Sokáig úgy állt a helyzet, hogy nem indulok a Szilveszter Rallye-n, de pár nappal ezelőtt jelezték a szponzoraink, hogy szívesen megnéznének minket az évadzáró versenyen is.  Baksai Laci küldött nekünk  előzetest a Szilveszter Rallye-ról.

Nekiláttunk a szervezésnek és egy régi-új felállásban, Laboncz Katival a jobb1 indulok a Hungaroring környékén. Igazából (Nagy) Bélámmal szerettem volna részt venni ezen a versenyen, de mivel úgy volt, hogy nem indulunk ő már programot csinált a Szilveszter Rallye időpontjára. Ezt nagyon sajnálom, mert év közben megígértem neki, hogy ha kell saját zsebből is, de együtt megyünk ezen a futamon. ( Ne hari Bélám! 🙂 Tudod, hogy imádlak… 🙂 ) Az autó természetesen ezúttal is a jó öreg Ladánk lesz, amit gyorsan lemostunk a Mikulás Rallye után, ahol a szervizcsapatom tagjai mentek vele, és nagyon büszke vagyok rájuk, mert szuper jól szerepeltek az autóval. Kisebb lakatos munka azért ráférne, 🙂 de az már csak a jövő zenéje lesz. Nevezéskor sikerült egy jó kategóriát választanunk, mert jelen állás szerint „csak” 45-en vagyunk nevezve a géposztályba. 🙂 🙂 De hát, így édes igazán a győzelem! 🙂 Nem szeretnénk felkészületlenül a rajtvonalhoz állni, ezért már vettünk négy vadonatúj téli gumit, ezeket felszereljük és aztán indulhat a móka. 😉 Csak a nézőknek  kocsizunk. Nem nézzük az időt. Legalábbis nem nagyon… 🙂 Mindenkinek kellemes ünnepeket, sikeres Szilveszter Rallye-t és boldog új évet kívánunk!

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!