Foczkó Ákos ezúttal Szegedi Mátéval állt rajthoz a Salgó Rallye-n. Ákosnak teljesen kézre álló feladat volt a futam, jól ismeri a környéket, de a ritkábban hasznát mátrakeresztesi gyorsasági, és persze az égszakadás velük is kibabrált, de szerencsére megúszták a megúszást, elkerültek egy csattanást. Az eredményük az elvárásaiknak megfelelően alakult, így Ákoséknak még bőven lesz mire figyelni a Mecsek Rallye-n. Foczkó Ákossal beszélgettünk.


A Veszprém Rallye-n feltámadtatok, a Baranya Kupátok jól sikerült, úgy tűnt a Salgó Rallye előtt, hogy végre elkaptátok a fonalat. Mi volt a terv a tarjáni erőpróbára?

A megkezdett sikersorozat folytatása. Szerettünk volna legalább ugyanolyan jó eredményt felmutatni a Salgó Rallye végén, mint amilyet Komlón behúztunk. De a legfontosabb az volt, hogy célba érjünk, mert a pontokat ott osztogatják, mi pedig azokért szálltunk ringbe. Lassan azt mondhatom, hogy újra magunkra találunk, a Miskolc Rallye-n elszenvedett balesetünket fokozatosan kihevertük. Most már csaknem teljesen önfeledten tudunk autózni. Úgy érzem, apránként nekem is sikerült összeszednem magam. Sőt! Az autónk is sokkal jobb lett, mint amilyen korábban volt, kezdi elérni azt a szintet, amilyennek mi is szeretnénk, hogy legyen. Ez szintén sokat segít nekünk.

Annyira magabiztosak voltatok, hogy a P12-es kategória második pozícióját, valamint a Lada kupa aranyérmét, és az abszolút negyedik helyet is begyűjtöttétek. Milyen volt a salgótarjáni versenyetek? Történt valami izgalomra okot adó esemény?

Egyetlen egy, azt leszámítva szinte teljesen sima hétvégénk volt. A nyolcadik szakaszig mindössze egy apróbb technikai nehézséggel találtuk szemben magunkat, de nem volt számottevő, sokat nem hátráltatott. Amennyire tudtuk orvosoltuk, és együtt éltünk vele, de a végleges megoldást majd egy kis fejlesztés jelenti a problémára. Mátrakeresztesen mi sem úsztuk meg a felhőszakadást. Már a rajt pillanatában is erőteljesen szemerkélt az eső, óvatosan vágtunk bele a feladatba.

De kb. a pálya felétől nekünk sem volt jobb, mint az utánunk indulóknak, mert úgy esett, mintha dézsából öntenék, alig láttunk ki a szélvédőn. Rettentő óvatosan haladtunk, folyamatosan járt a lábam a pedálokon, ment a fék-gáz-fék-gáz játék, abszolút kiszámíthatatlan volt minden. Az egyik pillanatban még gurultunk ötvennel egy sima bal kanyarban, majd a következő másodpercben kirántották alólunk a talajt. Ott majdnem nekimentünk egy szalagkorlátnak, és lefulladt a motor. Az újraindítás után már nem történt semmi különös, ezen kívül semmilyen kalandunk nem volt. Az eredményünk rendben volt, örültünk neki a célban, a peches évkezdet után sikerült még jobban felzárkóznunk az ellenfeleinkre.

A Mecsek Rallye-ra el tudtok jönni?

Nagyon szeretnénk, ha sikerülne elcsípnünk legalább az abszolút ötödik helyet – kategóriában az első három valamelyikét – az év végén, ezt tűztük ki magunknak célul a szezon rajtja előtt. Hamarosan nekiállunk a számolgatásnak. A P12-ben igencsak sűrű a mezőny eleje, ott még lesz bőven küzdelem, a Mecsek Rallye-n fog eldőlni minden, ott kapunk választ arra, hogy ki hol végez az idei évben. A Lada kupában teljesen hasonló a helyzet. Ezekből a meccsekből mi sem szeretnénk kimaradni, keményen ki fogjuk venni a részünket az év végi helyosztó csatákból, hogy megfeleljünk a saját magunk által márciusban megfogalmazott elvárásoknak.

Rallye2.hu – Salánki Gábor  

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!