Az ORB mezőnyével együtt a Rallye 2-nek is az idei negyedik futamát rendezték meg a június 18-20-i hétvégén, Bükfürdőn és környékén.

A vasi üdülővároska első ízben látta vendégül a hazai rallye bajnokság teljes mezőnyét, akikhez még a Rallye Túra bajnokság mezőnye is csatlakozott, de panasz így sem lehetett az elhelyezésre, mert a kijelölt szervizpark területeken mindenki urasan elfért. A pénteki adminisztratív teendők után kora este a rajtceremónia következett. Szombaton az eredeti tervek szerint hat gyorsasági szakasz várt volna a Rallye 2. mezőnyére, de a kismákfai gyors(ok) törlése miatt be kellett érnie a társaságnak négy speciálissal, egy tál gulyáslevessel és egy ötödik a ráadás elven a programba iktatott újabb káldi szakasszal. A hellyel-közzel összesen 80 kilométernyi gyorsasági szakaszok mellé 300 kilométer körüli versenytáv járt. A pályabejáráson még lényegesen tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzést nyújtottak a versenyszakaszok, mint a megmérettetés napján, mert a rajtot megelőző napokban tetemes mennyiségű eső áztatta őket és ez bizony sok helyen sár és kavicstengerré változtatta a szűk, murvás erdei szakaszokat. Az égi áldásnak köszönhetően sok helyen meglepő, de nem túlzottan mulatságos pillanatok alakultak ki, mert rendkívül nehéz volt megfelelő féktávot venni, és a nyomvályús úton közlekedni. Ezek miatt is történt az átlagosnál több kicsúszás, megforgás, amiket nézői segítséggel, vagy önerőből korrigáltak a párosok. Az utak minősége azonban nem csak kalandok, hanem műszaki hibák forrása is volt sok esetben. Az első szakasz képzeletbeli startpisztolya 10:05 órakor dördült el Káldon, ahol a bajnokság éllovasa a Bereczki Norbert-Kozma László duó rögvest magához is ragadta a vezetést és nem kevesebb, mint 11,1 másodpercet adtak a második Órai-Jancza párosnak, míg Kondor Lajosék rögvest 14 mp-et zsebeltek be a harmadik helyen. Kondorék helyzetét figyelembe véve, azonban ezt egyáltalán nem nevezhetjük rossz eredménynek, hiszen a keskeny nyomtávú Peugeotjuk csak nagy nehézségek árán tudott megküzdeni a szélesebb autók által kitaposott nyomvályúkkal, és mint ahogy a pilóta később kérdésünkre elmondta, a felkészülésük sem volt igazán tökéletes, a beállításaik pedig nagyon sok kívánnivalót hagytak maguk után. A Hondásokra némileg rájárt a rúd, mert Kulcsárék és Neukirchnerék is defekttel értek ki a szakaszról. Az F/3 csoportban az élete első murvás futamán résztvevő Vingler Attila-Cofi páros kezdett a legjobban Káldon, 8:31:9 perces időt repesztettek, a rajt után gyakorlatilag megszűnt átbeszélő miatt kommunikációs gondokkal küszködő Medvecz Péter-Medvecz Péterné egység előtt, akik a probléma miatt ki is csúsztak a pályáról. Mindezek ellenére Borbásék előtt zártak, akik az újonc nyertesektől már több mint fél percet kaptak. A csoportba besorolt F/2-esek derekasan küzdöttek, de az összkerékhajtásúakat csak üldözni tudták. Az F/1-ben elég parázs csata látszott máris kibontakozni, mert a Stepán Árpád-Lovay Miklós kettős csupán 1,2 másodpercnyire tudott elhúzni a Varga-Jobbik egységtől a szakasz végére. A csoport egyik „vesztesei” Kunya Dávidék voltak, akik már a rajt előtt bezsebeltek egy percnyi büntetést, mégpedig késés miatt. A második erőpróbára a Hosszúpereszteg-Bögöte szakaszon került sor, aminek a minősége a mezőny túlnyomó többsége szerint igencsak leromlottnak volt mondható. Mindezek ellenére a srácok-lányok, nagyon odatették magukat és kitűnő eredmények születtek. Óraiék 2,5 másodpercet vissza tudtak venni Bereczkiéktől, miközben Kondorék csak a hatodik helyre értek be. Helyüket a képzeletbeli dobogón a Rádóczi József -Szemmelroth Anetta páros vette át. Az F-ben Medveczéket tovább üldözte a balszerencse, mivel Mitsubishijükben lecsúszott a turbócső, ezért ők is lecsúsztak a szakasz érmeseinek sorából a negyedik helyre, a Dudás unokatestvérek, pedig igencsak ráijesztettek Vinglerékre, mert az előző szakaszhoz képest most több mint 20 másodperccel kevesebbel, vagyis 2,1 szekundummal sikerült nyerniük. Az F/1-ben a Varga-Stepán csata megfordult, mivel most Vargáék repesztettek 2,7-el gyorsabban. A szervizparkba érkezve természetesen minden brigád nekilátott a