Fekete Gyula és Oláh Róbert egy körön át roppant fárasztó harcot vívott a Citroenjével aztán a szervizben, amíg a technika ördöge elszaladt tőlük a büfébe, gyorsan megoldották a problémákat és onnantól kezdve jó tempóban autózva teljesítették az év első versenyének az Orfű Rallye-nak a teljes távját. Fekete Gyula beszámolóját olvashatjátok.

Tavaly nem sokszor találkoztunk veletek a Rally2 Bajnokságban, de amikor ott voltatok, akkor azért az élmezőny is rajtatok tartotta legalább a fél szemét. Mit terveztetek 2022-re és Orfűre?

Az idei évben Robival az életünk sok területén szemléletet váltottunk, és ezzel együtt azt gondoltuk, megpróbálunk a korábbiaktól többet menni és több emlékezetes pillanatot begyűjteni. Ezért már az első számunkra világvéginek mondható versenyre is leadtuk a nevezésünket. Orfű és környékén többször jártam már nézőként, de versenyzőként most voltam ott először. Azt mondták korábban ismerőseim és Róka is többször említette, hogy az ország legjobb pályái itt vannak… Igazuk volt, nem vertek át, tényleg baromi jó gyorsaságikat sikerült összerakni a rendezőknek. A téli álomból kicsit későn keltünk, az autóval csak az utolsó pillanatban kezdtünk el foglalkozni, ami kicsit meg is bosszulta magát.

A pályán ez alig látszott, remek tempóban haladtatok. Mi történt veletek az Orfű Rallye-n?

A versenyt megelőző napokban Murphy is regisztrált velünk a versenyre, mert egy szervó hiba felütötte a fejét az autónkon. Mai napig érthetetlen, mert kicseréltünk mindent kétszer, de még a sok munka után is a verseny napján, az első köröket szervó nélkül tettük meg.

Ennek mentén nyilván a céljainkat is át kellett értékelni, és az első két szakasz után annak is örülni lehetett, hogy még versenyben vagyunk. A szervizben végül valamelyik miatyánk betalált, mert a második körre már úgy gurultunk ki, hogy jól működött a kormányunk. A második kört a kategória 4. helyén kezdtük meg. Sajnos ekkorra egy légüres térbe kerültünk, ahonnan csak extrém kockáztatással tudtunk volna előrébb lépni. Próbáltunk sietni a Hetvehelyi gyorsokon, de nyilván az előttünk lévők sem dőltek hátra, nem könnyítették meg a dolgunkat.

A végén a power stagere koncentráltunk, hátha onnan tudunk pár plusz pontot még bezsebelni. Ennyi volt a maximum, amit ki lehetett az Orfű Rallye-ból hozni. Ezzel részben elégedetlen vagyok, mert ez nem túl sok, de ha a lehetőségeinkhez képest nézzük, akkor reggeli kínlódást figyelembe véve a kategória 4. helyét bármikor aláírtuk volna.

Eger közelebb van Debrecenhez, mint Orfű. Az Eger Rallye-n is ott lesztek ugye, nem csak a világ végén? 🙂

Igen, nevezünk a következő Rally2-es futamra is. Egerben nagyon szeretnénk menni, mert mindkettőnk szívéhez közel áll, illetve két évvel ezelőtt nagyon embert próbáló versenyünk volt a Bükkben, amiért szeretnénk idén revansot venni. Konkrét eredményt nem tűztünk ki célul, de ha most kicsit jobb sorsot kívánhatnék magunknak, akkor az az lenne, hogy ezúttal az élmezőnyben csatázzunk.

Rallye2.hu – Fekete Gyula

Köszönöm Rókának azt, hogy újra ott volt mellettem a bajban és az örömben is, a Családjainknak a hozzáállást, illetve köszönjük a PSZA Motorsportos Srácoknak az egész hétvégi, és az azt megelőző napok feszített munkáját és kitartását.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!