beérünk a célba, és tartjuk az addigi abszolút második helyünket Rolandék mögött, akkor miénk a ladások év végi elsősége is. Bent ragadtunk az utolsó gyorsaságin, mindössze 15 kilométerre a céldobogótól. Elég mérgesek voltunk emiatt, pedig a régen várt murvás versenyzést nagyon élveztük.

Nagyon bánkódtok a Lada kupa miatt?

Igen, mert, jó lett volna megszerezni, hogy teljes legyen a gyűjteményünk, de mindent összevetve nem vagyunk szomorúak, mert a világban tapasztalható helyzet ellenére is mi egy fenomenális éven vagyunk túl. Rengeteg nehézséggel találkoztunk 2020-ban, Miskolcon pedig egy rettenetes tragédia is beárnyékolta az elmúlt esztendőt, ami alapvetően túl sok örömre nem adott okot, de szerintem nekünk sikerült belőle kihoznunk a maximumot.

Mi a terv az idei év végére, és 2021-re? Csiripelnek ezt-azt a madarak…

Szinte már mindenki hallotta a nagy hírt, nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom, hogy az ORC-be tartunk, a meglepetés inkább az lesz, hogy mivel. Az új autónkat továbbra sem szeretném leleplezni, de az már nem titok, hogy a Lada VFTS-ből egy összkerekes autóba fogunk átülni a 2021-es szezon rajtjára.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!