szerelésnek, míg a versenyzők többsége az első ebédjét fogyasztotta el, amit egy kiadós záporral sikerült végül leöblíteni, mert a harmadik gyors felé már esőben robogott kifelé Káld irányába a Rallye 2. nagy része. A pályák az ORB mezőny takarító tevékenységének és a helyi esőmentességnek köszönhetően az előző körhöz képest már sokat száradtak, az időeredmények ennek megfelelően akár 10-20 másodperceket is javultak. Az A/N csoport első helyét újra Bereczkiék szerezték meg ezen a pályán ezúttal 6,7 másodpercet vertek Óraiékra, és 20,8-at adtak Kondoréknak. Az F/3-á avanzsált F/2-ben Szabó Lászlóék VFTS-e fürgén ugyan de bal első „lábára” sántán érkezett meg a célba mert egy lassítóban eltalálták a nyomban lévő gumikat, ami gyakorlatilag a teljes első futóművet alaposan megrongálta. Az összkerekes F-esek közt Medveczék szárnyaltak, a megszüntetett technikai gondok után nem is találtak legyőzőre ezen a szakaszon, tehát megkezdték a felzárkózást a most másodikként végző Vinglerékkel szemben, az összetettben pedig visszaelőzték Dudásékat és Borbásék kiállása után fel is kapaszkodtak a második helyre. A Varga-Stepán párharc ekkor eldőlni látszott, mivel Vargáék 11,3 másodperc előnyt autóztak ki ezen a szakaszon. A negyedik szakaszon, Hosszúperesztegen Óraiék újra maguk mögé tudták utasítani a komplett A/N-es mezőnyt, de a legnagyobb meglepetésre most nem Bereczkiék értek mögöttük célba, hanem Rádócziék. Igaz a harmadik helyen érkező éllovasok is csak 2,6 mp-re voltak a győztestől, de azért jelzésértékű volt ez az eredmény a záró szakaszra a debreceni hondás párosnak, hogy igencsak korai lenne még az eredményükre „ráülni”. Az A/6-ban Baksaiék uralták a terepet, a csúszós úton a pilóta elmondása szerint, kevésbé jött ki a motorok ereje közötti különbség és a pontos féktávokra figyelve 4,6 mp előnnyel várta a GY5-öt Kondorék és több mint egy perccel Kuncz Dezsőék előtt.  Az F csoport élvonalában az előző szakaszhoz képest változás nem történt, Simon Gáboréknak viszont sikerült egy helyet az összetettben előrébb lépni, Bereczkiéket megelőzve a negyedik pozícióba jöttek fel. A Varga-Stepán „vita” egy újabb fordulatnak köszönhetően rettenetesen kiegyenlítetté vált, mert Stepánék a szakasz végére feltornázták magukat, és tizedre azonos eredménnyel állt a két páros az utolsó speciális előtt. A káldi ebéddel egybekötött 1 óra 40 percnyi sziesztázás után újult erővel csaphattak a versenyzők a lovak közé. Előnyük tudatában Bereczkiék a számukra jobban fekvő és újabb komolyabb száradást produkáló káldi szakaszon egy kicsit már kiengedtek, és 5,6 mp hátránnyal jöttek le, és a részsiker így Óraiék birtokába került. Rádócziék ismét a harmadikok lettek és ezzel biztosítottál be a Bükfürdő Rallye-n a bronzérmüket. A rajt előtt az A/6 harmadik helyén tanyázó Kuncz-Kemény páros sajnos az utolsó kanyarban kicsúszott és csak nézői segítséggel tudtak a pályára visszatérni, és ezzel a malőrrel elúszott a kategória bronzérme, de így is szenzációsan sikerült Kunczék visszatérése a salgótarjáni esésük után. A csoportban Baksaiék diadalmaskodtak. Medveczéknek, az utolsó rajtnál sikerült, egy 10 mp-es büntetést korai rajtért bezsebelni, de a szakaszon ismét gyorsabbak voltak a Vingler-Cofi duónál, – tehát, ahogy Medvecz Péter is mondta a célban igen érdekes lett volna ez a csata, ha az elején nem sújtják őket a technikai problémák- Dudásék pedig megérkeztek a bronzérmes pozícióba. Az F/1-ben Stepánék 5,9 mp-el mentek jobbat Vargáéknál és ezzel pályafutásuk első csoportgyőzelmének örülhettek a célban. Érdekesség, hogy mindkét egységnek rengeteg szerelnivalója akadt a nap folyamán, tehát nem csak egymással, hanem a technikával is komolyat vívtak a srácok. És hogy az utolsó autó se érkezzen meg probléma mentesen a célba, arról a Mang Huba-Tóth András páros Fiat Unoja gondoskodott, mivel a hajrában is széttört a hátsó hídja és gyakorlatilag egy spaniferrel összekötözve, füstölgő kerékkel érkezett be a szervizparkba, de végül sikeresen átértek ők is a célvonalon.

A látványos és küzdelmes verseny után Veszprémben találkozik újra a mezőny, ahol július 17-18 lép színre a Rallye 2. csapata.

Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!