Veszprém Rallye 2015 Rallye2 Salánki Gábor_517Friedmann Zsolti és Dr. Kovács Annamari élete első teljes murvás rallyeját teljesítette Veszprémben, miután első nekifutásra az Iseum Rallye-n sajnos egy motorhiba kényszerítette megállásra őket. Annamari szerint rettenetesen jól érezték magukat a laza talajon, Zsolti kezén is azonnal érződött az éjszakai bükki havas autózások által megszerzett rutin, így boldogan és ráadásul pontokkal a tarsolyukban térhettek haza a verseny után. Dr. Kovács Annamarit kérdeztük.

Rallye2.hu: Hogy sikerült a Veszprém Rallye-ra a felkészülésetek?

Dr. Kovács Annamária: Nagyon jól sikerült a felkészülésünk, de voltak nehézségeink azon a téren, hogy sikerül e a munkákkal időben elkészülni. Az Iseum Rallye-n bekövetkezett motorhiba miatt össze kellett raknia a motort szervizcsapatunknak, ami nem volt kis munka, de végül minden elkészült éppen időben, rajthoz tudtunk állni a Veszprém Rallye-n.

Rallye2.hu: A pályabejáráson megismerkedhettetek a gyorsasági szakaszokkal, melyik nyerte el leginkább a tetszésetek?

Dr. Kovács Annamária: Én örültem volna neki, ha nem csak háromszor lehet végiggurulni a pályákon, jó lett volna még egy picit autózni rajtuk, mielőtt élesben elrajtolunk, mert nem ismertük őket. Tudom, hogy mindenkinek ennyi lehetősége volt rá, de nekünk kevés még a murvás tapasztalatunk és ez a harmadik gyorsaságin, a lőtéren meg is mutatkozott, adódtak belőle kisebb problémáink. Nekem inkább a kislődi és hegyesdi szakasz volt a kedvencem, míg Zsoltinál a Hajmáskér volt a favorit.

Veszprém Rallye 2015 Rallye2 Salánki Gábor_899

Rallye2.hu: Az első körben ezek szerint inkább ismerkedősre vettétek a figurát…

Dr. Kovács Annamária: Az első körünk jó volt, de óvatosan, lassabban kezdtünk. Igazából most barátkozunk, ismerkedünk a murvával ezért törekedtünk a biztonságra és majd csak a második körben akartunk inkább az időre menni.

Rallye2.hu: Mit kellett a szervizben javítani az autón?

Dr. Kovács Annamária: Volt némi hajtásproblémánk már a verseny előtt is, de ez nem egy olyan volumenű munka volt, amit a fiúk a fél órás szerviz alkalmával meg tudtak volna csinálni, ezért ezt tovább vittük magunkkal a második körre is. Ezen túl az autó teljesen hibátlan volt, szerintem ez volt az évadban az első olyan versenyünk, amikor úgy mentünk be a fél órás szervizre, hogy csupán arra volt gondunk, hogy együnk és igyunk valamit. Elszántan és alázattal állunk a rallyhoz, mint sporthoz. Rengeteg tanulnivalónk van még a jövőben, de azt gondolom, hogy jó úton haladunkCsak a kötelező dolgokat kellett a csapatnak elvégeznie, amiért nagyon nagy köszönettel tartozunk nekik és a támogatóinknak is, de az autónk tökéletesen egyben volt.

Rallye2.hu: A második körötök már egy kicsit kalandosabb volt…

Dr. Kovács Annamária: Így van. Mivel már bátrabban nyomtuk a gázt voltak minimális túlcsúszásaink, ám izgalmasabb és sokkal gyorsabb is volt a második körünk. Ekkor – az ismerkedős első kör után- már azért lényegesen jobban figyeltünk az időeredményre is. Sajnos az ötödik gyorsasági etap lett, majd jött a záró gyorsasági, a Hajmáskér. Ott az utolsó pár méteren már rettenetesen boldogok voltunk, hogy a hírhedten kemény és autógyilkos Veszprém Rallye-n beértünk a célba, így nagyon jó hangulatban autóztunk a céldobogó felé, a Veszprém Arénához.

Veszprém Rallye 2015 Rallye2 Salánki Gábor_510

Rallye2.hu: Elégedettek voltatok az eredménnyel?

Dr. Kovács Annamária: Igen, elégedettek voltunk, bár számunkra a tapasztalat és versenykilométerek gyűjtögetése a cél, abból pedig az összes rendelkezésünkre állót begyűjtöttük. A legfontosabb, hogy végig tudjunk menni a versenyeken, annak, hogy egy ilyen nehéz versenyen, mint amilyen a Veszprém Rallye volt különösen örülünk a célba érkezésnek. Az pedig egyáltalán nem elhanyagolható tény, hogy a kategóriánkban, a P14 géposztályban harmadikak lettünk. abszolútban pedig az utolsó gyorsaságin két helyet javítva feljöttünk a hatodik helyre. Ha Hegyesdet nem veszik ki etapnak és nem adnak nekünk elég rossz megállapított időket, valamint ha jóváírják azt az időt, amikor egy baleset miatt meg kellett állnunk az első gyorsaságin akkor talán még jobb is lehetett volna a vége.

Rallye2.hu: Az Iseum Rallye-n indultatok először murván, de ott az említett motorhiba miatt kiestetek. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtatok a murvával kapcsolatban, így a „másfeledik” nekifutásra?

Dr. Kovács Annamária: Nagyon tetszett a murva! Zsolt is rettenetesen élvezte, érezte az autót, a második körben már lényegesen bátrabb is volt, mint az elsőben, de a jobb1-ből nézve is sokkal több élményt adott ez a futam, mint a legutóbbi aszfaltos versenyünk. Ezért tervbe is vettük, hogy a Mikulás Rallye-n is el fogunk indulni.

Veszprém Rallye 2015 Rallye2 Salánki Gábor_374

Rallye2.hu: A Baranya Kupáig nincs egy hét sem hátra. Ott lesztek?

Dr. Kovács Annamária: Igen, készülünk gőzerővel. Legjobb tudomásom szerint Veszprém után nincs sok javítanivaló a Subarun, a szokásos revíziót és felkészítést kell csak elvégezni. Aszfalt futóművet kell még átrakni ez biztos. A fiúk dolgoznak a szervizben, pénteken érkezünk a tesztre, ahol szeretnénk jól beállítani az autót a mecseki pályákra, de a Baranya Kupán kívül a Kassa Rallye-n és a Mecsek Rallye-n is szeretnénk természetesen még az idén részt venni. Nagyon fontos számunkra a versenykilométerek gyűjtése.

Rallye2.hu: Aszfalton azért már lényegesen több a tapasztalatotok, mint murván. Van e valamilyen célkitűzés az eredmény tekintetében?

Dr. Kovács Annamária: Komlón már szeretnénk egy kicsit komolyabbra venni, de nyilván itt is az a cél, hogy végig tudjunk menni a több, mint 100 kilométernyi gyorsaságin. Nem akarunk kiesni, de figyelni fogunk jobban az időeredményekre is. Célunk, hogy olyan eredményt érjünk el, amivel magunkhoz képest elégedettek lehetünk. Elszántan és alázattal állunk a rallyhoz, mint sporthoz. Rengeteg tanulnivalónk van még a jövőben, de azt gondolom, hogy jó úton haladunk

Salánki Gábor

Köszönjük szépen a segítséget:

tau-tradebt

royal_futar_logo_horizontal

p1bau

fzs_motorsport

d-gesztor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!