Foczkó Ákos és Madarász Szabolcs 2020-ban egyértelműen a Rally2 Bajnokság abszolút elsőségének a megszerzéséért taposta a gázt és a Pálháza Rallye-n meg is valósították a fiúk az álmaikat. De a rengeteg siker és szép eredmény ellenére a bajnokoknak sem volt fenékig tejföl az elmúlt esztendő. Foczkó Ákossal beszélgettünk a tavalyi évről, valamint az idei elképzeléseikről.

Mit terveztetek 2020-ra és mit sikerült ebből megvalósítanotok?

A Rally2 Bajnokság abszolút bajnoki címéért indultunk harcba az évad elején és legnagyobb örömünkre már a versenynaptár ötödik futamán teljesítettük a célkitűzésünket. Hatalmas boldogság ez nekünk. Az autónk minden versenyen hűen szolgált minket, ezért pedig roppantmód hálásak vagyunk mindenkinek, aki ezért bármit is tett. Szenzációsan muzsikált a csapatunk és a VFTS-ünk az első perctől az utolsóig. Ez nem csak a tavalyi bajnokságra igaz, hanem már évek óta így van. A 2020-as autónk volt talán a legjobb, amivel valaha versenyeztem. Mind futóműben, mind motorerőben. A kizárólag a váltónk nem volt tökéletes, azt csak az utolsó futamra sikerült úgy összerakni, hogy hibátlanul működjön. A Pálháza Rallye-ra ért össze az egyébként igencsak remek szerkezet.

Mit éreztetek az évetek csúcsának és a legrosszabb pillanatának?

Sok szép élményünk volt tavaly. A Salgó Rallye céljában máris durranhattak a pezsgők, hiszen az abszolút első helyen értünk a célba. Szabolcs korábban többször átélt már ilyet, összetett bajnok is volt 2018-ban, de nekem ez volt az első alkalom. Ezt még követte két hasonló siker Egerben és Pálházán. A legszebb hétvégénk egyértelműen a Pálháza Rallye-n volt, de ezt nem azért mondom, mert ott sikerült megnyernünk a bajnokságot, valamint a P12-es géposztályt. Azon a futamon hatalmas nyomás volt rajtunk. Embert próbáló körülmények voltak, iszonyatosan szoros volt a verseny, az első métertől az utolsóig. Tizedekért ment az adok-kapok.

Eközben pedig mindössze egy szösszenetnyi hibát vétettünk, – azt is a power stage-en – a maximumon kellett hajtani, egy pillanatra sem dőlhettünk hátra. Az üldözőink ott voltak folyamatosan a sarkunkban, keményen hajszoltak minket. Ez tetszett nekünk, és örültünk a csatának. Magamra is büszke voltam, hogy ilyen helyzetben, ilyen szinten tudtam versenyezni. Egyetlen dolog miatt bánkódhatunk 2020-ban, mégpedig a Mikulás Rallye miatt. A kicsivel gyengébb, második számú kocsinkat vittük el a Balaton partjára, de nem azért utaztunk el Veszprémbe, hogy felszabadultan kocsikázzunk, ünnepeljünk. Bajnokokhoz méltó módon szerettük volna lezárni a 2020-as évünket. A Lada kupa bajnoki címének a sorsa még nyitott volt decemberben, természetesen szerettük volna azt is megszerezni, hogy teljes legyen a gyűjteményünk. De sajnos a félidőben kitankoltunk. Ez azért történhetett meg, mert a szervizben – minden Rally2-es versenyzőpároshoz hasonlóan – téves információt kaptunk. Azt mondták, hogy a nagylőtéri gyorsasági szakaszra nem kell elmennünk.

Ennek megfelelő mennyiségű üzemanyagot kértünk. Felmerülhet a jogos kérdés, hogy ennek fényében a többiek hogyan értek mégis célba? Úgy, hogy nekik volt annyi tartalék üzemanyaguk, amivel teljesíteni tudták azt a szakaszt is, ami elvileg kimaradt volna. Mi egy végletekig kiélezett csata közepén voltunk, nem szerettünk volna magunkkal cipelni feleslegesen öt, tíz, vagy húsz kilogrammot. Nem lett elég a benzinünk. Kizárólag ezen buktuk el a Lada kupát, mert az autónk jó volt, a hátra lévő néhány kilométert pedig szerintem simán tudtuk volna abszolválni. Isteni szerencse, hogy nem a bajnoki címünk, vagy a P12-ben, a kategória elsősége múlt az évzáró futamon. Nem nevettünk rajta, de egy vicc volt az a helyzet. Persze, nyilván örülünk, ha egy gyorsasági, amit valamiért etapnak, vagy még annak sem nyilvánítanak mégis meg lesz rendezve, de ez akkor nekünk rosszul jött ki.

Folytatás? Mire készültök 2021-ben? Megvan még a bajnok autó?

Igen, jelenleg is hirdetjük a Ladánkat, sőt mindkét VFTS-ünk eladó sorba került. Nekünk nagyon nem jöttek jól azok a hírek, amiket a 2021-es RVSZ-ben olvastunk, a P csoportos autók 2022-es sorsával kapcsolatban. Nem nőtt meg tőle az autóink után érdeklődők száma. A második számú kocsink olcsóbb, abban csak H kapcsolású váltó van, szerintem az hamarabb el fog menni. A másik kocsiban viszont minden földi jó benne van, az szinte egy vadonatúj csúcs VFTS-nek mondható. Ha valaki szeretné megvásárolni bármelyiket, a lehetőség adott, keressenek meg bátran! Az már hónapok óta köztudott, hogy a birtokunkba került egy Mitsubishi Lancer Evo X-es. Szombaton murván teszteltük, ekkor teljesítettem az első kilométereimet vele.

Elképesztő a kocsi, ezt azonnal megtapasztaltam. A tervünk az, hogy Szabival az ORC mezőnyében állunk rajthoz a Mitsubishivel idén. Természetesen nem szeretnénk, ha további gyakorlás és ismerkedés nélkül, élesben kellene odaállítani az Evo X-est a Salgó Rallye rajtvonalához, ezért a szezon rajtja előtt még mindenképpen tervezünk vele tesztelni. Egyelőre még nem dőlt el az sem, hogy mikor és hol. Ki tudja? Lehet, hogy Orfűn, márciusban a Rally2-es barátainknak is meg tudjuk mutatni az új szerzeményünket.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!