Az egri fiaskó után elkészült a Mitsubishi Lancer Evo VI-os motorjának a javításával a Medvecz Péter-Medvecz Péterné páros, de sajnos mégsem a megszokott felállásban láthatjuk a sárga Micu bajnok párosát Miskolcon. Az okokról Ági küldött nekünk egy röpke beszámolót.

A 2011-es bajnokság kezdetét megelőzően olyan dolgokat rebesgették sokan és sokfelől, hogy a Rallye2 mezőnyének csökkentik a versenyeken a részvételi napok számát a rendezők, de úgy látjuk jelenleg, hogy ezt az ígéretet nem sikerült eddig beváltani. Így a jól meg és összeszokott párosunk nehéz döntést hozott a Miskolc Rallye előtt: egyikünknek itthon kell maradnia a hétköznapokat levezényelni. Sajnos nem tehetjük meg mind a ketten, hogy a munkából kiesünk és a családdal sem tehetjük meg, hogy négy napokra eltűnünk. De a Miskolc Rallye-n ott kell, hogy legyünk, ezért hívtunk segítséget, aki Petivel ott tud lenni a versenyen. Új navigátorunk Laukó Zoltán ugyan még sosem navigált, de bízunk benne, hogy a fiúk sikeresen együtt tudnak dolgozni a verseny során és ezt az eredményeik is tükrözik majd. A Miskolc Rallyra eddig még nem sikerült eljutni ez az első eset, hogy ott leszünk, de ettől függetlenül nem minden pálya ismeretlen Péter számára. Az Eger Rallye-n elszenvedett motorproblémánkat sikerült helyrehozni és reméljük az autó hibátlanul helyt áll majd ezúttal. Én itthonról szurkolok az egész csapatnak illetve az egész Rallye2-es mezőnynek, azért, hogy mindenki úgy szerepeljen, ahogy azt a verseny előtt eltervezte.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!