Csehovics Alex, azaz Axel és Kulcsár Gábor nagy kalandokat élt át a Zemplén Rallye-n, de eközben teljesített majdnem egy teljes Rally1-es versenytávot is. Axelel beszélgettünk.

A Kazincbarcika Rallye-n a Just4Fun-ban versenyeztetek a Rally2 mezőnyében, és a Zemplén Rallye-n újra a csapatást választottátok. Mire készültetek az évzárón?

Egy hosszú versenyre, mert mi nem csak szombaton, hanem vasárnap is rajthoz álltunk. Első nap a Just4Fun-ban autóztunk, másnap pedig már hasonló felfogásban a Rally3 Bajnokság mezőnye előtt igyekeztünk egy kicsit meghozni a nézők kedvét, előfutóként, a Pálháza Rallye-n. Ózdra munka miatt nem jutottunk el, a Kazincbarcika Rallye óta viszont kétszer jártunk Kunmadarason, ott szoktunk tesztelni, szeretem a felkészülési versenyeket, rendkívül hasznosak, gyakorlásra ideálisak. Azért próbálgattuk a kocsit, jöttünk-mentünk vele, hogy az éles bevetésen ne legyen baj. Ez be is jött, kisebb problémák adódtak, ezeket kijavítottuk és a Zemplénben hiba nélkül teljesítettük a kétnapos versenytávot.

Hogy alakult a hétvégétek Szerencsen és Pálházán?

A pályák jók voltak, tetszettek, remekül éreztük magunkat. Ismeretük őket, én két éve a Nyíregyháza Rallye-n mentem rajtuk, Gabi pedig egy másik pilóta mellett ismerkedett meg a szakaszokkal, a tavalyi évben. Szombaton, a bózsvai szakaszon hibáztam egyet, befaroltunk a kocsival egy árokba, össze is tört egy kicsit a Ladánk bal hátulja. Visszaváltottam, tőre tettem, és megindult a fara az avaron, utasokká váltunk, megforogtunk, olyan érzés volt, mintha jégen csúsztunk volna. Rutinos Just4Fun-os versenyzők vagyunk, benne van a pakliban, hogy az árokban kötünk ki, ezért mindig van nálunk spanifer, azt azonnal adtuk ki az ablakon, a nézők egy kettőre kiszabadítottak minket, köszönjük nekik.

A segítségükkel folytathattuk a futamot, de a hátra lévő szakaszokon már egy kicsit óvatosabban autóztunk. Úgy láttuk, hogy ez is tetszett a szurkolóknak, mert sokat és sokan csápoltak, örültek nekünk a pályák mentén. Eljutottunk este a Rákóczi várba, ekkor már nem volt több kalandunk, ellentétben vasárnappal, amikor ismét voltak izgalmas pillanataink. Bózsván reggel ellentétes irányba mentünk, hideg, párás, ködös idő volt, legfeljebb 3 Celsius fok, ha lehetett, az út rettenetesen csúszott. Amikor az egyik kanyarba befordultunk az autó nem tudta követni az utasítást, amit a kerekek kértek tőle, így oldalazva landoltunk egy árokban. A spanifer természetesen ott volt Gabi lábánál, repült kifelé, és egy percen belül már újra az úton voltunk. Pikk-pakk kikaptak minket, profik voltak a megmentőink.

Ezek után a második körben volt még egy árokjárásunk, de azt már lendületből megoldottuk, álltam a gázon nem volt gond belőle. Nekem az előfutás mindig izgalmasabbra szokott sikeredni, most is adtunk az érzésnek, amennyit csak lehetett keresztben autóztunk, este megint a céldobogón ünnepelhettünk. Összességében nagy hibát nem vétettünk, az autó tökéletes volt, sokat mosolyogtunk, csúszkáltunk, soha rosszabb hétvégét ettől! Egyedül a vasárnap reggeli köd volt zavaró, alig láttunk valamit Erdőbényén, de második nekifutásra már ott is feloszlott, élveztük az autózást.

Van még valami a versenynaptáratokban 2022-re, vagy már 2023-ra koncentráltok?

A Szilveszter Rallye-n mindenképpen ott leszünk, nem hagyjuk ki semmiképpen sem. Télen szeretnénk egy kicsit faragni a motoron, jó lenne, ha lenne benne még egy kis erőtartalék, de valószínűleg semmilyen nagy változás nem fog történni körülöttünk. Rally1, Rally2, Just4Fun a terv jövőre, bár Gabi meg szokta említeni, hogy kipróbálhatnánk már magunkat slick gumikon is. Én ódzkodok tőle, jobban szeretek a nézőknek autózni, ő örülne neki, ha feltennénk a versenygumikat, ezért még az is előfordulhat, hogy engedek a kérésnek, és egy-két Rally2-es nevezési listán az „éles” mezőnyben is találkozhattok a nevünkkel.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük a segítséget és az autó felkészítését a szervízcsapatnak, illetve köszönjük a támogatást a szponzorainknak:

Dinett Kft.
KTK Diamant Kft.
Agrárgépek Kft.
Zolgertransz Kft.
Nívó Bisztró és gyros Bár
Bonus Schild Kft.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!